Evangéliumi Hírnök, 1995 (87. évfolyam, 1-12. szám)
1995-03-01 / 3. szám
3. oldal 1995. március Képes beszámoló az Évközi Gyűlésről Palm Bay, Florida, 1995 január 13-15 Örömmel vettük észre, hogy a home A szombat esti közös ebéd alkalmával zászlórúdján ezúttal ott volt a magyar Melodee Dew bemutatta a gyűlés zászló is. Akárkinek a gondolata volt, résztvevőit és az otthon lakóit, valamint köszönjük. azok meghívott hozzátartozóit. A Misszió és a Pénzügyi Bizottság jelen levő tagjai, néhány vendéggel, hozzátartozóval. Az összevont énekkar szolgálatra készülődik a vasárnap délelőtti istentiszteleten, az igehirdetés előtt. Az énekkart Kish Ernő testvér vezeti. Vasárnap délben az Otthon igazgatója is a vendégekkel ebédelt. Köszönjük a vendéglátást. Minden szépen, testvéri szeretetben ment végbe. FELEJTHETETLEN DÖNTÉS ...Immár ötven év telt el azóta! Egy héttel karácsony előtt történt. A falu értelmisége számára unokatestvéreim szórakozó estét rendeztek. Meghívtak minket is, mint rokonokat. Nekem is mennem kellett édesanyámmal, ha tetszett, ha nem. Az előkelő vacsora után tánc következett. Valami kényelmetlenül éreztem magamat, nem találva a helyemet. Ugyanis én jobban szerettem a templomot, sőt apáca iskolába szándékoztam menni; szigorú, templomba járó katolikusok voltunk. Nem sokkal az előtt, vagy három alkalommal ellátogattam a hívők gyülekezetébe, ahol nagyon szerettem, mert Istenről szóltak. Most, a tánc közepette nyugtalan voltam. Ereztem, hogy a kettő nem megy együtt és nekem most egy végleges döntést kell hoznom a táncot és Istent illetően. Elhatároztam magamban, hogy döntök az Úr Jézus mellett, megtérek és soha többet táncra nem megyek! Tizenkét éves voltam ekkor. Édesanyámmal együtt hazaértünk, s én elmondtam szándékomat, hogy az Úr Jézus mellett döntök és ezentúl csak Ót akarom követni és szolgálni. A család és a rokonok amikor ezt megtudták, ellenem fordultak, mondva, hogy ilyen nagy szégyent hozok rájuk. Határozott maradtam és egy évig jártam a szomszédos faluba, a hívők közösségébe. Nem tudtam azonban megnyerni szüleim beleegyezését, hogy bemerítkezzem. Vasárnap reggel volt, 1944. December 10-e. A hívők, lelkipásztorukkal együtt a házunk előtt haladtak el és beszóltak hozzánk is, hogy menjek velük az imaházba. Éppen lakodalomra készült aznap az egész család, de én a hívőkkel akartam tartani... Nagy nehezen el is engedett az édesanyám. Útközben elmondtam őszinte vágyamat, hogy szeretnék én is bemerítkezni. Dombos-völgyes vidéken vezetett át az út; még nem havazott. Térdeinkre borultunk, imádkoztunk. Közben utolért bennünket egy testvérnő, akinek két öltő fehér ruhája volt. Meggyőződtünk, hogy itt és most van az ideje a bemerítkezésemnek. Még a víz sem volt befagyva a völgyben, engem pedig forró hitem melegített. Lelkipásztor testvérünk alámerített és énekelve folytattuk az utat tovább.
