Evangéliumi Hírnök, 2000 (92. évfolyam, 2-12. szám)
2000-02-01 / 2. szám
Ifjúsági Találkozó, Erie, PA, 1999. november 26-28 “Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. ” (Gál 6:2) A fent említett igevers volt számomra a fő gondolat az elmúlt őszi ifjúsági találkozón. Ahogy gondolkoztam, hogy hogyan is kellene elkezdjem e cikket, csak arra tudtam rájönni, hogy egy olyan igevers kellene, amely alá tudja támasztani ami nekem a legfontosabb cél volt az ifjúsági találkozón. Az ifjúsági találkozónk célja az volt, hogy közeledjünk egymáshoz - Krisztus által. Sokszor nem is gondoljuk, hogy fontosak vagyunk egymás számára, de Isten minket ez igében is arra akar tanítani. Csak akkor tudunk közeledni egymáshoz, hogyha Isten félelmében akarunk élni. Az ott töltött idő alatt nagyon dús programunk volt. Péntek délután érkezett meg a fiatalok többsége és máris várt a finom vacsora! Ezután, mint minden étkezés után, egy amerikai lelkipásztornak, Tony Campolo-nak a tanításait láttuk televízión, kazettáról. E filmek mind nagyon építőek voltak. Tanításuk jó eligazítás volt az olyan dolgokban, amik manapság a fiatalok világában történnek. E filmek után volt szabad idő, amikor csoportokban is beszélgettünk, vagy játszottunk. Este 10-től 1-ig csoportos játék volt a sport-teremben - röplabda, kosárlabda, foci stb. Másnap, szombaton, reggeli után éneklés volt, igaz hogy a fiatalok többsége rekedt hanggal énekelt, de tudom hogy az Úr így is meghallgatta énekünket! Az éneklés után újból a prédikációt láttuk. Ezt követően szétoszlottunk 4-5 csoportban a kinti játékokra. Volt kb. 7-8 pálya, amin úgy kelletett átmenni, hogy az egész csoport beleszólása és segítsége szükséges volt. Nekem ez volt a legjobb élmény az ott töltött idő alatt! Nagyon sokat nevetgéltünk, játszottunk, és beszélgettünk a pályán. Az előhaladás és győzelem titka a logikus gondolkodás volt. Nagy élmény volt együtt “gondolkodni” azokkal, akikkel nem gyakran találkozom! E közös, tanulságos játék után várt az ebed, és ezt követően újból csoportos beszélgetésekre került sor. Jó volt olyan dolgokról beszélgetni fiatalokkal, hozzánk hasonló korúakkal, amik a mai fiatalsággal történnek. És hogy mi, mint keresztyén fiatalok, hogyan tudunk a kísértések idején megállni. Este újból a sport teremben voltunk és így telt el a szombati nap. Másnap reggel újból hét órakor reggeli. Ezt követte a prédikációs film sorozat. Több szabad idő volt ezután, mialatt csoportos fényképeket csináltunk. Ebéd után pedig már búcsúztunk is egymástól, annak tudatában, hogy hamarosan újból találkozni fogunk egymással. Egy angol ének jut eszembe: “Going together, Enjoying the trip, Getting used to the family I’ll spend eternity with... ” “Megyünk együtt, élvezve az utat a Mennybe, azokkal akikkel egy örök életet fogunk élni... ” megragadó hatással volt ez az ének az én életemre. Vajon tudjuk e egymást úgy szeretni, hogy boldogan gondolunk arra, hogy egy nap majd ott fent mindannyian együtt fogunk lenni és ez nem egy kevés ideig lesz, hanem egy örök életre!? Sokszor próbálom én is - mint fiatal - elképzelni, hogy milyen is lesz majd mindenkivel együtt lenni ott fent. Találkozni olyanokkal, akik már rég elmentek, de Isten hű szolgái voltak! Istennek terve van minden egyes emberrel ezen a világon! És Ő azt várja el tőlünk hogy egymás segítségére legyünk mindenben! Ezért hát hordozzuk egymást, terheinkkel együtt! Úgy szeressük egymást, ahogy O is szeretett (és szeret!) minket! “Újparancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. ” (Jn 13:34,35) Lakatos Erika, Cleveland A “pókháló” eló'tt. A csapat minden tagjának át kellett jutni az egyik oldalról a másikra, úgy, hogy egy lyukon csak egy személy mehetett át. Semmit sem ártott a tűz Dániel 3:19-33 Az ember létéhez hozzátartozik a szenvedés, mint az ősbűn következménye, még sem tudunk megbarátkozni vele. A legfélelmetesebb ellenségeink közé tartozik. Nebukadneccar király ilyen fenyegetéssel kényszeríti a három zsidó férfit a bálványimádásra. Ok vállalják a kihívást, mert bíznak Isten hatalmában, amely valamilyen módon megmutatkozik ezekben az esetekben. Korunk nagyon sok megoldást talált magának a szenvedéssel szemben. A betegségek okozta szenvedések ellen nagyon sokfajta fájdalomcsillapító van. A fizikai fájdalmat megpróbáljuk minél hamarabb megszüntetni ezek által, bár ez nem mindig sikerül. A lelki szenvedéssel kapcsolatosan szintén talál megoldásokat az ember. Néha ezek hasonlók a fájdalomcsillapító tablettákhoz, és csak elodázzuk a megoldást. Ha fájdalmat okoz a házastárs, eltávolodunk tőle, később el is válunk. Ha szenvedést kell elhordozzunk a munkahelyünkön, keresünk másikat. Ha szenvedéssel jár a hazánkban élni, külföldre költözünk. Valóban nem szabad szembenézni azokkal az élethelyzetekkel amelyek fájdalmat okozhatnak? Hova vezet az állandó menekülés? Mit szoktunk kérni Istentől, ha ilyen események előtt állunk? Hogy Isten őrizzen meg a szenvedésektől, vagy segítsen megérteni és elfogadni az O akaratát? Egyedül Isten tudja csak, hogy mikor mi a terve velünk, és hogyan mutatja meg szeretetét és jóságát, vagy mit kell Óérette vállalnunk. Nincs olyan ember, aki ne tudná kellemesebbnek elképzelni az életét annál, mint amilyet Istentől kapott. De akkor hogyan lehet nekünk személyes megtapasztalásunk Isten hatalmáról, ha megfutamodunk? A tűz égetően valóságos volt a kemencében, mert a katonákat megölte, de Isten gyermekeit megtartotta, hogy a királynak megmutassa végtelen hatalmát. A három férfi már előtte is hitt ebben a hatalomban, ezért készek voltak vállalni a szenvedést is. Isten nem engedte, hogy ártson nekik a tűz. Amit Isten megenged az életünkben, arról biztosan tudhatjuk, hogy nem fog ártani nekünk. Ne akarjuk mi meghúzni azt a határt, ahonnan már ártalmas számunkra valami. Mi a félelmeink és vágyaink alapján mérlegelünk, Isten pedig hatalma és kegyelme alapján. Ezért mondhatja Ezsaiás: “Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet. Tenkei Béla, Áhítat
