Evangéliumi Hírnök, 1999 (91. évfolyam, 1-12. szám)

1999-10-01 / 10. szám

írni

1999. október

Kovács Géza:

A megtartó kegyelem (3)

Néhány igeszakasz magyarázata

A megtartó kegyelemre vonatkozó igei kijelentések hosszú sora mellett van néhány igehely, amelyekben az eleséstől, hűtlenségtől óv a Szentírás és olyan figyelmeztetéseket mond, melyek úgy értelmezhetők, hogy:- az újjászületett ember is véglegesen eleshet és emiatt Isten kizárja a már megnyert üdvösségből.- aki szándékosan és tudatosan vétkezik a megtérése után, többé nem térhet vissza, a kegyelemből végleg kiesett.

Az említett igehelyek: Zsid 6:1-8; 10: 26-29; 2Péter 2:20-22; 1 János 5:16-18.

Vegyük sorra ezeket az igeszakaszokat:

(1) Zsidók 6:1-8

Az igeszakasz fő mondanivalója: Törekedjünk a tökéletességre, legyünk már tanítókká és ne rekedjünk meg a megtérésnél, ahonnan még könnyen el lehet sodródni.

Kérdések:- Mire vonatkozik a lehetetlen? Az elesésre, vagy (csak) az ismételt megtérésre? (Nem azért kell-e törekedni a tökéletességre, hogy így már lehetetlenné legyen a bukdácsolás és az elesés?)- A Zsidók 4:15-16 az elesésben vergődőket a kegyelem trónusához hívja. Azt mondja: “Nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. ”

A Zsid 10:12-18 pedig határozottan állítja, hogy “Jézus egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket. " Ugyanaz az író, egy levélben ennyire ellentétes látást képviselne?- Vajon nem az eleséstől való intő figyelmeztetésről van itt szó? Isten döntéseiben szuverén. Ő valóban kizárhatja az üdvösségből a tudatosan, konokul szembefordulót, de jó tudni, hogy az 0 akarata a megtartás. Mint ahogyan a levél írója is folytatja: Zsid. 6:9-12: “Felőletek azonban szeretteim jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről..."- Miért kéri Jézus a mennyből küldött leveleiben a megtértek gyülekezetébe beépült, de bűnökbe illetve közömbösségbe esett hívőktől, hogy térjenek meg, ha az elesetteknek nem lehet megtérniük? (Jel 2:5, 16, 3:3, 19)

(2.) Zsidók 10:26-29

A levél írója a zsidóknak bizonyítja be ebben a fejezetben, hogy a papok által bemutatott állatáldozatok nem törlik el a bűnt (4), de Jézus egyetlen áldozatával

teljes bűnbocsánatot szerzett (12-14). Ha tehát megismertük Istennek Jézus áldozatában szerzett bocsánatát számunkra, ha vétkezünk, nincs többé bűnökért való (állat)-áldozat! Miről van itt szó?

Tudnunk kell, hogy ez a levél a Mózes törvényét ismerő, Krisztus-hívő zsidóknak íródott. A mózesi törvény különbséget tett a nem szándékos és a szándékosan elkövetett vétek között. “A nem szándékosan vétkező mutasson be egy esztendős nőstény kecskét vétekáldozatul. ” “Ha (a pap) elvégezte érte az engesztelési, bocsánatot nyer" (4Móz 15:30) ; írja Mózes könyve. Mit mond erről az Újszövetség? Pl. Jézus: “Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted.” (Mt 18:15). Péter kérdése: “Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki?" Jézus válasza: “Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. " (Mt. 18:21-22). Jézus tehát nagyon határozottan azt tanítja, hogy a vétkezőnek, ha bűnét megbánja, “hetvenszer hétszer" is meg kell bocsátani. Arra pedig intéssel kell rávezetni, hogy bánja meg a bűnét. Nem szól arról, hogy “szándékos,” vagy “nem szándékos” vétekről van-e szó. Elképzelhető, hogy a házasságtörő aszszony nem tudta, hogy tettével törvényt sért? Jézus mégis ezt mondja: “Én sem ítéllek el téged, menj el és mostantólfogva többé ne vétkezzél!" (Ján 8:1-11)

Vajon Péter nem tudta, hogy vétkezik Jézus ellen, amikor háromszor egymás után esküdözve megtagadta Őt? Nyilván tudta, még ha a pillanatnyi kritikus helyzet megzavarta is gondolkodását. Nem tudunk arról, hogy kecskét vitt volna áldozni - a törvény szerint - hogy bocsánatot nyerjen. De bűnét őszintén megbánta és teljes bocsánatot nyert. (Mt 26:69-75, Ján 21:15-17)

