Evangéliumi Hírnök, 1998 (90. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-01 / 1. szám
1998. január 3. oldal Levelet kaptunk A Misszióbizottságunk elnöke december elején levelet írt a bizottsági tagoknak. Az abban foglaltak nem csak a címzetteket érintik, hanem szövetségünk tagjait is, ezért nagyobb részét közöljük lapunkban is. (szerk) “Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok. ” (Róma 12:11) Kedves Testvérek! Levelem által egy példás, szolgáló életre szeretném buzdítani testvéreimet. Nemrég, rövid családi látogatást tettem Erdélyben, ahol alkalmam volt négy gyülekezetét meglátogatni és Nagyváradon a Szövetségnél, Szerkesztőségnél beszélgetéseket folytatni. A meglátogatott gyülekezetek: Berettyószéplak (szüleimnél), Tóti, Szilágyballa és Kémer. Ez volt az első látogatásom a rendszerváltás óta és a következőket tapasztaltam / tudtam meg: * az átlag családok anyagi hiányban vannak annyira, hogy alig tudják biztosítani napról-napra a megélhetéshez szükségeseket; * a gyülekezetekben lelkesedéssel folyik a munka, amely a fiatalok, gyermekek által / iránt végzett tevékenységekben nyilvánul meg legjobban; * de nemcsak ők tevékenykednek és részesülnek keresztyén nevelésben, hanem a felnőttek is, akik a “Minden Korosztály Bibliaiskolája” sorozatos leckéit veszik át; * külföldi baptista szervezetek, lelki munkások több területen, nagy odaadással végzik a keresztyén nevelés munkáját; * az imaház építések csökkentek, az anyagok magas megvásárlási ára miatt; vannak helyek, ahol több éve elkezdődött az építkezés, de lassú a folytatás; * a nehézségek ellenére minden erejükkel, áldozatokkal munkálkodnak és vannak megtérések, gyarapodások és Isten gyülekezete növekszik, épül; * a Szövetség szándéka egy közösénekeskönyv kiadása a magyarországi testvérekkel együtt, melyet az egész világon élő magyar baptisták használni tudnak majd; * kéziratban már elkészült az erdélyi magyar baptisták történelme, kiadás előtt áll; * 1999. augusztus 13-15 között Nagyváradon tervezik megtartani a MABAVIT II. (Magyar Baptisták Második Világtalálkozóját); * a Magyar Baptisták Világszövetsége Alapítvány alapszabályzata most van román és angol fordítás alatt, ezután a hivatalos bejelentés következik, mindhárom országban egyszerre; * visszajövetelemkor nagyobb mennyiségben hoztam Dénes Ferenc új verses kötetéből, valamint az 1998-as Könynaptárt, Falinaptárt, Vezérfonalat, melyeket eljuttatunk a gyülekezetekbe. Testvéreim, imádkozzunk érettük, egymásért! Tegyük meg azt, amit tőlünk vár Isten érdekükben. Ami saját gyülekezeteinket, szövetségünket illet, buzdítani szeretném testvéreimet arra, hogy vállaljuk a munka terhét, ne hátráljunk meg. Mutassunk példát a családnevelésben, ne hagyjuk ki egy nap sem a családi közös áhítatot (legalább este). Látogassuk rendszeresen gyülekezeti összejöveteleinket, támogassuk aktívan gyülekezetünk / szövetségünk tevékenységeit, pásztorait AZ ADAKOZÁSBAN IS LEGYÜNK ELÖLJÁRÓK, ABBAN IS PÉLDÁT MUTATVA ÉS ISTEN MEGÁLDja áldozatainkat. Közösségeinkben buzdítsuk a testvériséget, ifjainkat, gyermekeinket a szolgálatra, nekik példát adva. Az Evangéliumi Hírnök legyen minden családba megrendelve, sőt rokonainknak, ismerőseinknek is rendeljük meg, mert ez is missziózás. Mindenek felett újra csak imára buzdítok mindenkit, családjaink, gyülekezeteink, szövetségünk munkájáért, egységéért, épüléséért. Áldott Újévet kívánok mindenkinek. Hitben megerősödést, a szolgálatban lelkesedést! Szabó István, Misszióbizottsági elnök Kinn maradnak a hazugok Jelenések 22:12-15 Elgondolkoztató, hogy János apostol a hazugságot, mint a szent városból kizáró bűnt, egy sorba helyezi a varázslással, paráznasággal, gyilkossággal és bálványimádással, a legsúlyosabb bűnökkel. A hazugságnak mint a nyelv bűnének sokféle formája van: kezdve a komolytalan, felületes tréfálkozástól, folytatva a magunk vagy a nekünk rokonszenves emberek védelmére mondott féligazságokkal a dicsekvő bizonyságtételeinkben elhangzó túlzásokig. Ahogyan a félig tiszta pohár egészen piszkos, úgy a féligazság is egészen hazugság. Nem bocsáthatjuk meg magunknak a hazugságot azzal, hogy nem vagyunk tökéletesek. Ha a Szentlélek leleplezi hazugságunkat, akkor nem az a tennivalónk, hogy mentegetőzve megmagyarázzuk, hanem hogy megtisztuljunk a bűnbánat által, és Urunk bocsánatában erőt nyerjünk minden körülmények között az igazmondásra. Vegyük komolyan ezt a bűnt, hogy az Úr megtisztíthassa beszédünket! Fodor János, (Áhítat) Most dől el, hogy akkor hová jutsz Lk 13:22-30 Sokan, vagy kevesen? Ezt a kérdést is szeretjük, s ki-ki a maga kedve szerint talál rá igét, hogy bizonyítsa: kevesen, vagy éppen azt, hogy sokan fognak üdvözülni. A Mester azt mondja: igyekezzetek bemenni, törekedjetek arra, hogy ti ott legyetek. Igyekezni? Amikor az elsők könnyen az utolsók lehetnek s az utolsók elsők? Ne csaljanak meg a szavak! “Vannak utolsók, akik elsők lesznek" - nem minden utolsó lesz első! Jobb, ha vigyázunk magunkra, útjainkra. Nincs annál tragikusabb dolog, mint amikor valaki annyira fére vezeti magát, hogy azt hiszi, hogy az Úrnak szolgál, pedig csak az Úr szolgál az ő környezetében. Nem elég ismerni az Urat és igéjét, személyes kapcsolatra lehet és kell jutni Vele. Ha országába akarsz jutni, itt kell elfogadni Őt személyes Megváltódnak. Igyekezz! Sem az utolsó, sem az első hely nem biztosíték. Az ismeretség is kevés. Legyen személyes kapcsolatod Vele! Herjeczki Géza, (Áhítat) Dénes Ferenc: Ajkammal hirdetem című verseskötete megrendelhető a New Yorki gyülekezet címén. 225 East 80th Street, New York, NY 10021 Ára $12.00