Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)

2004-09-01 / 6. szám

jelentett, kijelentett. Természetesen még az első megjelenés előtt nem tud­hattuk, hogy magazinunk sikeres lesz­­e, és akkor még nem kérhettük olvasó­inkat, hogy iktassák ki az ilyen jellegű atrocitásoknak az elkövetőjét a napi forgalomból, és a szabadon járkálás helyett, gumiszobás zárt intézetbe he­lyeztessék. Az igazgató osztotta véle­ményemet, ennek igazolásául a névte­len levelet összetépte, és a legmegfele­lőbb helyre, a szemétkosárba dobta. Biztosítottam, hogy hirdetéseink né­hány nap múlva már postafiókunk cí­mével jelennek meg. Erre ittunk egyet a kikészített whiskyből. Megjegyeztem még, hogy a mocskolódással csak pil­lanatnyi előnyhöz lehet jutni! Ezzel ő is egyetértett, erre is koccintottunk egyet. Az eset után elszomorodtam, és nem vigasztalt az a nyilvánvaló tény sem, hogy ez az agykimerüléses dilif­lepnis őrült nem érte el célját, hiszen sem engem, sem lapomat nem sikerült bemártania. Viszont sikerült neki az itt élő magyarságról alkotott véleményt még sötétebbé tennie. Itt, az igazgató egy elejtett mondatára gondolok. Meg­kérdezte tőlem, hogy tudom-e, hogy milyen hírek járnak itt a magyarokról? Azt mondják, hogy két magyar jól meg van egymással, de ha már hárman van­nak a legfőbb gondjuk, hogyan tudnak kitolni a harmadikkal. Én igyekeztem megvédeni a mundér becsületét, arra hivatkoztam ez az illető valószínűleg beteg, mentális problémákkal küszköd­het, és ez nem jellemző minden magyar származású emberre. Levélírónknak ta­lán skorbutja - hiánybetegsége - is le­het, de ezzel persze nem vitaminhiány­ra gondoltam, hanem szeretet és nem utolsó sorban szerelem, és ez utóbbi­hoz szervesen kapcsolódó szex hiányá­ra. Nőhiány, férfihiány, ezekről írásaim­ban nem egyszer tettem említést. Eb­ben a Freud-i betegségekben szenve­dőknek a gyógyulására semmi esélyt nem látok. Az orvostudomány nap mint nap sikeres küzdelmet folytat az Alzheimer-, a Parkinson-kór, a rák, a cukorbaj gyógyításának érdekében, de úgy tűnik korunk pestise, az AIDS is rö­videsen gyógyítható lesz. Azonban mit lehet tenni a mentális problémákkal küszködő egyének gyógyításáért, ők, akik ilyen hülyén halnak meg, már soha nem tudhatják milyen hülyék is voltak életükben. Reménykedjünk, hogy a ko­lera, pestis, tüdővész és egyéb szörnyű betegségek elleni harc győzelme mel­lett, ők - az őrült mocskolódók, talán néhány pirula bevétele után szintén meggyógyulnak. Gyógyulásuknak, mi józan gondolkodású emberek örülnénk a legjobban! Dr. Hámori Péter I* 3. oldal Egv kis nosztalgia Andai BARKACS Módfelett tapintatosan fogalma­zunk, ha úgy véljük, Polgár olyan későn érő típus, aki önnön korlátáit is csak je­lentős spéttel veszi észre, és tudomá­sul. Mára, közeledve az ötvenhez, mű­szaki képességeinek legkiemelkedőbb (és számára is szinte hihetetlen) pél­dájaként sofőrtudományát emlegeti, vagyis azt, hogy úgy-ahogy megtanult vezetni, de már például az önkiszolgáló benzinkutakat messzire kerüli, akár hosszú kilométereket is hajt, míg eljut egy - mind ritkább - hagyományos töltőállomáshoz, mert jószerivel a tanksapkát sem tudja tisztességesen visszacsavarni. Tizenegy évesen rádiót akart épí­teni. Vágyát mindenekelőtt a függet­lenségmotiválta, az otthoni egyetlen, meglehetősen régi, recsegő, márka nélküli ócskaságon természetesen mindig csak azt hallgathatta, amit szülei: beleértve a vasárnapi szívküldiket, meg a Poroló című Sza­bó család elődöt, de mindenekelőtta híreket Ha apja otthon volt, a Kos­­suth-Petőfin minden híradást meg­hallgatott Anyu tánczenét szeretett, apu operát, klasszikust - na nem, ez így nem mehet tovább, a harmadik­nak mi választása lehet? Az újság neve Ezermester volt Kis­alakú, színes fedelű füzetecske (ma, a szakértő úgy véli, B5-ös méret) a bon­takozó barkácsmozgalom bibliája. Az ötvenes évek végén, a hatvanasok ele­jén az egyik „fővonal” lett, „irányt vet­tek rá": barkácsoljon a magyar, csinál­jon meg mindentő maga a háza körül, lakásában, úgy, miként., persze azt nem mondták meg, hogy úgy, mint odaát, a földteke nyu­gati felében. Gyorsan összehoztak egy bar­­kácsboltot is (no, akkor nem annak nevezték, a barkács, a csináld ma­gad is csak jóval később vált közkeletű kifejezéssé, Ezermester­re futotta az ötletből), a bolt a körúton van, igen, még ma is ugyanazon a he­lyen, szinte ugyanazzal a profillal - rit­ka állandósult szigeta fene nagy válto­zásban. Polgár természetesen nem elége­dett meg holmi szimpla, detektoros készülékkel, melynek leírását Kincses Kalendáriumok is közölték, nem, ez Polgárnak túl egyszerű volt, sőt túl kö­zönséges, nem, neki tranzisztoros ké­szülék kell. Fogalma sem volt mi az, hogy tranzisztoros, de tessék csak ro­pogtatni, ízelgetni ezt a szót gyönyörű. Misztikus, egzotikus, titokzatos - külö­nösen, ha figyelembe vesszük, hogy történik mindez ötvenkilenc táján, egy tizenegyéves gyerek körül, mely törté­nelmi- és életkorban a tranzisztor még meglehetősen friss dolog volt e vidé­ken. Az újságban, az Ezermesterben, rá is talált egy tranzisztoros készülék leírására, és úgy öthónapnyi zseb­pénzgyűjtögetés után bevásárolt Vett tranzisztort, drótokat, bakelitlemezt, fejhallgatót, ellenállást diódát, ba­nándugót és hüvelyt, akkurátusán mindazt, ami leíratott Hazament és nekilátott Volt mindehhez egyetlen csavarhú­zója, egy állandóan széteső harapófo­gója, anyja régi, rozsdás szabász­ollója, és passz. A forrasztáso­kat a drótok összetekerésé­­vel vélte megoldani, a tranzisztor lábacskái ezt nem igazán bírták, sebaj, a letöröttet egy gém kapocs­darabbal pótolta. Az egész mű­velet másfél órát vett igénybe, a vé­gén rámadzagolta a bakelit lapra esz­­kábáltguzmira a laposelemet, feltette a fülhallgatót - mit tesz isten: semmi. Ezzel az ügy be is fejeződött Polgár természetesen úgy vélte, hogy rossz a leírás, rosszak az alkatré­szek, rossz az adás, minden rossz, ki­véve az ő képességeit Mindeme véle­ményének másnap az osztályban han­got is adott, mire Verpeléti kijelentette, majd délután átjön, és megmutatja az ő detektorosát, ami ugyan Kincses Ka­­lendáriumos, ám - szól. Polgár kifejtet­te: hiszi, ha hallja, különben is detek­torosán nem nagy kunszt Polgárnak számos ilyen megnyilvánulása volt az, ami nem tette őt éppen közkedveltté társai körében. Verpeléti délután meg is jelent, és közölte, az ügy azonnal beindul, csak megfelelő antennalehetőséget kell ta­lálni, vagyis mindenféle drótokat kife­szíteni a lakásban, de úgy látja, az itt akadályokba ütközik, túl kicsi a szo­ba, meg hát földszinten is vagyunk, itt nem biztos, hogy szólni fog.- Az árnyékolás Ugyebár-Polgár átment undokba:- Antenna, mi? Drótok, mi? Kifo­gások Pelikém, kifogások! Nem mű­ködik ez a túró, kár volt dumálni. Pelikém - Verpeléti - erősködött, de igenis, otthon, náluk kitűnően szól, minden este hallja a paplan alatt, és ha tudná Polgár, hogy miket hallgat! Sejtelmesen mosolygott, Polgár pedig dühbe gurult- Na, idefigyuzz! Az ezerkilencszánegyvenegyben épült újlipótvárosi ház egyetlen büsz­kesége, inkább különlegessége, min­den lakásban két-három helyen an­tennacsatlakozót építettek a falba, hi­szen valóban, a korabeli készülékek anélkül nemigazán működtek. Az olyan kis lakásban, mint Polgáréké is akadt egy lyuk-pár, egy nyílás az an­tennának, egy nyílás a földelésnek. Polgár úgy gondolta: tökéletes alka­lom Peli égetésére, ha bedugja a de­tektoros készülék megfelelő banándu­góit a megfelelő nyílásokba. Nem Peli, hanem szerencsétlen készüléke égett Polgár - azóta önmaga által is köz­mondásnak tartott kétbalkezességé­­vel - egy lendülettel dugta a két ba­nándugót a száztíz voltba (akkoriban ennyi volt, száz százalékkal javul­tunk!). A lakásra homály borult, a de­tektoros készülék szikrázott, füstölt, Peli enyhén szólva lekonyult Kapcso­lata Polgárral meglazult, és bár még hosszú évekig egy iskolába jártak, egy utcában laktak, az a régi barátság nem tért vissza, odaégett a detektoros drótjai között EZ VAN -1. évfolyam 6. szám, 2004. szeptember “Barkácsoljon a magyar, csináljon meg mindent ő maga a háza körül...”

Next

/
Oldalképek
Tartalom