Evangéliumi Világszolgálat, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-05-01 / 5. szám

8

EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT

Ur 32.-ik esztendejében úgy határoztak, hogy teljesen megváltoztatják addigi gondolkozás és életmódjukat, ifjak lettek volna, azt lehetne gondolni, hogy nincs abban semmi különös megjegyezni való, ha hirtelen ráhatással háromezer ifjút valaki bizonyos irányú gondolkodásra és cselekvésre képes ösztönözni. De azok az emberek, akik a keresztyén egyház születése napján azt határozták, hogy elfogadják és követik Jézus útját, minden korból és nyelvből valók voltak.

Mikor azonban Péternek, Jánosnak és a többi tíz apostolnak bizonyságtételét hallották Jézus új útjáról, teljesen új életéről, majd megfeszíttetéséről és feltámadásáról, az utolsó rendelkezéséről, mellyel megparancsolta, hogy tanítványai menjenek szét az egész világra hirdetvén tanításait, akkor valami különös, örömteljes érzés hatotta át őket, amit addig soha sem ismertek.

Valami olyan érzésük volt, mint Jézus egyik példázatában annak az embernek, aki a mezőn munkálkodva kincset talált elrejtve a földbe és gyorsan elmenve, eladta mindenét és megvásárolta azt a birtokot, hogy azzal együtt a kincs is az övé legyen.

A mintegy háromezer ember a keresztyén egyház első napján, valamint a következő napokon és hetekben ezeren és ezeren mások az ő nyomukon Jézus gondolatait, új parancsolatát és a személyével azokon át keletkező élő kapcsolatot olyan összehasonlíthatatlanul nagy értéknek, kincsnek tekintették, amelyért az ember mindent feladhat, mindent oda áldozhat és amely gondolatok szolgálatába érdemes odaadni mindent, az egyéni képességeket és az anyagi javakat egyaránt.

A keresztyénségnek attól az első napjától kezdve Jézus igaz követőit mindig hasonló öröm és boldogság jellemezte. Az első pünkösdről szóló bibliai feljegyzés azt mondja, hogy azokat keresztelték meg, akik "örömest vették" az apostoloknak Jézusról szóló beszédét. Megtalálták az örömizenetet,az evangéliumot és abban az örömnek, békének, szeretetnek, biztonságnak, erőnek és boldogságnak kincstárát lelték fel.

Nemcsak megtalálták az igazi örömhírt, hanem addig ismeretlen isteni erőt nyertek, a Szent Lélek olyan új, hatalmas tartalmat adott életüknek, hogy általuk addig ismeretlen derű, öröm és boldogság uralkodott el bennük és ez bátorrá tette őket.

Nem anyagi meggazdagodás, nem valami emberi gondolat, nem egy törzs vagy nép érdeke, nem valami tudományos felfedezés tüze tette bátorrá. Az első keresztyének és utánuk minden igaz keresztyén bátorsága a Szent Lélek ajándéka volt, amely ajándékot viszont ők örömmel elfogadtak és használtak. .Akik elfogadták, tudták, hogy attól kezdve életüket fedezi, biztosítja és vezeti valami olyan erő és bölcsesség, amely nagyobb és erősebb minden embernél, emberi hatalomnál vagy természeti erőnél.

Másként miképpen lehetne megérteni az apostolok és első keresztyének bátorságát? Azok, akik még nem sokkal azelőtt gyáván elhagyták a hamis bírák előtt álló Mesterüket és hetekig nem mertek nyiltan az utcákon járni, egyszerre bátran kimentek Jeruzsálem utcáira; és Jézus evangéliuma ellenségeinek szemébe merték mondani: “A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csodatételek és jelek által, amelyeket őáltala cselekedett Isten tiköztetek... gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megöltétek”, de “ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk” (Csel. 2:22, 23, 32). Merészelték felhívni hallgatóikat arra, hogy térjenek meg és kövessék Jézus evangéliumát. Mikor az ige hirdetése miatt börtönbe vetették, Péter és János a börtönben a többi foglyoknak hirdette Jézus örömizenetét és mikor a főpapok azt parancsolták nekik, hogy többé Jézus nevében senkinek se szóljanak, elég bátrak voltak ahoz, hogy folytassák az Ur evangéliumának hirdetését. Az apostolok és az első keresztyének a halállal is bátran szembe néztek, mikor cirkuszok arénáin vadállatok elé dobták üldözőik. Még ott is a világ felett való győzelem örömhimnuszait énekelték. Belső megnyugvás, szeretetteljes öröm és szeretet sugárzott ki belőlük. Lehettek volna-e képesek minderre, ha nem kapták volna Isten kegyelmes ajándékát, saját magát Istent, a Szent Lelket, aki úgy, mint Jézusban, bennük is bizonyságot tett arról, hogy milyen az az újfajta ember, akit Ő e földön látni akar és megtűr?!

Azóta is mindenkinek, aki valóban hisz Jézus Krisztuson át a Szent Lélek erejében, alapvető tulajdonsága ugyanaz a sugárzó, győzedelmes öröm és belső békesség, mely az első keresztyénekben volt. Van egy meghitt jóbarátom, aki egy ideig külföldön élt és ott theológián tanult. Ugyanaz a Lélek volt benne, amely a bátortalan, szomorú tanítványokat boldog, bátor bizonyságtevőkké alakította át és ezt az örömét nem rejtette el, hanem a szeretet cselekedeteiben gyakorolta. Mindenki láthatta, hogy élete belső erőt és örvendezést sugároz ki. Ugyanazon a theológián volt egy másik, a tudásáról híres diák, aki rendkívül büszke volt theológiai képzettségére, de akit szomorúság és töprengés jellemzett. Valahányszor találkozott a barátommal és látta örvendező arcát és kedvességét, mindig méregbe gurúlt, mert irigyelte barátom keresztyéni bátorságát, amely által nem csak ismerte az evangéliumot, de a mindennapi életben gyakorolta is. Ilyszerü öröm volt az apostolok és keresztyén kortársaik bátorságának forrása. És az ilyen öröm mindig bosszantja a hitetleneket és a hamis keresztyéneket, mert puszta létezésével megítéli őket.

Jóllehet az apostolok és első keresztyének bátorsága, mellyel bizonyságot tettek Istenről, Krisztusról és az evangéliumról, nagyon megkapó, mégis bátorságuk abban mutatkozott meg legalapvetőbben, hogy merészeltek saját maguk-