Evangéliumi Világszolgálat, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-03-01 / 3-4. szám
4 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT sodik és harmadik szám magyar motívumai között a címlapon a lutheránus jelleg lép előtérbe: a Luther - rózsa foglalja el a központi helyet. A negyedik szám, mely az 1953-ik esztendő első száma, megint jobban számol a magyar gyülekezet felekezeti összetételével és újból egyetemes gondolatot tükröz vissza: a háttérben hatalmas, kinyitott Biblia, az előtérben pedig magyarjellegü templom és iskola látható. Úgy érezzük, ez az utolsó jelkép fejezi ki leginkább az egyetemességét is és a hivatását is a venezuleai gyülekezetnek, mely Caracasban, a fővárosban alakult. Több mint három évre nyúlik vissza e gyülekezet alakulása. Az “Üzenet”-ből megtudjuk, hogy az 1952. év első nyolc hónapjában havonta tartott a gyülekezet magyar istentiszteletet. Az igehirdetés szolgálatát Dr. Nyerges Miklós ideiglenes gondnok végezte, úrvacsorát pedig Fred Kern lutheránus lelkész osztott. 1952 szeptember 12-ikén érkezett meg Caracasba Nt. Pósfay György magyar evangélikus lelkipásztor, akit a Lutheránus Világszövetség északamerikai vezetői ezzel a megbízással kértek fel a venezuelai magyarok pásztorolására: "Hirdesd az evangéliumot anyanyelvükön, tartsd meg gyermekeiket őseik hitében, tegyél meg mindent, hogy otthonosabban érezzék magukat abban az idegen országban azáltal, hogy meggyökerezteted közöttük az otthoni gyülekezetnek odaszakadt kis darabját." Milyen bölcs emberek vezetik a Lutheránus Világszövetséget!! A lelkipásztor megérkezése óta minden vasárnap és ünnepnap volt istentisztelet, melyen átlag 58-an vettek részt, az úrvacsorához pedig átlag 32-en járultak. A vasárnapi iskolai órákon átlag 11 gyermek jelent meg. Mielőtt a gyülekezetről további adatokat közölnénk, írnunk kell a Venezuelai Evangéliumi Lutheránus Egyházról. Ennek caracasi gyülekezete magyar, német, lett és litván nemzetiségi csoportokból áll és újabban Pósfay György a caracasi svédeknek is külön svéd istentiszteleteket tart. Mindenik nyelvi csoportnak önállósága van az egyház keretében, melynek hivatalos nyelve a spanyol, az ország nyelve, gyakran használt összekapcsoló nyelve pedig az angol. Mindenik nyelvi csoport jelentősége a közös gyülekezetben olyan mérvű, amennyi tagja és istentisztelet látogató hive van. A közös egyházközség “Pedagógico Esperanza” néven evangélikus iskolát tart fenn, melynek tanrendje keretében hetenként néhány órát szentelnek az egyes csoportok anyanyelven történő vallásos oktatására és nemzeti tárgyaik ismertetésére. Az iskolába beiratkozott 11 magyar gyermeket e tárgyakban Pósfay György lelkipásztor oktatja. A magyar gyülekezet 14 tagú egyházi énekkart szervezett, nőtagjai pedig megalakították a “Lórántffy Zsuzsánna Nőegyletet'’. — A közös egyházközség presbitériumában az egyes nyelvi csoportok legalább két presbiterrel, egyébként számarányuknak megfelelően vesznek részt. A Venezuelába került magyar protestánsok hűségén és áldozatkészségén dől el az, hogy a magyar csoport el tudja-e foglalni a maga méltó helyét ebben a nemzetközi keresztyén közösségben. Az egyházszervezők figyelme túlterjed Caracason. A lelkipásztor már bevezette Valenciában is a rendszeres istentisztelet tartását és vallásoktatást és amint e sorok Írása közben érkezett levélből tudjuk, többi lelkész társaival együtt ellátogatott már Maracaiboba és más városokba is szervező és pásztori munkája kapcsán. Egyes alkalmakkor a soknyelvű gyülekezet csoportjai összejönnek és közös ünneplést tartanak. Ilyen volt a múlt évi reformációi ünnepélyük is, melyen a lett csoport után a hallgatóság figyelme egy másik, nemzeti viseletbe öltözött csoport felé fordult: Kalotaszegi, mezőkövesdi, palóc és kalocsavidéki ruhákba öltözött magyar cserkészleányok Magyarország térképét hozták a megjelentek elé az ‘‘Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek” ének dallamát dúdolva. Előttük ment egy cserkészleány fáklyával, mely a hit lángját jelképezte. A magyar térkép ekkor szétnyílott és a háttérből előlépett két cserkészfiu. Magasra tartották a venezuelai és a magyar zászlót, miközben magyar és német nyelven ismertették az élőkép értelmét: A magyar ifjúság magával hozta a szülőhazából a legértékesebbet, a hit lángját, melyet Venezuelában is meg akar őrizni, hogy annak világossága vezérelje Isten utján. Ez az élőkép spanyolnyelvü egyházi ének eléneklésével záródott és bizonyára mély nyomokat hagyott a megjelentek emlékezetében. Dr. Nyerges Miklós ideiglenes gondnok az “Üzenet” első számában “A Mi Utunk” címen beszámolt a palánta ekklézsia küzdelmeiről és többek között ezt irta az elmúlt évekről: “Ezek az évek a lelki előkészület, a próbatétel évei voltak. Megmérettünk — és: életre Ítéltettünk”! Az Evangéliumi Világszolgálat Isten iránti hálával és boldog szeretettel üdvözli ezt az életre Ítéltetett magyar protestáns csoportot és gyümölcshozó növekedést kíván a palánta ekklézsiának; pásztorára, vezetőire és tagjaira pedig Isten gazdag áldását kéri. Sz. Jugoszláviai reformátusok külmissziói munkája Az amerikai Presbiteriánus Egyház ezernél több lapra terjedő évi jelentésében böngészve a jugoszláviai reformátusokról szóló híradással találkoztam. A Jugoszláviai Református Egyházban megindult a külmissziói munka. Ágoston Sándor püspök és felesége végigjárták a gyülekezeteket külmissziói istentiszteleteket tartva; az adakozás az afrikai Kamerunban végzett miszsziói munkára történt. Ez volt az adományok különös útja: a begyült pénzt népi kézimunka készítésére fordították. A kézimunkákat kiküldték Amerikába, ahol a Presbiteriánus Egyház segítségével eladták 1,526 dollárért. Ez a pénz a kameruni uj keresztyén kollégium egy szobájának épitési költségeit fedezte. A kézimunkák közül egy himezett urasztali teritő elkísérte az adományt Kamerunba, mintegy emlékeztetőül az egyházra, ahonnan az adomány származott. Az urasztali térítőt kisérő levélben Ágoston püspök ezeket irta: “E teritő hímzése által a világ legkisebb református egyháza beleszövődik a világ legnagyobb református egyházának miszsziói munkájába.” A jelentés a Jugoszláviai Református Egyházról beszél — ez valóban az egyház hivatalos neve —, de mi tudjuk, hogy bácskai és bánáti magyar református gyülekezeteinkről van szó. Különös meghatódottsággal és Isten iránti háládatossággal gondolunk rájuk, akik a mai különösen nehéz körülmények között is betöltik Krisztus missziói parancsát. H. A.