Ki tehát az, aki az ószövetségi büntetésnél is “súlyosabb büntetésre lesz méltó, " mert “Isten Fiát lábbal tapodja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja és a kegyelem Lelkét megcsúfolja?” (Zsid. 10:29) Nyilván az, aki hitetlenül olyan kevésre értékeli Jézus Krisztus személyét és váltságát, hogy szerinte rajta már nem tud segíteni. Elhiszi a nagy Hitetőnek, amikor álnokul azt súgja: “a te bűnöd olyan nagy, hogy már nincs rá bocsánat, Jézus vére sem elég az eltörlésére.” Vagy a kegyelem Lelkét megcsúfolja azzal, hogy nem enged Neki, amikor bűnbánatra és bűnvallásra serkenti, hogy ismét bocsánatban részesüljön. Az Ige így tanít: “Ha azt mondjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat csaljuk meg. Ha megváltjuk bűneinket, hű és igaz O: megbocsátja bűneinket és megtisztít minket minden hamisságtól!" (ÍJán 1:8-9)

Ha tehát egy újjászületett hívő ember megbotlik, vétkezik és lelkileg elesett

állapotba jut, egész biztos, hogy nem tud megnyugodni ebben az állapotban, mert a benne lakozó Szentlélek bűnbánatra serkenti. Engedjünk ilyenkor a kegyelem Lelkének, tudván, hogy számunkra nincs többé bűnért való (állat) áldozat, de van Jézus Krisztus golgotái keresztje alatt bűnbocsánat. Akt pedig Krisztus halála által bűnbocsánatot nyert és feltámadása által új, felülről való élet részese lett, a benne munkálkodó Szentlélek által arra törekszik, hogy minél kevesebb botlás és vétek legyen az életében.

(3.) 2Péter 2:20-22.

Péter ebben a fejezetben egy akkori nagyon aktuális intést ír a levél címzettjeinek. Vegyék észre azokat, akik beépültek ugyan a hívők közé és “együtt lakmároznak" ve lük (13), de telhetetlenek bűnben, átok gyermekei (14), hamis próféták és tanítók (!) “víztelen források, akiknek a sötétség homálya van fenntartva (17), akik "megismerték az igazságot, de elfordultak" és “utolsó állapotuk roszszabb az elsőnél. ” Péter a bukott angyalokhoz, a Noé-korabeli hitetlen emberekhez, Sodorna és Gomora elpusztult lakóihoz hasonlítja őket. A leírásból nyilvánvaló, hogy nem újjászületett, a bűntől megszabadított emberekről van szó, hanem olyanokról, akik - mint Simon mágus Samáriában (Csel 8:18-23) - bizonyos krisztus-ismerethez jutva lelkesen csatlakoztak a gyülekezethez, sőt esetleg hangadó szolgálattevőkké lettek. Bizonyos mértékig el is fordultak a világtól, addigi életüktől, de mégis maradtak az átok gyermekei és a romlás forrásai a gyülekezetben. Farkasok juhok ruhájában, akik Jézus nevében esetleg még csodákat is produkálnak, de Őt soha igazán nem ismerték, életük Urává nem tették. (Máté 7:15-23)

(4.) 1 János 5:15-18.

Vajon mi a halálos bűn? Akik ezt elkövették, azokért már imádkozni is fölösleges, írja az apostol. Itt azonban nincs arról szó, hogy ezt a bűnt kik követhetik el, - hívők vagy hitetlenek is? Tanulságos azonban, hogy éppen arról ír az apostol, hogy aki Jézus Krisztust befogadta életébe, az teljes bizonyossággal tudhatja, hogy övé az örök élet. (ÍJán 5:12-13)

Az is nyilvánvaló, hogy az 5:18. versben az, hogy “aki Istentől született, nem vétkezik, ” nem perfekcionizmust jelent, hanem inkább azt, hogy halálos bűnt - tehát meg nem bocsátható bűnt - nem követ el. Hiszen ugyanebben a levélben azt írja János apostol, hogy “Ha azt mondjuk magunkról, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és az igazság nincsen mibennünk." (1:8). Aztán hozzáteszi János: "Én fiacskáim ezeket azért írom, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. És O engesztelő áldozat a mi vétkeinkért. " (1 János 2:1-2).

11. oldal