Evangéliumi Hírnök, 1999 (91. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1. szám
10. oldal László Imre: HÁT ÉRDEMES SZOLGÁLNI ? (Újévi gondolatok) Az esztendő fordulóján, az 1999. év kezdetén felmerül megint bennünk a kérdés: mivel fogom eltölteni az előttem álló 365 napot? Bizonyára lesznek, akik komoly felajánlásokat és fogadalmakat tesznek majd, és nem kétlem, hogy sok mindent meg is fognak valósítani az elhatározásokból, hiszen Istenünk Szentlelke ma is működik, és erőt ad. De bizonyára lesznek és sajnos nem kevesen olyanok is, akik újból csak halogatni fogják a megtérést, a szolgálatra való elindulást. Bizonyára sokan ismerik azt a kis képes füzetkét, illetve lapocskát, ahol egy ember életét látjuk felgyorsítva. Tizenévesen még túl fiatal, utána túlságosan elfoglalt, majd túl öreg... Az utolsó képen a sírt látjuk és a felírást: Már túl késő! Vannak, akik azt mondják: majd a halálom közeledtével elkezdem keresni Istent. Igen ám - mondják az okos vitatkozók, - de vajon tudod-e, hogy milyen közel van a halálod? Megvallom, mindig bosszantott kicsit ez az okoskodás. Ha tudnám pontosan, hogy melyik napon halok meg, ez ok lenne arra, hogy csak előtte pár órával kezdjem el az én Uram akaratát keresni? Ilyen nyomorultak lennének Isten gyermekei? Lehetséges, hogy az a primitív filozófia mozgatna csak bennünket, hogy mivel nem tudom, mikor halok meg, azért muszály elkezdenem hívőként Isten akaratát keresni. Nem, ennél jóval többről van szó. Ha elolvassuk a szőlőmunkásokról szóló példázatot Máté evangéliumának 20. részéből, akkor tényleg felvetődik a kérdés: érdemese egész napon át kapálni a szőlőben, hordozva a nap hevét, ha a végén ugyan az lesz a bér? Bizonyára érdemes, hiszen sokan teszik ezt, de vajon miért? Több oka is van ennek. Ha az okokat keressük, akkor azt találjuk, hogy az egésznapos munka értékét leíró első szó: a BIZTONSÁG. De mondhatunk békét, nyugalmat is. Ha ismerjük a példázat hátterét és a kort, amelyben Jézus Krisztus azt elmondta, akkor mindjárt másképpen állunk hozzá ehhez a kérdéshez. Abban az időben valóban napszámosok álltak az emberpiacon, és ez azt jelentette - legalább is legtöbbjük számára -, hogy ha azon a napon valaki nem fogadott fel engem dolgozni, ma nincs kenyér a család asztalán. Az a tény tehát, hogy már korán reggel elkelt valaki, és munkát kapott, azt jelentette, hogy megvan a mindennapi kenyér, talán még egy kicsit több is. Az egész napos munka tehát mindenek előtt biztonságot, létbiztonságot jelent. Gondoljunk csak bele: nem csodálatos és megnyugtató dolog az, hogy úgy telhet le a napom, úgy élhetem le az egész életem, hogy biztonságban vagyok, magam és családom gondja a nagy gazda kezében van, aki megígérte, hogy nem lesz az én gyermekeim közül senki kenyérkéregetővé. Hát nem érdemes egy ilyen Urat egész nap, egész életemen át örömmel szolgálni? Hiszen este lefekszem és legott elalszom, mert tudom, hogy az Úr ott áll mellettem, és holnap is lesz kenyér, és megígérte Istenem, hogy biztonságba helyezi azt, aki arra vágyik. A következő magasabb fokozat: a HALA, amit egy másik érzelem, az alázat kell, hogy kövessen. Gondoljatok csak bele: ott álltam az emberpiacon, és nem fogadott fel senki. Van egy nagyon szép, mélyértelmű magyar szavunk ennek a helyzetnek a leírására: semmirekellő. Valóban, ezek voltunk mi, nem kellettünk már semmire és senkinek. Azt mondja az Úr Izráelre, hogy hasonlatos az olyan szőlővesszőhöz, melynek két vége megpörkölődött, és a közepe is már égett. Még egészségesen sem jó semmire a szőlővenyige, hát még félig égetten. Ilyen emberek voltunk mi is, ezekből a semmirekellőkből hívta ki Isten az új választott népet, az ekklézsiát. Talán azért, hogy senki ne tudjon dicsekedni Isten előtt. Ez a hála két dologra kötelez bennünket. Először is alázatra, mert tudnunk kell: egyedül a Nagy Gazda tud velünk még valamit kezdeni, egyedül ő, a Mindenható, a Leggazdagabb tudja vállalni annak a kockázatát, hogy eféle semmirekellőket foglalkoztasson. Másodszor