Evangéliumi Hírnök, 1996 (88. évfolyam, 1-12. szám)
1996-02-01 / 2. szám
I 1996. február A tanítványság előfeltétele... folytatás az 1. oldalról ben rá, de azonnal adva van számára a megszabadulás útja is. Ezért hirdette Jézus: “jöjjetek énhozzám, ’’ és “én vagyok az út, az igazság és az élet. ” Prédikációjában Jézus elismeri az ember gonoszságra való hajlamát, azt, hogy képes a gyűlöletre (27.v.), képes megütni, bántalmazni a másikat (29.v.). Azt sem helyezi kilátásba, hogy ez az állapot egy néhány eltökélt ember pozitív példája nyomán, annak hatására, jelentősen javulni fog. De rámutat arra, hogy aki az ö tanítványa, az nem élhet másként, mint Mestere. Külsőleg még talán némi hasonlóság is akad a gyümölcsökben: a bűnösök is szeretnek, a bűnösök is tesznek jót, a bűnösök is adnak kölcsön - a különbség közöttük és Jézus tanítványai között elsősorban az indítékban, a motivációban keresendő. A világ fiai viszontszolgáltatásért teszik a ‘jót’, Jézus követői az “Emberfiáért” vál - lalják a szenvedést (22.v.), az “Atyához való hasonlatosság kedvéért irgalmasok (3 6.V.). Megváltozott életük alapja tehát az Atyával, a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat. Ezt kínálta fel földönjáriakor tanítványainak és követőinek az Úr Jézus, és ugyanezt teszi ma is. Alapigénkben az Úr Jézus elsősorban kiválasztott tanítványaihoz, mint leendő apostolokhoz intézi szavait. Bár a körülállók is hallhatják az elmondottakat, a bevezető megjegyzés “ö pedig tanítványaira nézett, és így szólt ” - kétségtelenné teszi, kik a tanítás elsőrendű címzettjei. Az igehirdetés végén a kősziklára épített ház példázatával szemlélteti Jézus az igazi tanítványság lényegét. Ő maga a kőszikla, az a szilárd alajt, amelyre hitünknek épülnie kell. Építsünk mi is erre a kősziklára, és tegyünk meg mindent azért, hogy gyülekezeteink a maradandó lelki megújulás, megtisztulás, gyógyulás helyeivé legyenek, ahol személyes találkozást nyer Vele bárki, aki őszintén keresi az Urat! Krizmanicné Gerö Dóra Magyar Baptisták II. Világtalálkozója: 1996. augusztus 23-25, Nagyvárad. •klek 150 éves a magyar baptista misszió a Kárpát-medencében. Jubileumi ünnepségek: 19%. október 4-6, Budapesten. Hogyan járjunk? Amikor megismerjük önmagunkat, Pál apostollal nekünk is így kell felkiáltanunk: “O én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? ” Szabadulni szeretnénk abból a testből, amelyről tudjuk, hogy halálos ítélet alatt van. De Pál, amikor mindent áttekint, megállapítja, hogy: “nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. ” (Rm 7:24; 8:1). Elvitathatatlan, hogy halált hordoz testében minden ember, aki testtől született. Meghalhat ifjú éppen úgy, mint öreg, szegény és gazdag - testileg és lelkileg. “Mert a testnek gondolata halál, a Lélek gondolata pedig élet és békesség... akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. ” (Rm 8:6,8). Ha elfogadjuk az Úr Jézust személyes megváltónknak, akkor O urunkká lesz a Szent Lélek által. A megtértek felől pedig azt olvassuk: “avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok. ” Ha nem vagyunk a ma - gunké, akkor miért rendezzük úgy életünket, mintha csak mi rendelkeznénk azzal? Mindenki megállapíthatja önmagáról az Ige fényében, hogy milyen irányban halad. Akik Krisztusban vannak, “nem test szerint járnak” - eggyé