Evangéliumi Hírnök, 1999 (91. évfolyam, 1-12. szám)

1999-01-01 / 1. szám

SZLOVÁKIAI HÍREK Az elmúlt évet a hadseregben töltöt­tem, kötelező katonai szolgálatomat teljesítettem. Azt tapasztaltam, hogy ahol a gonoszság központja volt néhány évvel ezelőtt, most az evangéliumot hirdethettük. Minden egyes katona egy Újszövetséget kapott. A tisztek töbször is megkértek, hogy tartsak előadást a keresztyénségről. Ezeket az alkalmakat arra használtam fel, hogy az evangéliu­mot hirdessem. Júniusban leszereltem és egy hónap elteltével megnősültem (július 18-án). 1999. január Fazekas Pál és felesége, Zsuzsa Azóta feleségemmel együtt szolgálunk. Jelenleg Komárnóban és a 3 szórvány­gyülekezetben (Negyed, Szentpéter, Marcelháza). Azért imádkozunk, hogy meglássuk merre szeretne az Úr bennünket használ­ni. Több lehetőséget is látunk, ezek közül is szeretnénk valamely magyar­lakta vidéken lelkimunkát végezni. Egy évvel ezelőtt Negyeden kezdtem a szolgálatot, de a katonai szolgálat után A Negyedi Gyülekezet imaháza nem tudtam visszamenni szociális okok miatt. (A gyülekezet kicsi és nem sik­erült a lakást és a megélhetést bizto­sítani. Egy évvel ezelőtt nőtlen voltam és az ösztöndíjamból szerényen meg tud­tam élni.) Ezért döntöttünk úgy fele­ségemmel, hogy egyenlőre maradunk Komárnóban, s majd innen látogatjuk a negyedi gyülekezetét. A negyedi gyülekezet élete nagyon buzgó. Az ébredésért imádkozunk és böjtölünk másfél éve és várjuk, hogy az Úr cselekedjen. A hitetlenek felé úgy szolgálunk, hogy bizonyos időközön­ként ünnepi alkalmat tartunk. Ezekre az istentiszteletekre elhívjuk ismerőse­inket, szomszédainkat. Legutoljára ok­tóber 11-én tartott a gyülekezet hálaadó A Negyedi Gyülekezet testvérisége istentiszteletet, ahova eljöttek az is­merőseink is. Az Úr ott volt közöttünk és ezt tapasztalták a barátaink is. Nagyon jó élményekkel távoztak és mi is felbuzdul­tunk. Bizunk benne, hogy ez a munka továbbra is fog folytatódni, annak el­lenére, hogy jelenleg sok akadályba üt­közik. Fazekas Pál Hungarian Baptist Convention of North America Receipts for the Months of: OCT-DEC 1998. MISSION Bethesda Home, Palm Bay, FL..........$1,650.00 Bethesda Church, Palm Bay, FL.............402.00 Detroit Church, Lincoln Park, Ml........... 120.00 Rev. & Mrs. W.B. Molnár, Cary,NC..........50.00 Rose Panettiere, Yonkers, NY In loving memory of Alex Gönci.............150.00 Total 2,372.00 LITERATURE: New York Church, New York (NY)......$620.00 Chicago Church, Chicago (IL)............... 252.00 Detroit Church, Lincoln Park, MI..............150.00 Rev. & Mrs. W.B. Molnár, Cary,NC..........50.00 Ilona Gmoser, Anchorage, AK....................50.00 Rose Panettiere, Yonkers, NY In loving memory of Alex Gönci............ 150.00 Grand Total $3,644.00 BARÁTI KÖR Louis & Helen Banas, Tamecula, CA.....150.00 Mrs. Rose Katona, Australia..................... 50.00 Michael Sebestyen, Parma, OH..................30.00 Frank & Irene Molnár, Kichener, Ont........35.00 József Szabó, Arlington Hights, IL............ 60.00 István Szabó, Chicago, IL..........................100.00 Dr. Joseph D. Ban, Dundas, Ont.Can..........40.00 Sándor Bodo, Nashville, TN ....................100.00 Joseph Csobolya, Miami, FL.......................20.00 Gerson Nagy, Lock Haven, PA................. 25.00 Alexander Kiss, Parma, OH.......................100.00 László Veszpeller, Montebello, CA........100.00 Zsigmond Balia, Alhambra, CA.................20.00 Mrs. Mary Kamer, Conway, SC...............100.00 BARÁTI KÖR ÖSSZESEN $ 930.00 Thank you for your faithful support Louis Drescher, treasurer LAPOZGASSUK A BIBLIÁT! Tegnap, ma és örökké * Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. * Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen­­szóló sem tegnaptól, sem tegnap élői­től fogva, sem azóta, hogy szólottái a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. * Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által * Ma, ha az ő szavát halljátok, Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés ama napján a pusztában, * Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő isAbrahámfia. * Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem. * Kicsoda olyan Isten, mint te, aki meg­bocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! * Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké. * És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. * Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint a mikor hívőkké lettünk. A megfejtéseket február végéig várja a szerkesztő'. MEGFEJTÉSEK Október — Szelídség l.Mt 11:29; 2. Zsolt 37:11; 3. Péld 14:30; 4. Péld 15:4; 5. Préd 10:1; 6.Mt 10:16; 7. Gál 6:1; 8. Fii 4:5; 9. Jak 1:21; 10. lPt 3:15. Jó megfejtést küldtek: Mezei Ilona (LA), Podobni Erzsébet (Torontó), Mikes József (Vác), Lakatos Erika (OH), Gyurik Lívia (Szokolya), Guti Miklós (Budapest), Holman Mátyás (Buda­pest), Horváth Mária (NY) Örülök, hogy sokan rátaláltak a szelídséggel kapcsolatos igeversekre. Lehet, hogy a “mértékletesség" ne­hezebb, vagy ritkább, esetleg nem is olyan kívánatos gyümölcs? December végefelé még alig érkezett rá megfejtés. Dehát van még rá egy hónapnyi lapoz­­gatási idő. ________________________________7. oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom