A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)

Farkas Gábor: politikai irányzatok és küzdelmek Fejér megyében az őszirózsás forradalom idején

POLITIKAI IRÁNYZATOK ÉS KÜZDELMEK FEJÉR MEGYÉBEN AZ ŐSZIRÓZSÁS FORRADALOM IDEJÉN 1. Háborúellenes erők szervezkedése a forradalom előtt. Az 1918. évi októberi és novemberi mozgalmas napok politikai irányítói Székesfehérvárott és Fejér megyében a szociáldemokraták voltak. A pártot 1918. február 19-én szervezték újjá, mivel 1912 óta nem működött. Ekkor került a vezető­ségbe Velinszky László székesfehérvári tanító és Bárányi Ákos, a Déli Vasút műhe­lyének munkása is. 1 Ekkor a szociáldemokratákat a vasúti műhely munkásai, a szakszervezetek — az építők, ácsok, nyomdászok, cipészek, kereskedők, festők, famunkások és magántisztviselők szervezetei — támogatták. Bázisát hamarosan szélesíthette is, hiszen a háború okozta nehézségek felszámolására adott ki követe­léseket, amelyek megvalósítása a néptömegek érdekeivel esett egybe. A párt létre­jötte másnapján már delegációt küldött a polgármesterhez, amely követelte, hogy a hadisegélyfelszólamlási bizottságban adjanak helyet a szociáldemokratáknak is. 2 Néhány héttel később már békefelhívásokat tettek közzé, amelyeknek ugyancsak széles körű visszhangja támadt a megyében és a városban egyaránt. Április 21-én háborúellenes felvonulást rendeztek. A munkások egy népgyűlésen elégedetten nyilatkoztak Velinszky László párttitkár tevékenységéről, aki nagy hozzáértéssel vezette ezeket a mozgalmakat. 3 ö szervezte meg Marx Károly születésének 100. évfordulóján rendezett emlékünnepséget is a Virágbokor vendéglőben. 4 A szociáldemokraták mozgalmas politikai tevékenysége a városi hatóságoknak is szemet szúrt, és ezért vezetője ellen kezdtek hadjáratot. A párt működésének alap­szabályait a belügyminiszter még május elsején sem hagyta jóvá, így ezen az alapon mindenfajta munkásösszejövetelt törvényellenesnek minősítettek. Velinszky Lászlót ekkor 2 napi elzárásra és 100 korona pénzbüntetésre ítélték. A munkásság azonban fellépett vezetője védelmére, és május 16-án újabb népgyűlésen nyilvání­tották ki szolidaritásukat a szociáldemokrata eszmék mellett. Ugyanekkor arról is tárgyaltak, hogy a lakosság tájékoztatása és a politikai nevelőmunka szélesítése érdekében a párt napilapot fog indítani. 5 Ennek legegyszerűbb módja az volt, hogy a Székesfehérvár és Vidéke című lapot megvásárolták, amelynek felelős szerkesztője Steiner Jákó lett. 6 Személyében két évtizedes múlttal rendelkező párttagot nyertek, aki korábban is a városi ellenzékhez tartozott. Steiner Jákó ügyvédi praxisa következtében szoros kapcsolatba került a bajbajutottakkal, akik elsősorban a nép közül kerültek ki. ö képviselte például a kislángi telepesek ügyét is, akiket ügyük sikeres képviselete közben a párt tagjainak is megnyert. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom