Evangéliumi Hírnök, 1996 (88. évfolyam, 1-12. szám)
1996-02-01 / 2. szám
tm< 1996. február 5. oldal Dr. Haraszti Sándor: BILLY GRAHAM ÉS A SZIBÉRIAI HETEK Dr. Haraszti Sándor testvér, lapunk munkatársa, a Billy Graham Evangélizációs Társasággal való egyetértésben könyvben dolgozza fel annak a húsz évnek emlékeit, melyeket Billy Graham mellett szerzett a kommunista Közép- és Kelet-európai országokban 1972-től. A könyv tervezett címe: Húsz év a vasfüggöny mögött Billy Grahammel. Nyugdíjba vonulásakor Haraszti testvér a BGEA keleteurópai missziójának igazgatója volt. Időről-időre mutatványokat fogunk közölni a készülő könyvből. A Szibériai Hetek 1978. június 27-én surrantak be a Moszkvai US Nagykövetségre. Billy Graham fontos szerepet töltött be abban, hogy a szovjet kormány megengedje a kivándorlásukat családjukkal együtt. Haraszti testvér sokat tárgyalt ez ügyben Billy Graham megbízásából. Ezt a cikket Haraszti testvér 1983- ban írta. Akkor olyanok voltak a körülmények, hogy nem lehetett publikálni. Most elolvashatjuk, mi volt ennek az ügynek a hátterében, s hogy ment végbe kiszabadulásuk. (A szerk.) Lapunk olvasói emlékeznek arra, hogy Billy Graham sok és kemény kritikát kapott moszkvai útja miatt. Egyik legkeményebb kritikai megjegyzés az volt ellene, hogy nem állt ki a szibériai hetek ügyében. Annak idején nem nyilatkozott sem Billy Graham erről a kérdésről, sem én magam nem adhattam nyilvános magyarázatot, mivel az ügy a bizalmas tárgyalások stádiumában volt. Ez év április 7-én azonban Lidia Vascsenko emigrált a Szovjetunióból, és Bécsen keresztül Izraelbe utazott. Megindult most a találgatás, hogy lesz-;e folytatása ennek a kivándorlásnak? Én ebben az időben a Szovjetunióban voltam és közeli és pontos értesüléseim voltak a dolgok állásáról. Annyival is inkább, mivel ez év március végén hivatalos tárgyalásokat folytattam szovjet egyházi és világi hatóságokkal a pünkösdiek dolgáról Billy Graham megbízásából. Akkor is Moszkvában voltam, mikor Lidia Vascsenko kikerült az Egyesült Államok moszkvai Nagykövetségéről 1982. február elején, és kórházba szállították, mivel éhségsztrájkot kezdett. Egészen érdekes módon Moszkvában voltam két nappal azután, hogy két pünkösdi család bement az Amerikai Nagykövetségre 1978. június 27-én, és ott hosszabb huzavona után politikai menedékjogot kért. Én 1978. június 29-én érkeztem Moszkvába, és néhány nappal később meglátogattam a pünkösdieket a nagykövetség alagsorában. Az Egyesült Államokba való visszatérésem után azonnal beszámoltam Billy Grahamnak a tapasztalataimról. Ugyancsak meglátogattam a pünkösdieket 1982. február 4-én. Ez a látogatásom már Billy Graham moszkvai útjának az előkészítése során és annak egyik előfeltételeként történt. Billy Graham személyes megbizásából sok megbeszélést folytattam a pünkösdiek ügyében a Szovjetunió Washingtoni Nagykövetségével és moszkvai állami és egyházi hatóságokkal. Ezeknek a megbeszéléseknek a során hangsúlyoztam, hogy Billy Grahamet mind emberi, mind pedig keresztyéni hittestvéri szempontok kényszerítik arra, hogy ebben az ügyben közbenjárjon, és az illetékes hatóságok megértésére apelláljon, másrészt azt is hangsúlyoztam az ő nevében, hogy amíg ez a rendkívül érzékeny probléma nincs megoldva, addig nehéz lenne egyéb fontos ügyekben előrehaladni a jobb megértés útján. A szovjet hatóságok magas rangú képviselői mindig azt a választ adták, hogy ők messzemenően készek egy méltányos megoldást találni olyan alapon, hogy a pünkösdieknek el kell hagyniuk az Amerikai Nagykövetséget, és a lakóhelyükről, tehát Csernogorszkból (Szibéria) kell kivándorlási kérelmet benyújtaniuk. Világos volt a tárgyalások során az is, hogy mind a két nagyhatalom méltóságát és tekintélyét tiszteletben kell tartani amikor ez az ügy megoldódik, továbbá, hogy nem lenne tanácsos világszenzációt csinálni abból, hogy az Egyesült Államok Nagykövetségére bemenekült szovjet állampolgárok kiutazási engedélyt kapnak. Az igazságnak tartozunk azzal, hogy az Egyesült Államok Nagykövetsége nem hívta meg a két pünkösdi családot. Két családról volt ugyanis szó. Az egyik a Pjotr Vascsenko család, apa, anya és három gyermek: Lidia, Nadja és Pjotr. A másik pedig a Kmikhalkov család, Timofej Kmikhalkov és felesége Mária. Ez összesen hét. Mint említettem, a 32 éves Lídia a múlt év januárjában éhségsztrájkot kezdett, és ezért az Amerikai Nagykövet februárban elszállíttatta őt a nagykövetség épületéből egy moszkvai kórházba. Innen felerősödése után Lídia visszament Csernogorszkba. A visszamaradt családtagok nagy figyelemmel és érdeklődéssel várták, hogy vajon Lídia kap-e engedélyt a kivándorlásra. A nagykövetségen visszamaradt pünkösdiek nem akartak addig eltávozni a nagykövetégről, amíg Lídia kivándorlása meg nem oldódik. Ez volt a tárgyalásoknak a legnehezebb pontja. A visszamaradt pünkösdiek írásbeli garanciát követeltek ahhoz, hogy a nagykövetség épületét elhagyják. Egy ilyen írásbeli garanciának a kiadására egyik nagyhatalom kormánya sem volt hajlandó. Á szovjet hatóságok határozottan, világosan és ismételten kijelentették, hogy amennyiben a visszamaradt szibériai hatok elhagyják az Amerikai Nagykövetséget és visszamennek a falujukba, akkor az onnan beadott kivándorlási kérelmezésüket engedélyezni fogják. A szibériai hatok több bizalommal voltak ahhoz, ha nyomást gyakorolnak a szovjet kormányra, ezért állandó kapcsolatban voltak a különböző hírügynökségekkel, újságokkal, leveleket írtak befolyásos személyeknek és céljaikra óhajtották fölhasználni a Moszkvában rendezendő Vallásos Vezetők Világkonferenciáját 1982. május 10-14. A múlt év áprilisában, tehát egy hónappal a világkonferencia előtt levelet juttattak el hozzám abból a célból, hogy azt Billy Grahamnak továbbítsam. Ebben a levélben azt követelték, hogy Billy Graham bojkottálja a konferenciát. Ha mégis eljönne, mondták, akkor viszont arra szólították föl, hogy ország világ nyilvánossága előtt szólaljon fel az ügyükben. Arról is gondoskodtak, hogy ezt a levelet megkapja a világsajtó. Ekkor már négy éve laktak két kis szobácskábán a moszkvai USA Nagykövetség alagsorában. Addigra újságcikkek ezrei, könyvek sokasága, különböző nyilatkozatok tömege jelent meg róluk, és sok-sok megbeszélés történt a két nagyhatalom kormánya között. Azok előtt, akiknek van tapasztalatuk a nemzetközi tárgyalások menetéről, világos volt, hogy ezek a szenzáció hajhászó és nyomást gyakoroló módszerek eleve sikertelenségre vannak ítélve. Billy Graham éppen ezért nem adta magát eszközül ilyen módszerekhez, hanem az egyedül célravezető eljáráshoz folyamodott: rábeszélés, meggyőzés, tisztelettudó magatartás, kérés, továbbá egy nagyhatalom tekintélyének és a törvényes eljárásoknak a tiszteletbentartása. Mindenek előtt azonban abszolút diszkréció a tárgyalások során, minden szenzáció hajhászásnak a lelkiismeretes elkerülése, ugyanakkor azonban egy keresztyén hittestvér részvétteljes és együttérző közbenjárása. Ezek jellemezték Billy Graham magatartását. Én ezeknek az elveknek megfelelően képviseltem Billy Graham álláspontját. A szovjet hatóságok előtt mind Moszkvában, mind Washingtonban világossá tettem, hogy az amerikai közvélemény nagyon fontosnak tartja azt, hogy a szibériai hetek módot kapjanak a kivándorlásra. A nagy probléma ebben az egész ügyben a bizalom kérdése volt. A nagykövetségen visszamaradó szibériai hatok nem biztak abban a szovjet ígéretben, hogyha elhagyják a nagykövetséget, akkor kivándorlási engedélyt kapnak. A szovjet hivatalosok nem bíztak abban, hogyha kiengedik a szibériai hetet, akkor a nyugati sajtó nem fogja ezt az ügyet szovjetellenes propagandára fölhasználni, és úgy állítani be, hogy végül is az amerikai kormány nyomása a Szovjetuniót meghátrálásra kényszerítette. Ennél a pontnál vállalt Billy Graham döntő és rendkívül hasznos szolgálatot. A pünkösdieket meglátogatta Moszkvában 1982. május 11-én kedden este, anélkül azonban, hogy szenzációs nyilatkozatokat tett volna, vagy akár csak egy fényképet, vagy televíziós fölvételt enge-
