Evangéliumi Világszolgálat, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-07-01 / 7-8. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT 11 mondja, hogy ő a mennyei kenyér és ő tud olyan vizet adni, amelyből ha valaki iszik, soha meg nem szomjazik. Mit mást jelentenének Jézus mondásai, minthogy aki ismeri és szereti őt, annak örök életet ad. Hogyan értsük ezt? Amikor kis fiú voltam az édesapámmal együtt mentünk a szomszéd faluba. Sietve indultunk és én bizony nem reggeliztem. Egy óra múlva úgy megéheztem, hogy nem tudtam menni tovább. Az apám kivette a táskájából az útravalót; ettem, utána vizet ittam és mindjárt megerősödtem. Ez volt az első eset, amikor észrevettem, hogy az étel erőt ad. — így vagyunk Jézussal is. Ha bízunk benne, ha hozzá fordulunk, megsegít, életet ad. A kenyér és a víz, amit ad: ő maga, vagyis az ő Igéje. — Ezért mondom, hogy ha bajban vagytok, ha a halálra gondoltok, forduljatok mindjárt Jézushoz. Olvassátok az Igét, vagy hallgassátok. Higyjétek el, ő amint megmentette Izraelt, meg fog titeket is menteni. Hitet ad a szívetekbe már most; amikor pedig a halál sivatagja vesz majd körül, akkor át fog vinni azon is. Aranymondás: "Én vagyok az éleinek kenyere". Ján. 6:48. EGY IGAZ BARÁT Dr. Benjamin J. Bush nevét sokan talán nem is ismerik olvasóink közül. Egyrészt, mert lapunk hasábjain a személyi kultusz kinövéseit mindig elkerültük, másrészt mert Dr. Bush, aki most tölti be 70. életévét, mindig a szerény, háttérben maradó szolgálat megszemélyesítője volt. De most — úgy érezzük, hogy legalább e néhány igénytelen sorban meg kell őt ismertetnünk a nagyvilágban szétszórt magyarokkal. Szenvedő népünknek kevés oly barátja volt és van, mint ő. 1945-ben az Északi Presbiteriánus Egyház kiküldte Európába, hogy megismervén az európai hittestvérek szenvedéseit, a felebaráti szeretet nevében segítsen. Beutazta szinte egész Európát, még Moszkvába is eljutott, aztán Genf be tért vissza s több mint 3 éven át onnan irányította az evangéliumi szeretet munkáját. Talán a legelső amerikai lelkész volt, aki nemcsak Magyarországot járta be, hanem csehszlovákiai utján az szenvedő magyar gyülekezeteket is felkereste. Még magyarországi útja előtt, mikor az első hírek eljutottak Genfbe, hogy a “felszabadítás” miként történt s hogy magyar asszonyok, leányok tízezrei gyógyszerek nélkül szenvedik a megszégyenítés rettenetes betegségeit — nem habozott egy percet sem, nem pazarolta az időt “újabb utánajárással”, hanem azonnal kész volt útba indítani 10,000 dollár értékű gyógyszert Budapestre a Bethesda és Lórántffy Zsuzsánna kórházaknak. Az Evangélikus Világszövetség akkori nagyszerű képviselője Genf ben: Dr. Michelfelder, aki azóta sajnos már visszatért az örök hazába — szintén adott ugyanennyit és igy 20,000 dollár értékű gyógyszerrel szenvedő magyar asszonyok, anyák, leányok ezrei szabadultak meg megalázó, keserves betegségükből . . . Midőn a kommunisták megkezdték a be nem hódoló hazafiak likvidálását, és elsőnek az u. n. “összeesküvési per” ürügyén irtották a legkeményebb hazafiak egy jelentős csoportját, Dr. Bush volt az első, aki életeket és családokat megmentő segítséget nyújtott az üldözötteknek. Abban az időben igen sokan voltak Nyugaton, akik “bíztak” kommunista szövetségeseikben, s a legkülönfélébb okokból — alamizsnákat leszámítva — nem akartak segíteni a keleti önkény áldozatainak. Ösztöndíjakat pl. csak olyanoknak voltak hajlandók adni, akik tanulmányaik után saját országukba visszamehettek, de nem “menekülteknek”. Dr. Bush volt, aki evvel a felfogással élesen szembe szállt és mikor álláspontját nemzetközi tényezőkkel nem tudta elfogadtatni, saját rendelkezési alapjából biztosított életmentő segítséget. Megtudván, hogy a Németországban élő református menekültek zöme magyar, elengedhetetlennek tartotta, hogy egy magyar lelkész is legyen a nemzetközi személyzetben. Hosszú, szívós küzdelemmel vívta ki egy lelkész kiküldetését, aki 1948 novemberétől három éven át szolgálhatott. Az anyagiakat ő teremtette elő, sőt egy szolgálati autóról is gondoskodott, hogy ezzel is biztosítsa a lelkészi és emberbaráti munka eredményességének feltételeit . . . Egy veszélyesen fellépő betegség miatt, amúgy is túlhaladván 65. életévén, még 1948 végén feladta fontos európai őrhelyét és visszatért az Egyesült Államokba . . . Igen nagy űrt hagyott maga után főleg magyar hittestvéreink őszinte, megalkuvás nélküli szeretete tekintetében. Emberi számítás szerint lényegesen többet lehetett volna menekültjeinkért tenni, ha ő csak egy évvel tovább maradhatott volna posztján. Azok, akik éppen a Vasfüggöny mögött szenvedők segítése érdekében a mai otthoni egyházi vezetőkkel kívánnak minden áron kapcsolatot fenntartani, mind nagyobb tehernek érezték és érzik a nagyvilágban szétszórt hittestvéreink gondozását. Sokszor egyetlen elgondolásuk, hogy a mieink mielőbb “szivódjanak fel”, tűnjenek el a befogadó környezetben, — még ha lelki elközömbösülés árán is. Ilyen és más okokból a mögöttünk levő esztendő a rendkívüli próbák, megaláztatások, vergődések ideje volt. Rossz értelemben vett “nacionalistáknak” neveztettünk nem egyszer, mert Isten Igéjét anyanyelvűnkön kívántuk a szétszórt nyájhoz eljuttatni. Ez idő alatt a nem magyarok közül egy ember állt ki mindig harcosan melettünk: Dr. Benjamin J. Bush. Az ő segítségének gyümölcse elsősorban, hogy az 1952. április-májusi szám óta az Evangéliumi Világszolgálat három duplaszáma megjelenhetett. A május-juniusi számhoz alig 20 dollárnyi volt pénztárunkban. így missziói munkára félretett megtakarított pénzét: 497.14 azaz kereken ÖTSZÁZ dollárt, ő a nyugdíjas lelkész ideadta, hogy a Világszolgálat egy számának költségeit — beleértve az adminisztratív költségek legnagyobb részét is — ebből fedezzük. Bár semmit nem ért magyarul, mégis kész ilyen áldozatra, hogy az Ige anyanyelvükön jusson el a szétszórtságban élőkhöz . . . Dr. Bush családja holland eredetű, ő maga 100%-os amerikai. De mindenekfelett Jézus Krisztus alázatos tanítványa, megrázó erejű Igehirdető, aki kész önmagától sok mindent megvonni azért, hogy Isten dicsőségére szolgálhasson. Istennek mondván köszönetét Dr. Bush áldozatkészségéért és igaz barátságáért, foglaljuk őt és hitvesét imádságainkba . . . —s —a
