Evangéliumi Hírnök, 1995 (87. évfolyam, 1-12. szám)

1995-03-01 / 3. szám

6. oldal SunOS! 1995. március NÉGY ORSZÁGON ÁT AZ EVANGÉLIUMMAL Beszélgetés Molnár Júlia testvémővel - 2. rész ÚTTÖRŐMUNKA ARGENTÍNÁBAN 1952-ben Bridgeporton volt a kon­venció. Ott a testvérek azt mondták, ha Brazilban van magyar misszió, miért nincs Argentínában? Miért ne küldenénk le Molnár testvért, tud is portugálul. Este 9-kor telefonált Vér testvér, kérdezte, hogy elvállalnánk-e az Argentínai misszi­ót? Féljem azt mondta, adjanak egy éjsza­kát, hogy megkérdez­­hessük Atyánkat, hogy akarja-e? Következő nap, szombaton megtele­fonáltuk, hogy el­megyünk. A nagyobbik lá­nyunk itt maradt, már férjél volt. A kisebbiket elvittük magunkkal. 15-16 éves volt. Ott vol­tunk 10 évig. Az argentínai misszió nehezen in­dult. Nem engedett be Argentína, mert nem volt házunk, ezért megálltunk Brazíliában. Vártunk, hónapokig, nem válaszoltak. Akkor a féljem átjött Argen­tínába és megkereste az argentin szövetség elnökét, megismerkedett vele. Az ő gyüle­kezetében volt vagy 2 magyar család. Az elnökkel elmentek az emigrációs hi­vatalba. Aztán elment férjem a magyar újság szerkesztőjéhez, és hirdetést adott fel: itt van Molnár Antal Amerikából, magyaml prédikál, 3-kor. Voltak vagy 20- an, akik eljöttek, s meghallgatták a prédi­kációt. Ezek között a magyarok között volt egy dr. Elek Lajos. Kezükben volt ugyan az útlevelük, de mivel volt egy házuk Ar­gentínában, nem tudtak elmenni. Mi kibé­reltük azt a lakást. Azután azonnal meg­adták az engedélyt a letelepülésre. így át­költöztünk Argentínába, Buenos Airesbe. Egy ideig egy bérelt lakást használ­tunk imaháznak (6 hónapig). Azután az itteniek (amerikai magyar baptisták) a­­nyagi segítségével vettünk egy olyan lakást, amit át lehetett alakítani ima­háznak. Vér testvér $ 10,000-t, az Ameri­kai Magyar Baptista Szövetség pedig $5,000-t küldött erre a célra. A 11 szobás házat 1 hónap alatt átépítettük imaháznak. A falat kijjebb tettük 8 méterrel. Mindig szaporodtunk, s a gyülekezet­ben az a legkedvesebb. Mikor mi ott hagytuk az imaházat, 75 tagja volt a gyülekezetnek. Volt úgy, hogy 8-10 be­­merítkező is volt. Két adoptált lányunk is volt. Azokat, meg a mi kisebbikünket merítettük be először. A reformátusok is ott voltak, csodálkoztak, hogy mi hogy csináljuk? A reformátusokkal összedol­goztunk, együtt evangélizáltunk. Min­den csütörtök este összegyűltünk. Most is levelezek a református lelkész felesé­gével (Nagy Balázs Dezsőné). UTOLSÓ ÁLLOMÁS: DETROIT Tíz évig szolgáltak Argentínában, s azután újra útra keltek. Úti céljuk ezút­tal Detroit volt. Irtunk a konvenciónak, hogy szeret­nénk hazajönni. Azt írták, hogy ha találunk magunk helyett másikat, ak­kor eljöhetünk. Eszünkbe jutott Pintér Sándor testvér, aki a Jugoszláviai szeminá-rium igazgatója volt. írtunk neki, s ő elvállalta. Nehezen tudott kijönni. Pár nappal azután, hogy mi elmentünk, Pintér testvér meg is érkezett. Nekünk muszáj volt jönni, mert a Detroitiak meghívtak, s azt mondták, hogy ha nem érkeznek meg erre és erre a dátumra, akkor ne is jöjjenek. Erre eljöttünk. A repülőtéren senki sem várt. Egy óra múlva Mátyás testvér eljött elébünk. Buenos Airesben Pintér testvér szol­gált, mindvégig. A magyarok lassan el­haltak. Átvették az imaházat a spanyo­lok, s megígérték, hogy a nyugdíjat fizetik Pintér testvérnek, amíg él. A detroiti évek elég nehezek voltak. A gyülekezetben sok volt a belső feszült­­ség. Amikor a kedvesebb detroiti élményekről kérdeztem Molnár nénit, nem igen kaptam választ. A gyülekezetnek 45-50 tagja volt akkor, amikor elkezdték a munkát és akkor is, amikor befejezték a szolgálatot. Férje súlyosan megbetegedett. Sokat szen­vedett. 58 éves korában magához hívta őt az Úr. Egy évig volt beteg, a hátgerincében volt rák. Molnár testvér az Evangéliumi Hírnök szerkesztője is volt két éven át (1965-67). Igehirdetéseinek egy részét - nagy betegen - összegyűjtötte. Ezeket röviddel halála után Dr. Udvarnoki Béla közreműködésével, Molnár néni anyagi áldozatával LELKI KALÁSZ SZEDEGETÉS címen ki is adták. Utolsó kívánsága teljesült. Az evangélium hirdetése, mely mindig szívügye volt, a könyv segítségével is folytatódott. Férje halála után a detroitiak 2 évig vártak Szabadi Gusztáv testvérre, mire megérkezett. Addig az Úrvacsorát Vér testvér, Major testvér és Petre testvér végezte, Molnár néni prédikált délelőtt. A délutáni szolgálatot Lehoczki, Mátyás és Kulcsár tv-ek végezték el. Nem volt olyan prédikáció, amit nem a térdemen készítettem volna el. Nem voltam hozzászokva, hogy olyan rend­szeresen prédikáljak. Torontóba is átjár­tam. Telefonáltak, hogy legyek ott vasárnap. Sokszor olyan hideg volt, hogy majdnem megfagyott a lábam. Busszal jártam. Megáldotta az Úr. Övé a dicsőség. EGYEDÜL, MÉGSE MAGÁNYOSAN Detroitban lakott 1983-ig, s akkor elköltözött Floridába, kisebbik lányáék­­hoz. Az utóbbi időben rendszeres gon­doskodásra szorult, nem lehetett már magára hagyni. Végül úgy döntöttek, hogy eljön ide a magyar szeretetházba. Lassan megismerte az ittenieket, s megismerték őt is. Szeretettel beszél az Otthon vezetőiről, s a gyülekezetről. Ezt a szeretetet viszonozzák is, s őt is szere­tettel veszik körül. Aki beszélget vele, nem is gondolná, hogy szeptember 27- én volt 88 éves. Az Úr oltalmába, szere­­tetébe ajánljuk őt, s az Evangéliumi Hír­nök olvasói nevében köszönjük a vissza­tekintést. S a sok bátorító levelet, me­lyeket reméljük, hogy még sokáig írhat. Hadd fejezzük be a beszélgetést azzal a témával, amit olyan nagyon szeret: az olvasással, asztalán ott látom az A Molnár házaspár az 1958-as szabadságuk során beszámolót tart az argentínai missziómunkáról. A képen látható még Rév. Kinda, Rév. Petruzsán és Rev. M. Bíró, Jr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom