Evangéliumi Világszolgálat, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-3. szám)
1956-01-01 / 1-3. szám
10 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT Ott szántotta a szegényember a sovány hegyoldalt, amelynek talajában több volt a kő, mint a föld. Egyszer csak úgy megakadt az ekéje, hogy még bele is csorbult. Vette az ásóját, hogy kiszedje a ménkő nagy követ, merthogy biztosan az égből hullott le, hogy addig nem mutatkozott. Alig tett azonban pár ásónyomot, hát látja, hogy egy nagy rézveretes tölgyfa láda; biztosan még a tatár elől rejtette oda valaki, őt elvitték, a láda meg ott felejtődött. Felnyitja a tetejét, hát uramfia, telisdetele van ezüsttel, arannyal meg gyémánt kövekkel. A szegényember hirtelen visszakaparta reá a földet, el is elegyengette, hogy meg ne lássa senki, de még a feleségének se szólt felőle, nehogy kikotyogja. Ettől kezdve megváltozott a szegényember, de úgy, hogy még a felesége se tudta, mit gondoljon. Ragyogott az arcán az öröm, már korán reggel énekelt, nem haragudott ha eltörtek a gyermekek egy csuprot s akármit kértek tőle, azt mondta, hogy meglesz, még több is. Még hozzá tiz annyit dolgozott, éjjel-nappal, mindent felvállalt, csakhogy pénzt gyüjthessen. De mintha meghibbant volna, egyszer csak kezdte mindenét árulni, szekerét, ekéjét, még a házát és marháit is áruba bocsátotta. A felesége megrémült, de ő egyre csak azt hajtotta, hogy százszor különbet vásárol mindenből nemsokára. Merthogy az volt akkor a törvény, hogy a talált kincs nem azé, aki megtalálja, hanem akinek a földjében rejtezett. Tiz faluban bejárta minden rokonát és barátját, kölcsönöket szerzett, mig végre együtt volt a pénz, amit a földdarabért az uraság követelt. Megvette a földet. Kiszedte a ládát, eladta a tengernyi kincset, megvette még magas házát is az uraságnak, meg az istálót tele marhával; a fiait mind iskolába küldte, csak egy maradt meg az eke szarvánál. Nagyon boldogok lettek s még ma is élnek, ha meg nem haltak. Azután sok idő telt el, mig az evangéliumok olvasása közben ennek az ősi mesének az értelme megvilágosodott előttem, hogy az Isten országának a hasonlatát tartalmazza, merthát ilyen mesékben vannak az örök igazságok elrejtve, hogy ne lehessen azokat hazugságokká átváltoztatni. A szegényember szegény marad mindaddig, apáiban is az volt és fiaiban is szegény marad, amig meg nem találja a nagy kincset, ami minden vagyonánál többet ér és aminek a birtokában gazdaggá válhatik, minden kívánságát teljesitheti, sőt gyermekeit is boldoggá teheti. Ez a kincs az Isten országának megtalálása. Ezt a gazdaggá és boldoggá tevő kincset keressük mindannyian, ezer helyen és ezerféle módon. Vannak akik világgá mennek érte, vagy az élet száz mindenféle területén keresik, gazdag házasságról, nagy üzletkötésről, valami világraszóló találmányról álmodoznak. Mások fillért fillérhez kuporgató fösvénységig menő takarékossággal gondolják megszerezhetni, vagy a szerencsét várják, amelynek útját csalással, hazugsággal, tolvajlásokkal próbálják egyengetni. A példázat ezekkel szemben azt tanitja, hogy a boldoggá és gazdaggá tevő kincs ott volt a szegényember szántóföldjében: tehát az ő mindennapi munkájának a területén, benne a kenyerét adó földben, amely felett naponta eljárt, anélkül, hogy tudott volna róla, csak nem szántott elég mélyen. így van a mi számunkra is Isten országa egészen közel mihozzánk, Jézus szerint miközöttünk, sőt mibennünk, a mindennapi életünk és munkáink területén. De nem vesszük észre és nem találhatjuk meg, mert mindig más helyen keressük. Olyan keseredetten, robotolva végezzük kisszerű életünk feladatait, lázadozva és békétlenül, mint ahogy a szegényember túrhatta sovány földjét, amely nem is volt az övé. Megtehette volna, hogy eltitkolja hol találta meg a kincset, hogy hazudjék, kijátssza a törvényt és megcsalja a föld gazdáját. — De ő megvásárolta a földet, hogy jogos tulajdonává váljék a benne elrejtett kincs is. Hogy nyugodt maradjon a lelkiismerete és nyiltan nézhessen az emberek szemébe. A példázat következő tanitása az, hogy mikor a szegényember megtudta, hogy milyen kincset rejt a szántóföldje: ez a kincs megváltoztatta őt. Nagy örömmel töltötte el. Attól kezdve annak a kincsnek a megszerzése élete főcéljává lett, a legfőbb értékké számára. — Eladta mindenét, amije volt, azért, hogy megszerezhesse. Pedig biztosan szerette a házát, az udvarát, teheneit, szekerét, bútorait, amelyek az övéi voltak. Amikor azonban a kincsről tudomást szerzett, attól kezdve mindezek értéktelenekké váltak előtte — ahoz képest, amit a kincs jelentett. Választania kellett, mert ha megtartja, ha ragaszkodik régi vagyontárgyaihoz: nem lehet tulajdonosává a kincsnek. A kincs birtokában azután biztosan visszavásárolt mindent, ami az övé volt. Ezt sok képpen fejezi ki az evangélium: “Keressétek először Isten országát ... és mindenek megadatnak néktek.” — “Senki sincs, aki elhagyja atyját, anyját .... gyermekeit . . . . énérettem és az evangéliumért, aki száz annyit ne nyerne érte Isten országában, ráadásul pedig örök életet.” Mi ez a minden, amitől meg kell válnunk.
