Evangéliumi Világszolgálat, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-05-01 / 5. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT 5 KÉT KIÁLTÁS Figyelemmel kíséri az Evangéliumi Világszolgálat a világ különböző részein megjelenő magyar sajtót és abból, szűk kereteihez mérten, időnként idéz, hogy mindnyájunkra nézve fontos megnyilatkozások oda is eljussanak, ahova a kisebb területeket vagy egyes sajátos célokat szolgáló magyar református sajtótermékeink nem járnak. Ez alkaommal két figyelmeztető kiáltást idézünk. Az egyiket a “Testvériség”-ből, az Amerikai Magyar Református Egyesület lapjának ez év márciusi számából, melyben Dr. Újlaki Ferenc elnök az elhunyt Dr. Vincze Károly főesperesről emlékezve a következőket írja: “Egyesületünk ‘Zarándok csapatában’* 1938-ban mindketten ott voltunk. A szülőföld felé vezető úton sokszor beszélgettünk. Megnyílt a szíve és ellágyulva mondta, hogy vágyik arra, hogy még egyszer ott legyen a szülői házban, édesanyja karjai között. A vonaton ‘Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország’ kezdetű éneket tanulgattuk. A határnál ezt akarta énekelni Egyesületünk zarándok csapata. Hegyeshalomra értünk. Elhangzott az ‘Isten hozott’, énekelni kezdtünk, de az első két sornál tovább nem ment az ének. Könnyes lett a torkunk is, arcunk is. öröm könnybe fűlt az ének. Vincze Károly szülőfalujába, Döghe-re ment. Mi Budapesten voltunk. Egy nap ő is visszajött, hogy a magyar kormány által adott vacsorán ő is részt vegyen. Beszédre szólították. Vincze Károly feláll. A megindultságtól remegett. Most is magam előtt látom, amint könnyben ülő szemmel, kipirult arccal, el-el csukló hangon mondta: Egyenesen a szülőfalumból, édesanyám házából jöttem ide. Szívem égeti a fájdalom, mert szülőfalum utcáján ugyanaz a pocsolya van, ami gyermekkoromban is ott volt. Ugyanaz az elmaradottság, ami akkor volt. A falum nem haladt, nem szépült. Urak! Testvérek! Ne hagyják elsülyedni a falut! Emeljék fel a falu népét! A falu népéért tegyenek valamit! Sokan meglepődve, mások haraggal néztek rá, de az őszinte szívek megérezték, hogy a magyarság jövőjéért, a magyar népért égő, féltő szeretet lángolt fel benne.” A másik kiáltást Fáy István főgondnok tollából “A Mi Utunk”, a Buenos Aires-i egyházunk havi lapja közli ez év fobruári számában. íme a figyelmeztető és hívó kiáltás: “Református egyházunk megállapíthatta, hogy a református értelmiség: tanárai, mérnökei, tisztjei, orvosai, a hivatalnoki kar, — úgy őrizték vallásukat, mint egy préselt virágot kifakult zsoltáros könyvben. Templombajárás, bibliaolvasás: esküvő, százados ceremóniák és szokások egyhangú gépjének léleknélküli zakatolása lett. A református művelt ember maga sem vette észre, hogy az élet árja miként viszi mindig távolabb a múltak szent partjaitól, — mint a gyermeket, aki csónakba ült és észrevétlenül eloldódott a lánc, amely a parti fához fűzte... Prédikátoraink, — nemzeti katasztrófáink, — külső és belső összeomlásunk fekete árnyékai: szégyenünk, nyomorúságunk, megaláztatásunk, — mind-mind meg akarták nekünk mutatni, hogy ez a mi földi életünk, — melyet mámoros szemmel paradicsomnak tartottunk, — valójában sivatag, téli táj. S ezzel a valóságlátással kétségtelenül szolgáltak a jövendőnek! Nagy lelki csatavesztéseink emlékei azt mondják nekünk: Legyen az életünk más, mint volt! Hogy milyen legyen? Erre a választ az evangélium adja meg nekünk. Az előítéleteink, a nevelésünk, a foglalkozásunk, — mind elvesznek valamit a lelkűnkből. — Az új, a jobb embert csak az tudja kiformálni, Aki még a Golgothán is, — egyetlen vonással, — még egy elkárhozott gyilkos torz arcából is boldog, üdvösségbe néző tekintetet formált! Mit jelent számunkra Jézus? Ő nem csak erős, Ő bölcs is. Ő nem csak szépen meghalni, hanem szépen élni is megtanít bennünket. Azt mondja nekünk: Az élet nem siralomvölgy. Hiszen Isten teremtette a virágokat, a tavaszt, a családot, a gyermekek nevetését. — Tanuljatok meg hát szeretetben és örömben élni. — Ha egész nap dolgozol és munkában fáradsz, — esténként miért nem tekintesz fel az égre? — Istennek angyalai mosolyogva néznek reád, csillagszemekkel. Miért nem látod meg, hogy földre szállt csillagok is vannak? Nézd meg azoknak a szemét, akik téged szeretnek, — hogy tündökölnek feléd a gondok sötétjében is! Egy gyermek kacagásában több zene van, mint egy madárdalos erdőben. — Egy boldog családban több sugara van a nyárnak, mint a napsütötte szép tájon. Egy jótettben, meleg szóban több az öröm, mint a mámort adó, legdrágább palackban. Tanulj meg hát imádkozva dolgozni. Tanulj meg virágot keresve járni... A sírhalmokon is nyílik ibolya, talán a halottak szívéből nőtt. A veszteségben is van emlékezés és reménység!— Amit mi halálnak mondunk, az az élet átalakulása, a lepke kiröppenése, a kalász kihajtása. Amit mi bánatnak mondunk, az Isten hívása — egy új, sötét kapuja valami gazdagabb és szebb életnek. — Amit mi szenvedésnek nevezünk, az az út — a hegycsúcs, a feltámadás felé. — Kemény, kísértő mélységek és szakadékok mellett visz el, de akkor látjuk meg, hogy mi volt az értelme, amikor felértünk: akkor látjuk, hogy ez volt a legrövidebb út az örök boldogság felé... Legyen erős a hitünk és szívünk szeretete melegítsen, ahová csak elér... Ezen az úton hívott magához Jézus. Újra lehet és kell kezdeni a mi magyar életünket, csak a jót, a szépet, a felemelőt, az evangéliumi szeretetet őrizve lelkünk mélyén. Ez legyen számunkra a mi Urunk Jézus Krisztusnak áldott, megértett üzenete, ígérete és vigasztalása...” Az oroszországi fogolytáborokban mozgalmas vallási élet volt, mondta a müncheni rádióban adott előadásában Kari Eursken lelkész, aki nemrég tért vissza orosz hadifogoly táborból. “A megkereszteletlenek között többen voltak, akik kérték az egyházba felvételüket , mondta Eursken lelkész, “úgy, hogy gyakran feltettem magamnak a kérdést, miképpen lehetséges, hogy ebben a vigasztalan helyzetben, melyben mások eltávolodtak Istentől és ahol magamnak is, mint lelkésznek állandóan könyörögnöm kellett hitem megújulásáért, olyanok, akiknek korábban semmi vágyuk sem volt Isten megismerésére, most jutnak oda, hogy megtalálják Istent”. Tábori gyülekezete magvát azok a foglyok képezték, akik már otthontól kezdve hívők voltak. Az istentiszteleteken való hűséges megjelenésük volt oka annak, hogy 1951-ben az oroszok minden istentisztelet tartást megtiltottak. Attól kezdve istentiszteleteket és urvacsoraosztást csak kis csoportoknál ünnepi alkalmakkor tarthattak. Eursken lelkész megjegyezte, hogy “olyan bajtársak, kik maguk nem törődtek a vallással, figyeltek és őrt álltak értünk”.