arra int minden volt semmirekellőt jelenleg Megváltott Embert ez a példázat, hogy soha, senkiről ne mondjunk le. Mert van egy hatalmas Úr, aki még velem, a semmirekellővel is tudott valamit kezdeni, és O azt a másikat, akiről én már régen lemondtam, még ki tudja emelni a reménytelen mélységből. Valami azonban még mindig hiányzik. Teljesen igazunk van akkor, amikor biztonságban érezzük magunkat Isten oltalma alatt, az ő szolgálatában és az ő szőlőjében. Az is természetes, hogy az ilyen, biztonságba jutott ember hálás az őt felfogadó Úr felé. De ha csak ennyi van a szívemben, akkor ez kevés. Van még egy fokozat, amire eljuthat minden hívő ember. Ezt pedig legjobban Dávid zsoltárának egyik mondatával fejezhetjük ki: A te útaidon gyönyörűségek vannak örökké. Ha valaki csak munkának, hasznos fáradozásnak tekinti Isten szolgálatát, az még nem értette meg a lényeget. Ismétlem, jó dolog, ha hálás a szívünk, és az is jó, ha biztonságban érezzük magunkat. De el kell jutnunk oda, hogy Isten szolgálatában megtaláljuk a legnagyobbat: azt, hogy az GYÖNYÖRŰSÉG. A zsoltáros így ujjong: A te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké. Máshol ezt mondja egy kedves énekünk Dávidra hivatkozva: jobb nékem egy nap házadban, mint máshol sok ezer. Ismét máshol azt mondja a zsoltáríró: Örvendtem, mikor azt mondták nékem: menjünk fel az Úrnak házába. Találd meg te is, Kedves Olvasóm a gyönyörűséget az Úr Jézus szolgálatában. Hogy már ne kelljen hetekig könyörögni, hogy ugyan, vállalja már el valaki az imaóra vezetését, a pénztárosságot, vagy bármely más szolgálatot. Kérd Istent, hogy Szentlelke által mutassa meg néked a szolgálat nagyszerűségét és mély gyönyörűségét. Befejezésül valami rendkívül fontosat szeretnék még elmondani. Valamit, amiről nagyon nem szívesen beszélünk, és hallunk. A Tékozló Fiú csodálatos példázatában olvasunk a csodálatos Happy Endről, az atya öleléséről, a teljes megbocsájtásról, a saruról és a gyűrűről. Ritkábban bár, de elverjük a port az otthonmaradt fiún, hiszen olyan irgalmatlan volt, nem sietett testvére fogadására. És mind ez szent igaz. De valamit nem szabad elfelejtenünk, mielőtt még irigyelni kezdenénk a tékozló fiút, és azt mondanánk: van kegyelem, vár az atya ölelő karja. Ne feledjük el soha: valóban teljes és valóságos volt a bocsánat, tökéletes volt a fiúvá fogadás, illetve visszafogadás. Saru került a lábakra, gyűrű a kézre, és a fiú arcán ott ragyogott az atya megbocsájtó csókja. DE AZ ÖRÖKSÉG ODALETT! Ott maradt a fiú örökké az atyai házban, élvezte az atya közelségét, de az eltékozolt vagyon, az elrontot ifjúság, a szétszórt szellemi és fizikai erő már ott maradt a kocsmák mélyén, paráznák karjai között, ravasz kalmárok és rosszindulatú barátok zsebében. Ezzel az atya nem lett szegényebb, szeretete nem lett kisebb. De mégis, talán jobb lett volna azt a vagyont nem felemésztetni a paráznákkal... Kedveseim, könyörögve kér az Úr mindenkit: ne menjen el senki a moslékos vályúig. Mert van tökéletes bocsánat és visszafogadás, de az örökség odalesz! És jobb az egész napot a szőlőben végigdolgozni, jobb az egész életet az Atya biztonságos szolgálatában tölteni. Még akkor is, ha néha csak a munkának terhét érezzük, mert tűz a nap, egyre nehezebb felemelni a kapát, a szerszámot. Mert időről időre végignézhetsz a munkán, és eltölti szívedet a biztonság, a hála, és a gyönyörűség. Aztán egyszer, a nagy esti számadáskor megkapod majd a béredet velem együtt - és akkor majd megszűnik a teher, nem süt égetően a nap, - de megmarad a szolgálat gyönyörűsége. Örökös örömben él majd Isten gyermeke. Adja meg az Úr, hogy egy végigdolgozott, és olykor gyönyörűségekkel teli élet után azt mondhassa Úrunk: Jól van, jó és hű szolgám. Kevesen voltál hű, sokra bízlak ez után, menj be a te Uradnak örömébe. 1999. január Making a will? Don’t forget about the Convention, our Hungarian mission. Végrendeletet készít? Ne feledkezzen el Szövetségünkről, az amerikai magyar baptista misszióról.
