A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)

Móra Magda: A szociális helyzet Fejér megyében 1917 – 1919 között

a jelzett ruhaféléket nem viszi senki." A megyei bizottságot kérik, hogy vegye pártfogásba az ügyet, hogy a céget az 500 korona értékű áru visszavételére kötelezzék.

6 A háborús közellátás nehézségei, az árak emelkedése, a pénz romlása, a katonáskodás terhei, a férfi munkaerő hiánya természetesen minden társadalmi osztályt érintett, de egészen különböző mértékben. 1917. február 5-én Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottságának közgyűlése foglalkozik azzal, hogy a tisztviselők számára az egyes fizetési osztályok különböző fokozataiba való átlépés törvényesen meghatározott várakozási időtartama „a hadi állapotok ideje alatt rövidíttessék meg". Az előre bocsátott indok szerint ugyanis: .,Az összes testi és szellemi erőket igénybe vevő, egészség rontó, rendkívüli szolgálat a vármegyei alkalmazottak munkaerejét idő előtt felemészti és szolgálatképességének Héjét megrövidíti." Felvetődik a javaslat: „A vármegyei alkalmazottak által a háború tartama alatt teljesített szolgálati idő kétszeresen számíttassék."

7 Azok a vármegyei tisztviselők, akik a maguk érdekében olyan előnyös logikával javasolják a törvény-megváltoztatást, a főszolgabírói székekben egyáltalán nem ilyen megértők, nagyon is ragaszkodnak a törvények, szabályrendeletek és utasítások legapróbb paragrafusaihoz is. Az a munkaerő-hiányból fakadó többletmunka, amire burkoltan céloznak, amikor „erőik fokozottabb igénybevételéről" beszélnek, a valóságban nem rájuk nehezedik, hanem a falvak népére. Onnan mennek el legnagyobb számban katonának a családfenntartó apák, vagy az öregedő szülők mellől a kenyérkereső fiúk, akiknek munkaerejét a paraszti háztartásban semmiképpen sem tudják pótolni az asszonyok, a feleségek és anyák, akiket apró gyermekek eltartásának gondja vagy saját korbeli +

örődöttségük is lehúz. Mikor azonban kérni mennek, kevés igazi megértéssel találkoznak. 1917. február 16-án a sárbogárdi járás főszolgabírájának hivatalában jegyzőkönyvet vesznek fel Szabó Mihályné, Pál Júlia kálozi lakos panaszáról, aki azt állítja, hogy nem tud megélni 6 gyermekével, bár 9 hold földje van, de ezt feles művelésre adta apjának „munkáshiány miatt". Szeretne hadba vonult férje után némi segélyt kapni. A főszolgabíró helyzetjelentést kér a községtől. A jegyző felületesen intézi el az ügyet. Az asszony állítását a felesbeadás viszonylatában eUenőrizhetetlennek minősíti, bár elismeri, hogy segítséget valóban kap apjától, de szerinte „mint atya köteles gyermekének segíteni munkájával... Hasonló viszonyok között lévő családok segélyben nálunk nem részesülnek, mégis megélnek"... Bevezetésül és valószínűleg, mint legfőbb érvet előre bocsátja: ,.2135/1915. sz. alatt főszolgabíró úr már elutasította segély iránti kérelmével. Azóta helyzete nem változott."

8 A hivatkozott főszolgabírói iratszám két évvel korábbi keltezést mutat. Az asszony papíron jelentkező adataiban valóban nincs változás, csak éppen újabb két év kemény férfimunkái vannak mögötte, nőttek gyermekei, gondjai, fáradtsága. Sárszentmiklós község hivatalosan is elismeri 1916 nyarán, hogy az elesett Lepsényi István anyja, mivel fia családfenntartó volt és az özvegy 6 éves kisfiát is neveli, igényt tarthat nyugdíjra sőt neveltetési járulékra. A Székesfehérvári Cs. és Kir. Kiegészítő Hadtestparancsnokság hadügyminisztériumi rendelkezés értelmében Lepsényiné igényét a község ismételt felterjesztései ellenére elutasítja. Erre 1916 decemberében maga az özvegy ír fel a miniszterhez és az alázatos bevezetés után így adja elő kérése indokolását: „Boldogult fiam, Lepsényi István, a 69. gyalogezred népfölkelője hősi halált halt 1915. május havában. Én mint gyámoltalan özvegy az állami segélyt 1915. december 1—augusztus (1916) végéig K. 54-et kaptam. 1916 szeptembertől kezdve pedig csak 6 koronát kapok havonta, dacára annak, hogy