A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)
Csongor Rózsa: A Tanácsköztársaság művelődéspolitikája Fejér megyében
Velinszky nagy tervei közé tartozott az a harminchat tantermes, modern és új iskola típusokat magába foglaló épület, ahol a szakiskolák egész új sorát szerette volna megvalósítani. Mintegy hat féle iskola létesült volna itt. Az elemi iskolai olvasókönyvek. A megyei direktórium Velinszky javaslatára még márciusban bezáratta az egyház nyomdáját, ahol jobboldali sajtótermékeket állítottak elő. Alig telt el azonban két hét, már újra üzemel az egyházi nyomda, s ott munkanélküli nyomdászokkal megkezdték Velinszky olvasókönyveinek kiszedését. 38 Következő tudósítást az iskolakönyvekről egy hónap múlva olvashatunk, amely szerint megjelentek az olvasókönyvek, az I—II. osztályos, és az V—VI. osztályos növendékek számára. ,,A régi társadalomban a pénz adott hatalmat, ma csak az boldog, aki tud," — olvassuk a sajtóban, május hónapban, 39 majd június 12-én arról tájékoztat a helyi Népszava, hogy a fehérvári gyermekek átvehetik már az új tankönyveket a régi olvasókönyvek ellenében, azért, hogy a nyári szünidőben ismerkedhessenek az olvasmányokkal. 40 Az olvasókönyvek az általános iskolák I—VI. osztályos növendékei számára készültek, három kötetben, két-két osztály összefogásával. Puha kötésben, rózsaszín borítással, A5-ös formátumban láttak napvilágot; az I—II. osztályos olvasókönyv mintegy 38 oldallal, a III—IV. osztályos 64 lappal, az V—VI. osztályos pedig 96 lapnyi terjedelemmel. Miután a meglévő kötetek egyike sem visel hátsó borítólapot, feltehető, hogy a lapok időközben elvesztek, s a kötetek hiányosak. ,Az olvasókönyvek erkölcs- és jellemnevelő célzatot tükröznek, különös tekintettel a politikai nevelés szempontjaira. Úgy tűnik, szinte valamennyi tantárgyhoz találunk benne olvasmányokat, a földrajztól a fizika órákig, a csillagászat alapvető kérdéseiig. A kötetek tartalmilag három nagy csoportra oszthatók: 1. Olvasmányok. 2. Versek, költemények. 3. Jelmondatok, feliratok. A kötetek az osztályok korkövetelményeinek megfelelően, az alsótól a felső osztályok felé haladva, az egyszerűtől a bonyolult irányba emelkednek — fogalmazás és didaktikai oldalról megközelítve. Az első osztályostól az utolsóig a legegyszerűbb fogalmazásban is ott találjuk azonban a világnézeti tisztánlátást, az új erkölcs megfogalmazását, a kommunista hitre nevelés eszményét. A pedagógiai célkitűzések azonban nem csupán szociál-etikai szellemiséget tükröznek. Mindhárom könyv elején, mint egy nyitány felcsendülése, ott van a hitvallás, a célkitűzés. „Munkára fel / ne vesztegelj, / Nem restekért van itt e hely! / Ma ez hangzik szerteszét, / Oh halld te is és tettrekész, / Szívvel, ésszel jövődbe nézz!" 41 — olvassuk az első kötet bevezető versét. A második és harmadik kötet nyitánya, a Marseillaise, e bevezető vers, melynek megtanítására bizonyára sok gondot kellett volna fordítania a tanítónak.