Evangéliumi Világszolgálat, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-01 / 1-2. szám
EVANGÉ1IUMI VILÁGSZOLGÁLAT Kiadja a Magyar Evangéliumi Világszolgálat 1-2. SZÁM 1953 JANUÁR-FEBRUÁR IV. ÉVFOLYAM Családmisszió házi Áhítat Mit jelent számunkra, a XX. század nagyvilágban szétszórt, Krisztus nevére keresztelt magyarjai számára “megmaradni” a Krisztus beszédeiben és megismerni az igazságot? (Ján. 8:31-36.) Nekünk az átlagosnál jóval több a nehézségünk és akadályunk, hogy Krisztus beszédét újból és újból élményszerűleg befogadhassuk. Ha van is új települési helyünkön evangéliumi egyház, ahol az Igét tisztán hirdetik — nyelvi nehézségek sokszor megzavarják vagy egészen elzárják a missziói üzenetet. És ha meg is értjük az idegen nyelvet, sokkal nehezebben hatol szívünkig az Ige, mintha azon a nyelven szólna, melyben őseink évszázadokon, mi évtizedeken át a lelki nevelést kaptuk. Igen, de hogyan lehet a feltornyosúló nehézségeket legyőzni? Annak a 35-40.000 hittestvérnek, akiket a második világháború és következményei szórtak szét a világba, csak elenyésző kis százaléka talált olyan új otthont, ahol elérhető közelben magyar nyelvű gyülekezet van vagy magyar nyelvű igehirdetés folyik. Számosán laknak teljesen elszigetelve úgy, hogy magyarul beszélő család egy sincs elérhető távolban. Legtöbbször már azalatt is, mig az új nyelvet annyira megértik, hogy nagyjából tudhatnák, miről szól az igehirdetés, — nagymértékben elszáradnak lelki hajszálgyökereik, hiszen nem vagy alig kapnak erőtadó táplálékot. Becslésünk szerint 40-50%-a testvéreinknek olyan helyen telepedett le, ahol még idegen nyelven sincs evangéliumi igehirdetés. Eme súlyos problémák megoldására, a Krisztushoz és ősi hitünkhöz való hűségűnk megtartásának lehetővé illetve könnyebbé tételére jött létre több mint 3 éve az Evangéliumi Világszolgálat és küldte rendszeresen az ígehirdetési és vasárnapi iskolai anyagot. így a legelszigeteltebb szórványokban is akár egy, akár több család öszszejöhetett és időnként felcsendülhetett az íge azon a nyelven, melyen az a legmélyebben hatolhat a lelkűnkbe és kötözhet a szabadítás és boldogság Urához: Krisztushoz. De úgy érezzük, hogy ez egymagában — nem elég. Ennél, nekünk egyes híveknek, többet kell vállalnunk, hogy a hűség követelményeinek és magunk lelki békéje biztosításának eleget tehessünk. Mikor több, mint egy éve ide érkeztünk Montreatba, az Egyesült Államok keleti részének egyik különlegesen szép, kis településére, ahol egyedüli magyar család vagyunk mind máig, elhatároztuk, hogy lehetőleg naponta családi áhítatot tartunk. Az amerikai élet napközben széjjelszórja a családot. Gyermekeink is csak délután jönnek meg a távoli iskolából. így az esti étkezés után jöttünk össze. Elkezdtük sorra tanulni a zsoltárokat, hetenként átlag 1-2 újat vettünk. Naponta olvastunk az Igéből: előbb a zsidók történetét (mert Mózest és a Birákat már ismerték), a Királyok, Ezsdrás, Nehemiás, Dániel könyvéből, majd Márk Evangéliuma után az Apostolok Cselekedeteit vettük. A felolvasott részt sorban visszamondta a három iskolás, aztán közösen megbeszéltük a “tanulságokat” és választottunk egy “aranymondást”. Imádság után még egy-két egyházi éneket énekeltünk, s aztán a kisebbek ágyba mentek. Először főként a Krisztushoz és hitünkhöz való hűség ápolása, a Krisztus beszédeiben való növekedés volt az indítóok és a cél. Aztán rá kellett döbbenünk, hogy ennek az együttlétnek különleges gyümölcsei is támadtak. Egyrészt a család élő egységgé lett és minden külső, széthúzó erő ellenére is élményszerüen összetartozott. Mi szülők sokkal jobban megismertük gyermekeinket, ők jobban minket és egymást. Az eredendő bűn így is hatalmasan megmutatja a maga erejét: mennyi a civakodás, irigység, szeretetlenség az “ártatlannak” hazudott gyermeki lélekben... Az íge nap-mint-nap újabb nehézségekre világít rá, de ugyanakkor a megoldást is mutatja. Minden nehézség ellenére hisszük, hogy Jézus szavai nyilvánvaló igazságokká lesznek: megmaradva az ő beszédeiben, mi is, gyermekeink is mindjobban megismerjük az Igazságot és az Igazság szabadságban tart, illetve megszabadít minket. Soha nem volt családi áhítatokra akkora szükség, mint itt, ahol minden szabadság és nagyszerűség mellett — az ifjúság nevelése a leggyengébb pont...
