A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)

Farkas Gábor: politikai irányzatok és küzdelmek Fejér megyében az őszirózsás forradalom idején

beszélnek a kommunista társadalomról, a proletárdiktatúráról, amely a párt végső célja. A szociáldemokrata sajtóban egyre többet írt ebben az időben Velinszky László is. írásaiban kifejti, hogy a szociáldemokrácia az egész társadalmat kommu­nisztikus alapra kívánja vezetni és „az emberiséget újra fel akarja vezetni a szent egyformaságig." 58 Alapvető tétele a magyar szociáldemokrata pártnak a tiszta kommunizmus megvalósítása: és szenvedéseken, börtönökön, üldöztetéseken keresztül törhetetlenül hirdette azt, és következetesen dolgozik most is azon, hogy ezt minél előbb a megvalósulás stádiumába érlelje." 59 Kohályi Menyhért szintén vallja, hogy a szociáldemokraták a kommunista társadalom megvalósításáért dolgoznak. Mintha a néhány hét múlva bekövetkezett proletárdiktatúra próféciája hangzana ki a követ­kező sorokból, amelyek január elsején jelentek meg a párt lapjában: „Messziről, ismeretlen vidékről jő a fény, vöröses színe áthat a szürke ködön, s mind erősebben közeleg felénk, hogy nemsokára diadalmasan bevilágítsa az egész égboltozatot... El fekete múlt, ködös jelen: fordítsuk szemünket a jövő diadalmas, vörös fénye felé." 6< > Egyre többet beszélnek és írnak az internacionalizmusról. Ez szokatlanul nagy teret kapott az agitációkban, a párt gyűlésein is. Többek között hangoztatták, hogy az internacionalizmus nem hazaárulás. Internacionalista érdekekből nem helyezkedik a párt a területi integritás követeléséhez, és a határok kérdésében a reális helyzet értékeléséből indul ki. 61 A szociáldemokraták tehát eszmeiségben, gyakorlati tevé­kenységükben a kommunistákat követték. Világosan látták ugyanis, hogy a politikai válságból nincs más kiút, mint a munkáshatalom megteremtése. Ezt viszont kizárólag a szociáldemokraták kívánták megvalósítani, kizárva abból a KMP-t is. Ez az el­gondolás azonban nem esett egybe a néptömegek érdekeivel, s a szociáldemokrata vezetők megnyilatkozásai a párt végső céljairól már ekkor sok kétséget támasztottak. A baloldal sikerei a városi Nemzeti Tanácsban egyelőre nem hozhattak eredmé­nyeket. A jobboldali pártok megkezdték a polgári politikai szervezetek tömörítését, s a Nemzeti Tanácsban lezajlott események ezeket csak gyorsították. A polgári befolyás oly nagy mérvű még, hogy a kormánybiztost rá tudták venni, a városi Nemzeti Tanács feloszlatására. Kövess Emil megszerezte a kormány beleegyezését is, A Munkás- és Katonatanács ezt a polgári manővert tisztán érzékelte, s a szociál­demokrata párt sajtójában szenvedélyesen támadták is őket emiatt. Január elején már az egész polgári kormányzat éles kritikáját adták közzé. „A párt a végletékig menő elszántsággal kész felvenni a harcot" — írják. Azt is tudtára adták a kormány­biztosnak, hogy a szociáldemokraták a városi közigazgatás vezető posztjait is igénylik. 62 Az év elején tartott pártgyűlésen a hatalom megragadásának további lépéseit vitatták meg. Ügy értékelték politikai helyzetüket, hogy a városban megfelelő számarányú a párt, de vidéken további szervező munkára van szükség. Steiner Jákó szerint a falusi szervezetek megtorpanása a polgári pártok szervezkedésével magya­rázható. Ezeket a haladás kerékkötőinek nevezi, akiket a munkásoknak kell le­leplezni, és a szegénységre hatni, hogy azok kergessék őket a falvakból. 613 Minden oldalról jövő támadás ellen védelmet biztosít a párt elnöke a szocialista munkás­ságnak. Úgy látta, hogy az erő éppen a szervezettségben rejlik, de a fegyveres erő, amelyet a párt régóta szövetségesének tekint, a legfőbb biztosíték az elért vívmányok védelmére. „Fehérvár szocialistái minden pillanatban készen állnak visszaverni, sőt véresen megtorolni a bárhonnan jövő orvtámadást. Minden eszköz rendelkezésére áll, hogy csírájában fojtson el és magostól irtson ki minden reakciós törekvést. A poklok átkát idézi elő, aki csak gondol is arra, hogy szembehelyezkedjék az igazságot tevő demokráciával. 04 A kormánybiztos január 13-án rendeletileg

Next

/
Oldalképek
Tartalom