Evangéliumi Hírnök, 2004 (96. évfolyam, 1-3. szám)
2004-01-01 / 1. szám
„Kinyújtom kereső kezem, kicsiny gyermekkezek, ráncos öreg kezek simuljanak belé! Induljunk együtt Betlehem felé! Együtt a gyászolókkal, Az egyedülvalókkal, Hiszen a nagy örömből mindnyájunknak telik! ” Egymás kezét fogva, bensőséges imádságokban köszöntük meg a közösség áldásait és megfogadtuk, hogy együtt megyünk egészen Betlehemig. Végül alkalom nyílt a szeretetvendégségre és beszélgetésre is, és halkan szállt ajkunkról, gyertyavilágnál a Csendes éj, szentséges éj... Oláh Gabriella Isten ajándéka az élet! Advent harmadik vasárnapján gyermekbemutatásra került sor a Torontói Gyülekezetben. Mikló János és Melida tcstvérék kislányáért, Abigélért adott hálát Dán László lelkipásztor testvér, majd a szülők és a nagyobbik testvér, Szabolcs. 2004. január___________________________ A Mikló család: János, Melinda, Abigél, Dávid és Szabolcs December 28-án újra kedves alkalomra került sor a gyülekezetben, a délelőtti tisztelet és közös ebéd után, Mikló testvérék kislányának, Abigélnek megajándékozására. Katona Lenke testvérnő köszöntötte a családot a 136. Zsoltár gondolataival: Magasztaljátok az Urat mert jó, mert örökkévaló az O kegyelme. Aki nagy csodákat müvei egyedül, mert örökkévaló az O kegyelme. A szép ajándékok kibontásában örömmel segített Dávid, a testvérke. Mindannyiunk háláját és gondolatait fejezte ki az ének: “Az Úr csodásán működik... " - mert nehéz utat járt meg a család a kis Abigél születése óta, de az Úr volt mindig erősségük. Örömmel énekeltük befejezésül: Áldásoddal megyünk... - mert ezt hisszük és kérjük az Úrtól, hogy az O áldása kísérje a kis Abigélt, a családot és mindnyájunkat. T.Gyné Isten már akkor hívott a lelkipásztori szolgálatra amikor a középiskolai tanulmányaimat befejeztem, de akkor még nem voltam teljesen meggyőződve elhívatásomról, tehát úgy döntöttem, hogy egyetemi tanulmányaimat a kereskedelem területén fogom folytatni. Diplomámat 1993. tavaszán kaptam meg a Marketing és Nemzetközi Kereskedelem területén, a New York University egyetemen. Ezt követően hét és fél évig dolgoztam egy háztartási cég reklám felelőseként. Szerettem a munkám, de ahogy teltek az évek, Isten egyre jobban reámnehezítette azt a tudatot, hogy nem azt teszem életemmel, amire O elhívott. Hosszú vajúdás után, végre száz- százalékosan letisztázódott bennem a lelkipásztori munkára való elhívásom. Nagy öröm és megnyugvás volt számomra, amikor végre túlnézhettem azokon az okokon, amik emberileg meggátoltak döntésemben, és rábízhattam életem Isten vezetésére. Rövid idővel ezután eldöntöttem, hogy otthagyom munkám, és elmegyek a Teológiára, hogy felkészüljek a lelkipásztori munkára. Isten vezetése által úgy döntöttem, hogy a Louisville-ben levő The Southern Baptist Theological Seminary tagozatára felvételizzek, ahova el is fogadtak. Tanulmányaimat 2001. őszén kezdtem el. Isten lépésről-lépésre bizonyított amellett, hogy helyesen döntöttem. Nagyon hálás vagyok Istennek tanáraim felkészültségéért és példás életéért is, akik által nagyon sokat tanulok. Istennek arra is gondja volt, hogy egy helyi gyülekezetbe beépüljünk. Jelenleg a Westport Road Baptist Church gyülekezetében szolgálok, mint vasárnapi iskolai tanító és mint felavatott diakónus. Isten kegyelméből 2003 nyarán egy kilenc tagú csoportot Ukrajnába vezettem, ahol személyes bizonyságtevések, valamint a Jézus film vetítése által tíz napig misszióztunk az ország észak-nyugati részén levő falvakban. Louisville-i tartózkodásunk alatt Isten megáldotta családunkat Nicolette-el. Istennek hála, kirendelt számomra egy megfelelő munkahelyet, amely lehetőséget adott számunkra arra, hogy feleségem Ibolya otthon maradhat a gyerekekkel. Különösen hálás vagyok feleségem támogatásáért. Bár a teljes idejű munka (40 óra egy héten) mellett tanulmányaimat egy kicsit lassabb ütemben tudom végezni, nap-mint-nap érzem azt, hogy Isten készít és formál a szolgálatra. Különösen hálásak vagyunk a rendszeres támogatásért, amit Szövetségünk, valamint a New York-i és Chicago-i Gyülekezetek részéről kapunk. Ugyancsak hálásak vagyunk több család és személy támogatásáért is, akik között különösen megszeretném említeni Tóth György testvért és nejét Pennsylvánia államból. Isten fizesse vissza gazdagon áldozatos szeretetüket. Isten eddigi vezetése szerint, ha tanulmányaimat befejezem, egy új gyülekezet plántálását szeretnénk elkezdeni. Még nem tudjuk, hogy hol, de bízunk abban, hogy Isten azt is megfogja mutatni a megfelelő időben. Kérjük a testvéreket, hogy továbbra is imádkozzanak érettünk, hogy jól felkészülhessünk erre a szolgálatra, és imádkozzanak azért is, hogy Isten mutassa meg számunkra azt a misszió mezőt, ahol használni akar majd bennünket. Addig is, szeretnénk Isten dicsőségére élni és szolgálni, minden erőnkkel, hogy még sokan megismerhessék általunk Isten csodálatos szabadítását. Kulcsár Attila _______________________________7. oldal HÍVTÁL Nézd itt vagyok Uram indulás után megérkezés előtt azon az úton amelyre Te állítottál mert hívtál: elindultam szememben megcsillant tündöklő akaratod s a szolgálat útját járják lábaim csodálatos kezed vezet ki állíthatna meg ezen az úton? ki olthatná ki szememből ezt a fényt? ember talán? hívtál örömmel tartom magasba tündöklő akaratod Herjeczki Géza (1969)