A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)
Csongor Rózsa: A Tanácsköztársaság művelődéspolitikája Fejér megyében
Fejér megyében az analfabéták összeírását Velinszky már május 18-i, a sajtóban közzétett felhívásával megkezdte, 28 s felszólítja az írni, olvasni nem tudókat, hogy jelentkezzenek a Bástya utcai Művelődési Hivatalban (vagy 59. telefonszámon) elsősorban számbavevés végett. A helyi sajtóban azonban találunk már április 12-én kelt, 29 analfabéták összeírását célzó felhívást, s hogy jelentkezzenek azok, csupán, akik ötvenedik életévüket még nem töltötték be. A felhívás nyomán a községi direktóriumok a hirdetmény tábláikon felhívást intéztek a lakossághoz, az összeírás érdekében. A pedagógusok továbbképzése igen jelentős ténykedése volt a Tanácsköztársaság művelődéspolitikájának. Juhász Viktor idézett könyvében utal arra, hogy Velinszky felhívással fordult a paptanárokhoz, hogy lépjenek ki az egyház kötelékéből, s vállaljanak világi tanítóságot, vagy tanári állást. Juhász szerint, senki nem teljesített sem akkor, sem később ilyen kívánságnak eleget, inkább elhagyták a rendházat, csupán az igazgató maradt ott, hogy felügyeljen a házra. A tanév vége felé Velinszky a ciszter rendházban szobákat foglalt le meghatározott céllal, s ezek egyike, a továbbképzésre Fehérvárra érkezett pedagógusok szállásának biztosítása. A továbbiakban itt tartottak munkás hangversenyeket, eszperantó és német nyelvtanfolyamokat. 30 A ciszter rendi gimnáziumnak persze olyan tanárai is voltak a Tanácsköztársaság ideje alatt, mint Doktor János tanár, Tóth Aladár később zeneesztéta, Hercz (Hernádi) György, később költő, Kassák Lajos tanítványa, Pór Nándor, Az Eszme szerkesztője, Telegdi Bernát tanár, akik a gimnáziumban szociál etikát tanítottak. 31 A tanítók továbbképzéséről júliusban jelent meg rendelet, s a végrehajtásról táviratban intézkedett a közoktatásügyi népbiztosság. ,,A Tanácsköztársaság összes tanítói, (óvónői, elemi és szakiskolai tanítók) részére július és augusztus hóban politikai és pedagógiai átképző tanfolyamot rendez, a júliusi tanfolyamok Fehérmegyében a következő helyeken lesznek: Mór, Székesfehérvár. Bár a magam részéről felhívtam a nevezett helyek katonai és munkás tanácsainak intéző bizottságát, hogy a központból kimenő tanfolyam vezető elvtársaknak megfelelő lakásuk és élelmezésük legyen, a három napon belül táviratilag jelentse az államosítási bizottság vezetőjének a lakás és élelmezés személyenkénti egy havi költségét, közoktatásügyi népbiztosság, Kunfi." 32 A távirat két változatban van meg, az egyikben Fehérvár és Mór együtt jelentkezik, mint a továbbképzés színhelye, a másikban, bizonyára a későbbiben, a gyakorlat is ezt igazolja, csak Székesfehérvár szerepel továbbképző központként. A továbbképző tanfolyam első előadását július 10-e után kezdték meg a Vörösmarty Kör székházában. Vezető kiküldött dr. Rózsa Ignác budapesti tanár volt, a Közoktatásügyi Népbiztosság megbízottja. A továbbképző tanfolyam július 10-től július 30-ig tartott, naponta három órás előadások keretében. A továbbképzés során meghallgatott előadások anyagából vizsgát kellett tenni, s a legjobb eredményt elértek szerzett tudásuk alapján megítélve, továbbadják majd — így szólt az első határozat — vidéki kollegáik