Evangéliumi Hírnök, 2001 (93. évfolyam, 1-12. szám)

2001-10-01 / 10. szám

2001. december 7. oldal DETROIT Az istentisztelet után Szilágyiék szeretetvendégségre hívták a gyülekezetét. GYERMEKBEMUTATÁS November 4-én újra gyermekbemutatásra került sor gyülekezetünkben. Szilágyi Gyuláékat ajándékozta meg az élet Ura egy újabb élettel. Gyuszika és Júlia testvére az Emely nevet kapta. Az istentisztelet első részében köszöntötte lelkipásztorunk Évát (az édesanyát) és Emilyt, akit első alkalommal hoztak Az ünneplő Szilágyi család a szeretetvendégség után. Jobboldat az egyik nagymama, Pap Marika. szülei közénk - követve az Úr Jézus példáját, hiszen őt is fölvitték szülei a templomba, hogy bemutassák az Úrnak. A Lukács evangéliuma 2-ik részéből ezt a történetet olvasta föl Herjeczki tv., és a 127. Zsoltárból idézett. A bemutatás a szülők hitvallása, - nem a gyermeké. Majd eljön az az idő is, amikor e kisgyermek dönt személyesen az Ür Jézus mellett. Ézért a szülőknek, a nagyszülőknek, sőt a gyülekezet is rendszeresen imádkozni kell. A szülők hálaadása után a lelkipásztor kérte Urunk áldását, s ajánlotta Emilyt az O szeretetébe. Végül a gyermekek virággal és énekkel köszöntötték a legifjabbat. ARANYMENYEGZŐ Házasságkötésük ötvenedik évfordulójához érkézett gyülekezetünk vezetője, id. Für Béla testvér és felesége Paula. Sokáig hallani sem akartak ünneplésről, mondta Für testvér. Aki ismeri őt, tudja, hogy így is gondolta. Gyermekeivel együtt azonban úgy gondoltuk, hogy nem rejthetjük el az Úr iránti hálánkat és örömünket. Nem olyan sokan érik meg ezt az Az 50-éves házassági évfordulót ünneplő Für házaspár - gyermekeik és unokáikkal - az istentisztelet után. évfordulót aránylag jó egészségben és szolgálatban. Az Úr mindkettőből adott nekik. Herjeczki testvér november 25-én a délelőtti istentisztelet keretében köszöntötte őket a szeretet himnuszának e három gondolatával: a szeretet hosszútűrő, nem kérkedik, soha el nem fogy. Az istentisztelet után a gyermekeik által rendezett ebéden folytattuk a megemlékezést, melynek során régi emlékek is felelevenedtek. Hálásak vagyunk az Úrnak érettük, s az Ő további áldását kérjük életükre. SZABADIGUSZTÁVNÉ 1907-2001 Az Úr október 18-án hazahívta Sza­badi Gusztáv, egykori detroiti lelki­­pásztor özvegyét, akit hosszú élettel, 94 évvel ajándékozott meg. Bécs környékén született, osztrák szülök gyermekeként. A családban 12-en voltak testvérek. A keresztségbcn Tafferner Anna Mária nevet kapta. Tanítónőnek tanult. Húsz éves korában Budapestre költözött, ahol a Wesselényi utcai (német nyelvű) baptista gyülekezetét látogatta, s ott megtért és bemerítkezett. Férjhez ment Szabadi Gusztávhoz. Házas­ságukat három gyermekkel áldotta meg az Úr, akik közül Ottilia itt él, Gyusztáv és Wolfi Magyarországon. Férjével a Tatabánya-Komáromi körzetben kezdték a lelkipásztori munkát. Azután a Wesselényi utcai, majd a Nap utcai gyülekezetben szolgáltak. Amerikába 1968-ban jöttek. Ä Detroiti Gyülekezetnek 1969-től 1974 végéig volt Szabadi testvér a lelkipásztora. Férje 1981 -ben bekövetkezett halála óta lányáéknál élt, néhány éve pedig nursing home-ban. A gyászistentiszteletet imaházunkban tartottuk. A lelki­­pásztor János 10. és 14. részeiből olvasott és a jó Pásztorról szólt, s arról, hogy a mi számunkra is a legjobb és egyetlen iidvösséges döntés, ha Őt szívünkbe befogadjuk, - ahogyan az elköltözött tette. Csendes békesség élt szívében még az utolsó hetekben is. Két héttel halála előtt feleségemmel és az éppen itt tartózkodó Veress Ernönével meglátogattuk, akkor készült róla ez a fénykép. Emlékét megőrizzük. Herjeczki Géza IMAHÉT 2002 A KRISZTU SHÍV ŐK EGYSÉGÉÉRT 2002. január 20-27. “Nálad van az élet forrása” (Zsolt 36, 6-10) ELSŐ NAP - A Szentháromság Isten az élet forrása Zsolt 36,6-10; lMóz2,4b-10; Mt 6,25-33; Kol 1,15-20 MÁSODIK NAP - Jézus vezet bennünket az élet forrásához 2Móz 14,30-15,13; Zsolt 36,6-10; Mk 1,10; lKor 10,1-5 HARMADIK NAP - Isten végtelen szeretete 2Móz 17,1-7; Zsolt 36,6-10; Mk 10,17-31; ApCsel 17,22-31 NEGYEDIK NAP - Új életben a keresztség által lMóz 7,15-23; Zsolt 36,5-9; Jn 3,1-7; 2Kor 5,16-19 ÖTÖDIK NAP - Isten az egység forrása Zsolt 36,6-10; Ezék 36,24-28; Jn 17,20-23; ApCsel 16,11-15 HATODIK NAP - Isten a könyörületességforrása Zsolt 36,6-10; Ézs 42,1-9; Jn 5,1-9; ApCsel 5,12-16 HETEDIK NAP - Az új élet gyümölcsei Zsolt 1,1-6; Zsolt 36,6-10; Mt 13,3-9; Ef 3,14-21 NYOLCADIK NAP - Isten a reménység forrása Zsolt 36,6-10; Ezék 47,6-12; Jn 4,7-14; Jel 21,1-7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom