Evangéliumi Hírnök, 1994 (86. évfolyam, 1-12. szám)
1994-08-01 / 8. szám
8. oldal 1994. augusztus mondani Fejér Anna-Máriának (New York), Oláh Imrének (Toronto) és dr. Haraszti Sándornak, hogy mint vizsgabizottsági (zsűri) tagok, segítettek a Vetélkedő lebonyolításában. Aki nem kapott, de szeretne az I. és II. és/vagy a III. Vetélkedő kérdésanyagából, szívesen küldünk neki, önkéntes adomány ellenében. Ettől eltekintünk délvidéki, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai testvéreinknél, akiknek már két éve ingyen küldöm a Vetélkedőket. A Vetélkedő kérdésanyagának sokszorosítása és postázása pénzbe kerül, ezért kérjük mindazoknak az áldozatát, akik adományaikkal segíteni készek, hogy kifizessük a Vetélkedő sokszorosítását, postázását és az esetleges jutalmakat, melyeket szeretnénk kiosztani. Dr. Haraszti Leland Torma Lídia Istenre hagyatkozás anyagi téren I Mózes 14:1-2,11-24 Az első kérdés az, hogy gazdagodni akarunk, vagy megelégszünk az élethez szükséges anyagiakkal. Ha gazdagodni akarunk, ezzel azt is eldöntöttük, hogy esőstől szabadítjuk magunkra a kísértéseket. Ekkor eldöntöttük, hogy a tűzzel játszunk, eldöntöttük, hogy lelkileg hazárdjátékot folytatunk, hogy kalandorkodunk. Ha megelégszünk a szükségesekkel, ekkor következik a második kérdés, hogy kitől várjuk ezek előteremtését. Magunktól, a családtól, az államtól, Istentől, munkahelyünktől vagy valami egészen mástól? Istennek sok ígérete szól arról, hogy gondoskodik az övéi szükségeiről. Rá mered bízni magad az ÚRra vagyonod dolgában? Ő bőségesebben megáld, mint remélni mernéd. De nehogy félreértsd! Ő nem az anyagi sikerre garancia. Nem ő találta ki a gazdagság teológiáját. Ő nem szerencsejátékos! Épp ezért bízzál Benne! Gondviselő kegyelme végig elkísér! Háló Gyula (Áhítat) RÁGALMAZÁS A rágalmazás kígyómarása ellen nem létezik orvosság. Rágalmazás! A gyáva bosszúja, a tettetés fegyvere. Ha az emberek gonoszát mondanak felőled, akkor úgy élj, hogy senki ne higgyen nekik. A régi időkben a rágalmazók homlokára tüzes vassal bélyeget sütöttek. Némely ember részéről a rágalom épp úgy lehet nagy ajánlólevél, mint mások részéről a dicséret. Rágalmakat a nemes szellemek nem vesznek figyelembe; csak a nemtelenek adnak annak hitelt. Óvakodjunk, hogy ezen szövetséghez, amelynek címfelirara ez: „Rágalmazók” — soha ne tartozzunk. (E H 1944 feEir \) A New York-i ifjúsági találkozóról Ismét a New York-i testvérek vendégszeretetét élveztük az idei tavaszi találkozón. Részemre példás és felejthetetlen volt a kedvesség és gondos kiszolgálás. A találkozó témája jó volt, hisz föl kell tegyük mi is a kérdést: „Ki neked, nekünk Jézus?” Hallottuk, hogy Ő az út, az igazság és az élet.” Engem a szombat esti prédikáció elgondolkoztatott, főleg egy-két mondata. Milyen hívő vagyok? Topogó, tojáson járó, vagány, vagy a kerítés mellett haladok? Ki mersz-e lépni a kerítés mellől az útra? Ügy hiszem, sok volt a tanulni való; — de vajon, hogy ültetjük a gyakorlatba? Próbáltunk-e már kigyógyulni a helyben járásból vagy elengedtük-e már a kerítést? Eszetekbe jutott-e azóta? Isten nem véletlenül üzente szolgáin keresztül ezeket a dolgokat! Ami személyesen nekem, s tudom, nem csak nekem, nem tetszett: Szombaton kint voltunk a természet templomában, és sajnos a nagy játékok között egy fontos dolgot kihagytunk: nem volt imádkozás. Jó lett volna lecsendesedni és beszélni egy igéről, aztán imádkozni tizen-huszan, vagy ahogy a Lélek indít! Nekem ez feltűnt, hisz alig vártam, hogy kicsit beszélgessünk az Úrral — mi „fiatalok”. Ezzel senkit nem szeretnék bántani. Sokat tanultam és csodálatosan éreztem az Úr közelségét és az Ő Szendéikét, de talán a jövőre nézve jó lesz erre odafigyelni, hisz az imában erő van. Én csak az én véleményemet írtam le. Biztos mindenkinek más a tapasztalata, de az a fontos, hogy tanulja meg mindenki: „Ki neki Jézus.” Aki még nem tudja, sürgősen járjon utána, hogy a választ megtalálja, mielőtt még késő lenne. Ki nekem Jézus? Uram, Királyom és Ő az életem! Borbély Enikő, Cleveland MINDEN HATALOM... (Mt 28:16-20) ,.Nékem adatott minden hatalom menynyen és földön” jelentette be a földről, a tanítványai közül távozni készülő Mester. Csodálatos, szinte hihetetlenül nagy igény ez Jézus Krisztus ajkán. Az emberek nagyobb része régen is és ma is hisz egy abszolút létezőben, akit teremtőnek, mindenhatónak, ilyen vagy olyan istennek szokott nevezni. A Szentírás ószövetségi részének zsidómagyar fordítása Mindenhatónak, Örökkévalónak nevezi az Istent. Az újszövetségben Jézus Krisztus így szólítja meg Őt: Atyám. Az Úr Jézus biztatására mi is Atyánknak nevezhetjük a Mindenhatót. A Bibliánkban olvashatunk néha a Szentháromságról, vagyis arról, hogy Istenre úgy is gondolhatunk, mint Atya, Fiú, Szentlélek. A Máté evangéliuma vége egy azok közül a ritka bibliai helyek közül, ahol erről szó van. Megváltónk tanításai közül most két fontos és talán nem is olyan könnyen érthető igét szeretnék idézni annak érdekében, hogy megértsük azt a kijelentését, hogy az övé (vagyis Jézus Krisztusé) minden hatalom. János evangéliumában többször is beszélt az Űr Jézus arról, hogy ő egy az Atyával. ,,Én és az Atya egy vagyunk ”(Jn 10:30). Persze, mindig meg akarták kövezni, amikor erről beszélt. Nem csak nem hitték el, de nem is akarták elhinni, hogy a Názáreti Jézus az Isten Fia, s hogy ennélfogva egy az Atyával. Azt is elmondta tanítványainak, amikor készítgette őket arra, hogy küldetése bevégzése után elmegy majd közülük, hogy miután elmegy e földről, az Atya elküldi a Vigasztaló Szentleiket. A Szemlétekről azt mondta János 16:14-ben, hogy az is Őt, vagyis Jézus Krisztust fogja dicsőíteni. Persze, nem mindenki hitt az Úr Jézusnak sem akkor, sem később. Még a fölolvasott igében is látjuk, hogy némelyik tanítvány szívében is itt volt a kételkedés. De a tényeken az nem változtat, hogy ki, vagy hogy mennyien hisznek benne. Testvéreim, én teljes mértékben elhiszem, hogy úgy van, ahogyan olvastuk is, hogy Jézusé minden hatalom! Ha egyet értetek velem, hála Istennek. Ha nem, gondolkodjatok el szavaimon, Isten igéjével a kezetekben, azt lapozgatva. Azt gondolom, hogy ma különösen is fontos komolyan venni, megérteni Jézus Krisztusnak ezeket a szavait, hiszen ma a