vállnak Vele, mint fatörzsével a beoltott gally. Az ige a fokmérő, de az emberek is megtudják állapítani rólunk - viselkedésünkről, öltözködésünkről, beszédünkről és minden cselekedetünkről -, hogy Lélek szerint járunk-e. A hitetlenek nem olvassák a Bibliát, de olvassák a mi életünket, és jaj nekünk, ha arra a megállapításra jutnak, hogy ők nem kívánnak olyanok lenni, mint mi. Pál apostol szerint “...nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Lélekkel megöldökölitek, éltek. ” És mégis a test diktálja, hogy hogyan éljünk. A testünkről is gondot kell viselnünk, de nem a lélek kárára. Vajon tápláljuk-e háromszor naponta lelkünket is, mint testünket? Ha a test elerőtlenedik táplálék nélkül, mennyivel inkább a lélek. Ha a test a Lélek temploma - amint az Ige mondja -, akkor tartsuk azt tisztán és csak arra használjuk, amire a templomot használni illik: Isten magasztalására. Faulknek Károlyné 3. oldal Oláh Lajosné: Zárt ajtók, tárt ablakok Dániel 6:10 A bezárt ajtók mindig bizonyos korlátozást, tilalmat, félelmet jelentenek számunkra. Ezzel ellentétben a kitárt ablakok felszabadítanak a bezártság alól, friss levegőt és szabad, tág látóteret biztosítanak nekünk. Ha ez így van a mindennapi életben, mennyivel inkább igaz a lelki téren is! Érre tanított meg engem az ifjú Dániel története. Hozzánk hasonlóan Dániel is beleszületett az Isten népe körébe. Minden esélye megvolt arra, hogy hívő környezetben, az igaz Isten hitében növekedjék emberré. Csak ez adhatott kellő alapot arra, hogy a hirtelen megváltozott körülmények közt fiatalon is megállja a helyét. Hazájától, népétől elszakadva, rabságban kellett élnie, bálványimádók, rosszakaratú emberek között, akik hitéért a halál torkába, az oroszlánok vermébe juttatták. Ha új hazája törvényeinek hódol, tudása, bölcsessége fényes karriert biztosított volna számára. Dániel azonban ■UXLflIHlLP nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra nézett. A felfelé ívelő élet ajtai sorra becsukódtak előtte, sőt, a hazatérés útja is, de ablaka napjában háromszor kitárult Jeruzsálem felé. Ilyenkor nem az idegen ország egét látta, lelke a szent hely felé szárnyalt, imádsága pedig a láthatatlan Isten felé. “Tárt ablak a szenthely felé” ... ez a mi életünk egyetlen menedéke, megtartó ereje, amikor becsukódnak előttünk az ajtók. Van, amit magunk zárunk be, van, ami akaratunktól függetlenül zárul be előttünk. Hiszen nem kerülhetjük el életünk, körülményeink változásait! Eljön az idő, amikor az ifjú kilép a hívő otthon légköréből. Testben, lélekben el kell szakadnia a régi környezettől, s új szomszédok, barátok, munkatársak veszik körül. Ha nem is követi hitetlen szokásaikat, nem tud kategorikusan elkülönülni, mert az túl feltűnő lenne. Az imádság ablaka nem tárulhat ki mások előtt! És előtte áll az érvényesülés számtalan lehetősége. Amikor az ember ereje teljében van, nem gondol a “nemszeretem ’ napokra, pedig azok is eljönnek. Elvész az erő: becsukódott egy ajtó. Gyengül a szem, elformátlanodik a kéz, a láb, lassul a mozgás, végül csak kis területre korlátozódik. Sorra becsukódnak az ajtók... “Meghomályosodnak az ablakon kinézők... Es az ajtók kívül bezáratnak, a malom zúgása halkabbá lesz, és halkabbá lesznek az éneklő leányok. ” (Préd 12:5-6). Egyszercsak rabságban érezzük magunkat, az im£L
