A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)

Farkas Gábor – István Sarolta – Móra Magda: Földkövetelő mozgalmak Fejér megyében 1918. november – 1919. március között

NAGYVELEG FÖLDIGÉNYLÖT KÉRIK A KORMÁNYBIZTOST, HOGY BIRTOKRENDEZÖ BIZOTTSÁGOT KÜLDJÖN A KÖZSÉGBE Kormánybiztos Úr! Nagy vei eg község földigénylő lakosai nevében jelentünk meg színe előtt. Arra kérjük szíveskedne odahatni, hogy a megyében működő földosztó bizottságok egyike minél hamarabb kiszálljon hozzánk. Mint hallottuk, ilyen bizottság járási szék­helyünkön, Móron is van. Községünk a megye szélén fekszik. Három oldalról nagybirtok határolja. Veszprém megye a negyedik határa. Terjeszkedni egyik irányban sem tudunk. Közlegelőnk nincsen, így a most annyira fontos állattenyésztés sem fejlődhetett úgy, mint kívánatos lett volna. Népünk szorgalmas, és alig várja, hogy földhöz jusson, ígérjük, hogy Kormánybiztos Űr jóindulatát és köziben járását, mit most kérni bátorkodunk, szorgalommal és iparkodással kiérdemelni iparkodunk. Szíves intézkedését ismételten kérve vagyunk tisztelettel Nagyveleg, 1919. március 12-én kész szolgái: Karner Jenő Farkas Sándor Szukács Pál Szigeti József Badai Sándor Nagy János megbízottak. Jelzet: FML. Fejér megye főispán-kormánybiztosának iratai. 1919—534. sz. (Eredeti kézzel írott levél.) 34. 1919. március 20. SÁRKERESZTES NEMZETI TANÁCS KÉRELME 519 HOLD FÖLD BÉRBEVÉTELE ÜGYÉBEN Sárkeresztesi Nemzeti Tanács kérelme a leszerelt katonák, hadiözvegyek és egyéb földnélküli szegények részére igényelt 519 hold föld haszonbérbevétele ügyében. Erre vonatkozólag gróf Károlyi József gazdatisztje csak 300 holdat hajlandó át­engedni a fentieknek, s azt is kat. holdanként 40, s magyar haldonként 30 korona árban. Hogy csak 300 holdat köteles átadni, hivatkozik a vármegyei szabályrendeletre, vagyis csak a meglevő birtokból 15 %-ot köteles átengedni. Tisztelettel kérnek sürgős intézkedést és fölvilágosítást. Babay jegyző és Szüts Lajos pénztáros megbízottak Jelzet: FML. Fejér megye főispán-kormánybiztosának iratai. 1919—679. res. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom