Evangéliumi Hírnök, 2000 (92. évfolyam, 2-12. szám)

2000-12-01 / 12. szám

2000. december rovatvezető: Oan László Önkéntelenül is felvetődik újra meg újra bennünk, hogy vajon életünket látva a környezetünk felismeri-e a bennünk munkálkodó hitet? Külö­nösképpen igaz ez akkor, amikor Jézus Krisztus születésére emlékezünk. Hadd emlékeztessék cselekedeteink és éle­tünk a környezetünkben élő embereket, hogy amíg van idő, ők is térjenek meg és járjanak új életben. ÚJ ÉLET Isten megtérésre hívó szavát hall­gatta egy ember egy nagy evangé­­lizációs alkalmon. Másnap már korán reggel elment munkaadójához, meg­keresve őt, átadott neki egy aranyórát mondván, hogy nyolc évvel ezelőtt lopta el tőle, azóta viselte, de most visszaadja és bocsánatot kér tőle.- Miért adja éppen most vissza? - kérdezte a tulajdonos.- Tegnap este megismertem az Üdvözítőt, azért első dolgom, hogy visszaadjam, amit Öntől elloptam. Ha beszélhettem volna tegnap este Önnel, már akkor visszahoztam volna. ni* ji±* *1* ’’I* *1* Ha figyelünk Istenre, Ő megadja nekünk, hogy észrevegyük a bizony­ságtételre alkalmas lehetőségeket. Sokszor leleményességünk is hoz­zájárulhat ahhoz, hogy minél több embernek tudjunk szólni a bűnből való szabadulás útjáról. A következő tör­ténetben egy olyan lelkipásztort láthatunk, aki megtalálta a módját az eredményes bizonyságtételnek. Krisztus vére niegtiszít a bűntől Egy lelkipásztor bibliája végén há­rom lap volt: egy fekete, egy piros és egy fehér. Amikor akár hívei, akár az érdeklődők tanácsot kértek tőle lelki dolgokban, ezt mondta:- íme, ilyen fekete volt a lelkünk - mutatott a fekete színre -, s Jézus vére, mely ilyen piros - itt a piros színre mutatott -, ilyen fehérre mosta életünket - s az érdelkődő felé tárta a fehér lapot. *±* *1* *±k *+* *+> «ipt A sok fényözön és pompa közepette, ami különösképpen jellemző ezekre a napokra, felvetődhet mindannyiunkban a kérdés, hogy mennyire tudunk fénykedni a világban azon a helyen, ahová Isten helyezett. A következő sorok segítenek ennek e kérdésnek a megválaszolásában. “Úgy fényljék a ti világosságotok...” Csodálatos, hogy az ásványok között a legkeményebb a gyémánt, s egy­szersmind a legértékesebb és leg­csillogóbb is. Van-e bennünk ilyen szilárdság, ilyen erő és ilyen állhatatos kemény jellem és ragaszkodás Jézus iránt? Tudjuk-e így ragyogtatni életünkkel a Jézustól nyert fényt, értéket és lelki kincseket? Ha igen; akkor mint igazak, fogunk fényleni az 0 országában, és már itt visszatükrözhetjük az Ő Isteni képét, az Ő megváltó szeretetének soha el nem halványuló dicsőségét. A Szentlélek vezetésének engedve töltsük be küldetésünket, és így a kará­csonyi ünneplésünk nem külsőségek­ből, hanem belső igaz boldogságtól lesz áthatott. * A karácsonyi eseményekkel meg­kezdtük tanulmányozni Lukács írásait (az evangéliumát majd folytatjuk az Apostolok Cselekedeteivel). Lukács valószínűleg Kr.u. 80 körüí írta evan­géliumát. Ebben az időben már megvolt Márk evangéliuma. Visszatekintve ír Jeruzsálem és a templom lerombo­lásáról. Lukács, a történész és teológus döntően megszabta írásával a keresz­tyén idő- és történelem értelmezését. Tudatosítja az olvasóban, hogy Jézus Krisztus földre jövetelével új korszak kezdődött. Az üdvesemény pedig semmiképpen nem zárult le Jézus halálával és feltámadásával; Jeruzsálem és a templom lerombolása sem jelenti a világ végét (ami elterjedt vélekedés volt az akkori keresztyének között). Azzal is hatott az akkor éíő hívőkre, hogy evan­géliumában olyan gyakran használta az “öröm”, “örüíni” kifejezéseket, mint egyetlen más evangélista sem. A következő négy vasárnap biblia óráinak célja, hogy Jézus követésében előbbre jutva meglássuk, hogyan is tud­nánk szolgálni Istennek még töké­letesebben, életünk különböző hely­zeteiben. 11. oldal 2001. január 7. JÉZUS NÁZÁRETBEN Lk 4:16-30 Jézusról tudjuk, hogy Betlehemben született és Názáretben nevekedett. Lukács itt Jézus gyermekkorára utal és Őt olyan embernek mutatja be aki szilárdan ragaszkodik népéhez és annak hagyományaihoz. Abban az időben Názáretről azt tartották, hogy egy kultú­rálatlan, távoli kis település, ahonnan semmi jó sem származhat (Jn 1:47). Azzal, hogy Jézus Názáret zsinagógá­jában kijelenti önmagát, nagy lehetősé­get adott az ott élő embereknek. A Messiás szájából hallhatták a jó hírt és a jól ismert prófécia magyarázatát: “Ma teljesedett be ez az írás... " Esaiás óta hány generáció szerette volna hallani ezt -, és ez a kiváltság Názáretnek adatott.. Beteljesedett az ígéret. Az Úr kedves esztendeje, az elengedés éve (3Móz 25:10) megkezdődött. Isten megbocsá­tó kegyelemmel hajolt le népéhez és így a lehetetlennek látszó dolgok valósággá válhatnak. A hallgatóság először kedvezően reagált. Elcsodálkoznak a kegyelem igéin, álmélkodnak Jézus kedves beszé­dein, de nem fogadják el azt. így a legna­gyobb csodáról, az új élet ajándékáról, maradnak le. Többnyire hívő családban nőttünk fel. Megszoktuk, hogy elmegyünk gyülekezeti alkalmainkra. Ismerjük a szolgálattevőket, úgy is, mint ennek, vagy annak a fia. De vajon a “fiák” beszédeiből megértjük-e a nekünk szóló alkalmi üzenetet? Mennyi áldástól maradunk el azért, mert csak a “fiakat” látjuk a szolgálattevőkben, és ezért nem értjük meg az üzenetet. Jézus megemlít két pogányt. Már a példa is kihívó volt egy zsidó számára, de jelzi, hogy Isten szabadítása és a Messiás küldetése nem szorítkozik kizárólag Izraelre. A pogányoknál tör­ténnek meg azok a csodák, amelyek Izráelben nem történhettek meg, hitetlenségük miatt. Jézus saját városában kedves beszéd­del Isten kegyelmét hirdeti és mégis életveszélyes helyzetbe kerül - “de Ó átment közöttük és eltávozott. ” Még nem jött el feláldoztatásának ideje; addig pedig felhasznál minden alkalmat arra, hogy a szabadulás, újrakezdés lehetőségét hirdesse mindenkinek. Aranymondás: Lk.4:18-19 2001. január 14 JÉZUS KÖVETÉSÉNEK ÁRA Lk 9:57-62,14:25-33 Az evangélisták gyakran meghatá­rozták, hogy kik azok az emberek, akik Jézus körül voltak, akikhez Ő beszélt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom