Evangéliumi Hírnök, 1998 (90. évfolyam, 1-12. szám)
1998-06-01 / 6-7. szám
3. oldal Hogyan állsz az üdvösség dolgában? AZ ÜDVÖSSÉG ÚTJA folytatás az 1. oldalról Krisztus szolgálatába léphetett. Pál evangéliumi munkásságát, szenvedéseit, törődéseit, könnyeit és tömlöc viseléseit csak úgy érthetjük meg, ha tudjuk, hogy a krisztusi szolgálatot ő dicsőségnek és a kegyelem szerfelett való megsokasodásának tekintette. Vajon nem dicső, hogy Isten a legnagyobb bűnöst a legeredményesebb apostollá tudja változtatni? Az üdvösség tényének természetesen hatása van az egyénre és az egyénen keresztül a társadalomra. “Istenünk... azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.” (lTim 2:4) Az első hatás az, hogy a megváltott ember imádkozó emberré válik. Ezt a változást találjuk Pálnál is. A damaszkuszi Anániás kételkedett Saulban és félt tőle. Az Úr így nyugtatta meg: “Keljfel, menj el az Egyenes utcába... mert imé ö imádkozik! ’’ Anániás bizalma egyszerre megjött. Tudta, hogy imádkozó embertől nem kell félni. Az imának áldásai: (a) Nyugodt, csendes élet. (b) Teljes istenfélelem. Imanélküli keresztyénség nincs. A két szó: imanélküliség és keresztyénség kizárja egymást. A keresztyén imádkozó. A nem imádkozó nem keresztyén. (c) Tisztességes élet. Az imával jár a teljes jóakarat, becsület és mások értékelése. Nem imádkozhatunk azért, amit nem akarunk, s ha rosszat akarnánk, Isten úgysem hallgatna meg. A jóakarat az ima előfeltétele. Nem imádkozhatunk azért, akit nem szeretünk. A második hatás és jelentőség az, hogy a kegyelemben való élet “jó és kedves a mi megtartó Istenünk előtt. ” Az emberek azt kérdik, hogy melyik a legjobb vallás? Itt van a válasz: az, amit Isten helyesel! Itt életmódról és viselkedésről van szó és nem dogmáról, vagy egyházi rendszerről. Hangoztatjuk, hogy a vallás nem üdvözít. A hívő ember nem a vallásával kérkedik, hanem az ő üdvözítő Urával dicsekszik. Seholsem találjuk azt, hogy Isten akarja, hogy mindenki legyen egyháztag, de az meg van írva, hogy Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Üdvösség ezen a földön: nyugodt, csendes, tisztességes élet Istennel. A világ háborgat és bánt, de Istenben békességünk van. A földi lét után? U- gyanaz az élet halad tovább Istennel, — az örök élet tökéletes élet. Itt a földön csak megízleljük a menny édességét, de ott örökké élvezni fogjuk. 1998. június-július Bizonyára többen ismerik Kornya Mihály nevét, aki a század fordulón nyakába vette a nagy Alföldet, Erdélyt, a Felvidéket és hirdette a megtérés evangéliumát. Kimer A. Bertalan könyvében, a “Kornya Mihály Baptista Úttörő és Paraszt Apostol Krónikájá ”-ban részletesebben olvashatunk erről. Ez a paraszt apostol, amikor valakire rátalált, nem az időjárásról, az újabb hírekről, a közvéleményről, hanem az üdvösség fontosságáról kezdett beszélni. Mindjárt a köszöntés után ezt kérdezte: “Nos atyámfia, hogy állsz az üdvösség dolgában?” “Ugyan, mi az üdvösség? ”motyogták a bajuszuk alatt az emberek. Kornya Mihály azonban sohasem futott ki a szavakból. Beszélt megtéréséről, szeretett Megváltójáról, és az embereket a bűnvallás után az üdvösség útjára vezette. Úgy tudjuk, hogy munkálkodása és kortársainak tevékenysége folytán 12,000 lélek tért meg. De a Kornya korszak rég elmúlt. A későbbi idők embere már kevésbé emlékezik vissza mind ezekre. A második világháború után a kommunizmus alatt felnőtt emberek számára ismeretlen a bizonyságtevés útja. Ez nem is csoda, hiszen az efféle tevékenykedés meg volt tiltva. Az emberek nem beszélhettek nyíltan hitükről. A gyülekezetekben sem lehetett bizonyságot tenni, mert az prédikálásnak számított és a prédikáláshoz hivatalos engedélyre volt szükség. A bizonyságtevéseket így versek elmondása, majd ének és zene szolgálatok váltották fel. Egy magyarországi lelkipásztortól hallottam ezt a kifejezést: “kultúr baptizmus. ” A háború utáni Baptisták ezt a nevet kapták mivel a személyes bizonyságtevés helyett egymást szórakoztatták. “Hadd tegyen bizonyságot a lelkipásztorom, hiszen azért van fizetve...” mondták mentségül. Nemrégen az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség évközi gyűlésén vettünk részt feleségemmel, amely Palm Bay, Florida államban volt megtartva. Március 12-én, csütörtökön délután, egy hajó kirándulásban volt részünk a Bethesda Baptista Szeretet Otthon jóvoltából. Együtt volt a szövetség vezetősége, családi hozzátartozók, és más vendégek. A hajó fedett volt és nagy üveg ablakokon keresztül élveztük az Indián és Banán folyó látványait, amint a jó vacsorát fogyasztottuk. Jó volt együtt lenni és az ismerős testvérekkel elbeszélgetni. Ezen alkalommal feleségem az egyik fiatal amerikai kiszolgáló hölgynek a következő kérdést tette fel: “Kérdezhetek tőled egy fontos kérdést?” A harminc éves hölgy mosolyogva válaszolt: “Igen. ” Erre a feleségem így folytatta: “Ha ma valamilyen oknál fogva meghalnál, bizonyos vagy-e abban, hogy a mennybe jutsz? ” A fiatal hölgy elgondolkozott és egy néhány másodperc után őszintén a következőket mondta: “Hát hallod, én ezt igazán nem tudnám megmondani." Mire Lenke újra kérdezte, “Szeretnéd-e bizonyosra tudni?" “Igen!" mondta ő határozottan. így kezdődött a megváltásról szóló bizonyságtevés, ami után Lenke ezt az ifjú hölgyet egy angol Biblia segítségével az Úrhoz vezette. A fiatal hölgy olyan boldog volt. Az elválásnál azt kérdezte, “Ez azt jelenti, hogy mostmár mi barátok leszünk?” Lenke felvilágosította, hogy “nemcsak barátok, de testvérek is az Úr Jézus Krisztusban!” így aztán megölelték egymást és melegen elbúcsúztak. A fiatal hölgy neve Dyanna Eve Herron. “Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyáinak, a Fiúnak, és Szent Léleknek nevében.” (Máté 28:19) Ez eset után többen odajöttek Lenkéhez és mondták, hogy milyen bátor. Némelyek azt is mondták, hogy ehhez sajnos nekik nincs tálentumuk. Lenke elmondta nekik, hogy ehhez nem tálentum kell hanem a “Nagy Küldetés" fontosságának felismerése. Jézus az 0 mennybemenetele előtt ezt mondta: “Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak, és Szent Léleknek nevében ” (Máté 28:19). így aztán többen kérték Lenkét arra, hogy tanítsa meg őket is erre a fontos lélekmentő szolgálatra, mert ők is szeretnének másokat az Úrhoz vezetni, így keletkezett ez a cikk, és a következő számban röviden le fogjuk írni azt a néhány alapvető gondolatot amely segíteni fogja hívő testvéreinket a személyes bizonyságtevés és lélekmentés fontos lépéseiben. Lásd ennek a cikknek a folytatását az Evangéliumi Hírnök jövő hónapi számában, a “Személyes lélekmentés fontossága” cím alatt. Háló Lenke és Barnabás
