Evangéliumi Hírnök, 1995 (87. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

6. oldal 1995. január GYÜLEKEZETI HÍREK KELOWNA Magyar Keresztyén Missziói Gyülekezet Lelkipásztor: Dr. Viczián János Örömmel számolunk be arról, hogy Kanada nyugati részében, Kelowna városában a Magyar Keresztyén Misz­­sziói Gyülekezet már negyedik éve tölti A gyülekezet lelkipásztora, Dr. Viczián János és Irénke be az Úrtól kapott szolgálatát. Immár addig jutottunk, hogy heti két alkalom­mal van összejövetelünk. Szerda este is­tentisztelet, péntek este pedig bibliaóra. Ezzel taglétszámunk is megnövekedett, ezért nagy tervet forgatunk szívünkben. Szeretnénk imaházat építeni, vagy vásárolni. De ez annyira költségesnek látszik, hogy még csak az imádkozásnál tartunk. Viszont Isten iránti hálával tud­juk elmondani, hogy januárban szeret­nénk megtartani az első ökumenikus úr­vacsorát. Kanada népével együtt tartottuk meg Hálaadó Istentiszteletünket. A Nyugat- Kanadai magyarok évenként visszatérő ünnepsége ez évben Kelownában volt. Bennünket kértek föl az ekkor szokásos magyar istentisztelet megtartására. Énekkarunk, zenekarunk szépen szol­gált, és hisszük, az Ige is eljutott a szívekig. Október végén megtarthattuk gyülekezetünkben az első menyegzői is-A gyülekezet vezetősége: Szerepi József, Faragó Géza, dr. Viczián János, Faragó Lukács, Burzuk János, iij. Panta István, Krasznai Béla A gyülekezet 1994 november 27-én tentiszteletet, amikor Szakái Sándor és Gargyi Ilonka testvéreinkre kértük Isten áldását. Év végén a kiemelkedő ünnep kará­csony. Ezzel kapcsolatban is többször szolgálhattunk. A Multicultural Society fölkért bennünket, hogy a város kará­csonyfájának gyertya gyújtása al­kalmával énekeljünk. Sokan voltak a Gyülekezetünk legidősebb tagját, a 98 éves Faragó Lukácsnét köszöntik a gyük nevében (Szerepi házaspár és Takács József). hallgatók a város főterén. Énekeltünk az etnic csoportok kiállításán, amely u­­gyancsak jelentős esemény városunk­ban. A Kelownai Magyar Egyesület karácsonyi ünnepén is énekelt ének­karunk, és az Igével, költeményekkel szolgáltunk. Végül december 25-én, gyülekezeti karácsonyi ünnepünkön örvendeztünk az Ige fontos üzenete mellett énekkarunk, zenekarunk szol­gálatának, és a szép karácsonyi versek­nek. Szolgálatainkban, minden alkalom­mal és mindenütt egyetlen személyről akartunk bizonyságot tenni: Jézus Krisztusról. Hisszük, hogy nem volt hiábavaló és nem fog üresen visszatérni az Ige a mennybe. Imádkozva gondolunk minden ma­gyar gyülekezetre Amerika területén, hogy szolgálatát áldásosán töltse be az új esztendőben is. Kérünk benneteket, hogy ti is imádkozzatok értünk. Dr. Viczián János DETROIT First Hungarian Baptist Church Lelkipásztor: Dr. Herjeczki Géza Új úrvacsorái asztalt kaptunk. Fájdalmasan vettük tudomásul, hogy Wentz Györgyné testvérünk az Úrhoz költözött (ahogy arról annak idején hírt is adtunk). A család úgy határozott, hogy emlékére az imaházunkba egy új úrva­csora-asztalt vásárol. (Olyat, ami a néhány évvel ezelőtt, az idős Wentz néni emlékére vásárolt székekhez illik.) Az asztalt rendeltetésének megfelelő Az úracsora kiosztása előtt: Varga András, Herjeczki Géza lp. és Wentz György használatba szeptember 11 -én, egy ün­nepi úrvacsorái istentiszteleten vettük. Vendégeink között Wentz testvér rokon­ságán és barátain kívül Bogár József, gyülekezetünk egykori lelkipásztora is részt vett, feleségével együtt. Az úrvacsora kiosztásában az örvegy, Wentz testvér is részt vett - fájdalmánál csak hite bizonyult nagyobbnak. Bemerítés. November 6-án újra megmozdult a bemerítő medencénk vize. Ezúttal Sinn Rudolfné tett vallást nyilvánosan is arról, hogy szívébe fogadta Jézus Krisztust, s követni is Sinn Rudolfné bemerítése kívánja Őt élete további szakaszában. A testvémő a tavaszi evangélizáción dön­tött az Úr Jézus mellett. Hitében azóta megerősödött. Herjeczki testvér a szerecsen komornyik bemerítésének történetét olvasta, s annak alapján hirdette a történelem lapjairól és a jelen­ben is felismerhető örvendetes tényt, hogy: terjed az evangélium. Bár hasznos eszközei lennénk az Úrnak világméretű tervei véghezvitelében! (Máté)

Next

/
Oldalképek
Tartalom