Evangéliumi Hírnök, 2000 (92. évfolyam, 2-12. szám)

2000-03-01 / 3. szám

10. oldal 2000. március Hunter Vadász János: AZ ELSŐ DIAKÓNUSOK ApCsel 6:1-7 Milyennek szeretnéd látni a gyüleke­zetét, melynek tagja vagy? Az első újszövetségi gyülekezet Jeruzsálemben sok jó tulajdonsággal rendelkezett, amely a mai gyülekezetben is kívánatos:- a tagok Szentlélekkel beteltek voltak,- a tagság a világ minden tájáról szár­mazó megtért emberekből állt, nemcsak jeruzsálemi zsidók voltak a tagjai.- Ezek rendszeresen részt vettek az összejöveteleken, imádkoztak, hirdet­ték az evangéliumot. Jó sáfárok voltak. Az üldöztetések felett győzedelmes­kedtek. Voltak azonban negatív dolgok is. Nem ment minden tökéletesen. Anániás és Safira hazudtak az adakozásnál. A gyülekezet az első időben nem adta át magát teljes mértékben a missziónak. A város határain túl, a jövevények között nem missziózott. Az üldöztetések által nagy leckét kaptak. A jeruzsálemi gyülekezet gyorsan növekedett. A felsőházban összejövő 120 tagú gyülekezet pünkösdkor 3000 új taggal szaporodott. Jöttek azonban mindezekkel nehézségek is, amint az ApCsel 6:1-ben olvassuk: “Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítvá­nyok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való öz­vegyasszonyokat a mindennapi szolgá­latban. ” Mi okozta a nehézséget? Az ApCsel 2:43-47, valamint az ApCsel 4:32-37 versekben azt olvassuk: amikor megvalósították a vagyonközös­séget, sok munka- és jövedelem nélküli ember maradt Jeruzsálemben. A hívők eladták földjüket, házaikat, értékes vagyontárgyaikat, és amit eze­kért kaptak, átadták az apostoloknak, akik azt a hívők közt szétosztották a megélhetés biztosítására. Ebben az időben történt, hogy a görögül beszélő zsidók panaszkodni kezdtek, hogy az ő özvegyeikkel nem bánnak olyan kedve­zően, mint a héberek özvegyeivel. Az apostolok gyülekezeti tanácsko­zást tartanak. Meg vagyok győződve arról, hogy imádkoztak, kérték a Szentlélek vezeté­sét, és így ajánlották a gyülekezetnek, hogy válasszanak hét diakónust a szol­gálatokra. Nem hierarchikus egyházi rendszer kiépítése volt a cél, hanem a gyülekezet közösségi szolgálatainak jobb elvégzése. így született meg a döntés: “Válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonysá­got tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába ” - olvashatjuk az apostoli rendelkezést az ApCsel 6:3-ban. “Jó bizonyságuk van. ” Nemcsak jellemesek, erkölcsösek, hanem a közösségben jó véleménnyel vannak róluk. Tiszteletreméltók a közösségen belül és kivül. “Szentlélekkel teljesek. ” A diakónusok szolgálata nagyon fontos, ők elsősorban az Úr szolgái, azután a gyülekezetéi. Szolgálatukat a Szentlélek vezetése alatt végzik, ezért Isten eszközei ők. “Bölcsességgel teljesek. ” Nem furfangosak, rafináltak, okos­­kodók, sem törvényeskedők, hanem élettapasztalatokon alapuló gyakorlati bölcsességgel rendelkeznek. Az apostoli levelekben még részlete­sebben van leírva, milyen előfeltétele van és mi teszi alkalmassá az egyént a diakónusi szolgálatra: "Először meg­­próbáltassanak, azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek” (lTim 3:10). A gyülekezet diakónusokat választ Az apostolok ajánlatát a gyülekezet elfogadta és hét férfit választott. Lukács nem írja le, hogy milyen módszerrel választottak, de a leírtakból arra követ­keztethetünk, hogy imádkozó szívvel demokratikus módon választottak. A gyülekezet felavatja a diakó­nusokat “Az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezü­ket" (ApCsel 6:69). Nincs leírva, hogy csak az apostolok tették rá kezüket, de a későbbi levelekből következtethetünk arra, hogy ezt az apostolok, később pedig a felavatottak tették. Pál apostol óva intette Timóteust: “A kézrátevést ne siesd el senkinél!” (lTim 5:22). A kéz­­rátétellel szimbolizálja az imádkozás által kapott áldást Istentől. Pál egyike volt azoknak, akik Timó­teust hasonló módon avatták fel a szolgálatra. Ezért is figyelmezteti e szavakkal: “Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófé­cia által kaptál a vének kézrátételével! ” (lTim 4:14). Amikor Pált és Barnabást az antiók­­hiai gyülekezet kiküldi a misszionáriusi szolgálatra, ezt írja az ApCsel 13:3-ban az ige: “Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket A DIAKÓNUSI TISZTSÉG HIVATAL Miért választottak diakónusokat?- Azért, hogy legyen a prédikátorral szemben egy szervezett érdekképviselet a gyülekezetben?- Azért, hogy legyenek egyének, akik a lelkipásztor számára kiadják a fela­datokat?- Azért, hogy a lelkipásztor felett legyen egy ellenőrző testület, amelyik elbírálja: jól végzi-e munkáját? Ilyeneket az igében sehol sem olvas­hatunk, de sok - magukat evangéli­uminak tartó gyülekezetben ezt tekintik a diakónusok, presbiterek a legfon­tosabb feladatuknak. A lelkipásztort, a prédikátort azért hívjuk, választjuk - némelyek szerint -, hogy ha építkezés van, legyen a gyü­lekezetnek építésvezetője, anyagbe­szerzője is. Ha nincs gondnok, legyen gondnoka is. Ha nincs házmester, legyen házmester is. Ha nincs elég anyagi alap, akkor intézkedjen azok megteremtéséről is. Azért, hogy a gyülekezetnek legyen egy mindenese, aki úgy sem jár be dolgozni, ráér a gyülekezet minden ügyes-bajos dolgát elintézni, hiszen “azért fizetjük.” Úgy hiszem, hogy az igében ilyesmiről sem olvashatunk. De arról igen, hogy hasz­nos, ha a gyülekezetek diakónusokat választanak, “...mert nem helyes, hogy mi az Isten igéjét elhagyjuk, és az asztalok körül forgolódjunk, válasszatok hét férfiút erre a foglalatosságra... mi pedig fogla­­latosak maradunk a könyörgésben, az igehirdetés szolgálatában. ” A lelkipásztor és a diakónusok szolgák, az Úr és a gyülekezet szolgái. A pásztor otthagyja világi foglalkozását és a lelkipásztori hivatást választja teljes idejével. A diakónus megmarad világi fog­lalkozásában, és szolgálja az Urat a gyülekezetben polgári foglalkozása mellett. Ahol a gyülekezetben a diakónusok és a lelkipásztor egymás segítőtársai, és tehetségüket, Istentől kapott tálentumaikat együttműködve használják, ott a gyülekezet növekszik és megtérések vannak. A kapcsolat nem alá- és fölérendelt, hanem egymás mellé rendelt, ezért ott öröm és békesség uralkodik. Az Úrtól küldött diakónusok közt István személye a legnevezetesebb, aki életével pecsételte meg elhívását. Isten csodálatos módon használta e diakónusokat! Különös megtiszteltetés a gyülekezet és az Úr részéről abban a kiváltságban részesülni, hogy valakit diakónusnak választanak és felavatnak. De úgy a lelkipásztoroknak, mint a diakónu­soknak tudomásul kell venni, hogy ők nem azért vannak a gyülekezet kö­zösségében, hogy őket szolgálják és tiszteljék, hanem azért, hogy ők szolgálják és tiszteljék a gyülekezettel együtt az Úr Jézus Krisztust.

Next

/
Oldalképek
Tartalom