Evangéliumi Hírnök, 1994 (86. évfolyam, 1-12. szám)

1994-01-01 / 1. szám

10. oldal 1994. január VASÁRNAPI ISKOLA ül 1994. január 30. A TÉKOZLÓ FIÚ PÉLDÁZATA Lukács 15:11-24 Mit jelent a tékozlás? Rossz érte­lemben: A javak oktalan elpazarlása, elvesztegetése. Jó értelemben: Testi­lelki javainak gondolkodás nélküli szétosztása, feláldozása. Isten tékozló szeretetének példája: Egyszülött fiá­nak feláldozása, valamint az ige előző szakaszában található két példa: Egyet­len bárány, és egy kis értéktelen pénz­darab megtalálása érdekében — a lé­nyegesen nagyobb érték kockáztatása. A példázatbeli fiú tékozlása nem ilyen nemes elgondolásból fakadt. Az ő el­veszett volta nem volt véletlen, rossz sorsát ő kereste magának. Családi történetbe építi bele Jézus az örök emberi tévedés veszedelmét: A kiművelt, felnőtt ember büszke a sza-Ä AKIK ELMENTEK Helen Hubai Feleségem, Helen Hubai (született Ja­kab Ilona) október 13-án, hosszú szenve­dés után átszenderült az öröklétbe. Szen­vedését szinte példátlan türelemmel és a hívó szóval való teljes megbékéléssel visel­te, és teljesen felkészült a hazamenetelre. 43 évi boldog házasság után hívta haza az Úr. Temetése október 16-án volt a Salmon Arm-i temetőben. A kápolnában angolul, a temetőben pedig magyarul szólt az Ige és az ének. Két kedves énekét énekeltük a Kelownáról, Surrey-ből és a Langley-ből érkezett testvérekkel: „Én jól tudom Megváltóm él”, és „Jézusom karjain oly jó nekem .. kezdetű énekeket. Tóth Győző testvér orgonáit, Mark Engel és Viczián János testvér szólta az Igét. Nem sokan ismerték őt itt az Újvilág­ban, de talán él még néhány testvér, aki jó szívvel gondol Rá. Életében került minden nyilvánosságot; egyszerű és nyílt­szívű közvetlenséggel élt, igazi példabeszé­dekbe illő asszonytárs volt. Gyászolják: félje és magyarországi nővérei és unoka­­testvérei. Eugene Hubai bad akaratból választott életvitelre, önállóságára, de nem számol az atyai ház védő falain kívül reá leselkedő ve­szélyekkel. Ennek szemléltető példája a tékozló fiú, a szerető apa és a fél­tékeny testvér története. 1. A tékozló fiú. Kikívánkozott a szülői házból, a más vidék, nagyobb lehetőségek, szabadon választott út, szórakozás, és a jobb élet reményében. Ezt az örökségül kapott pénz segítsé­gével akarta elérni. Felettébb ismert kép ez napjainkban! De az eredmény nem valami bátorító. Időszakos bará­tok. Amig a pénz tart... Az “édes élet” csak a kezdetben tetszetős. Sorsa: az egyedülmaradás, lerongyolódás, és az éhezés, mely a disznók vályújáig ala­­csonyítja le. Elhagyatva. Mélyen meg­alázva, kénytelen szembenézni a té­nyekkel. Feltámadt a hazatérés vágya, s a felismerés, hogy fiúi jogát ő maga játszotta el. Fordulat. Bármily messze útról is vissza lehet fordulni! Ami lel­kében végbemegy: bűnbeismerés, bűn­vallás, méltatlanság érzése, szilárd el­határozás a visszatérésre, a bocsánat­kérésre. 2. Az édesapa. “Mikor még távol volt, meglátta őt.” Ebből következik, hogy a kapuban állt, hogy naponta kémlelte a látóhatárt, hogy várta őt! S hogy gondolatban szüntelen követte, imáival kisérte fiát. Elébe futott, meg­ölelte. Megrövidítette fiának keserves útját! Szeretete nem a szennyes ron­gyokat, csak a fiát látta, aki “elveszett, de megtaláltatott.” Neki így is fia ma­radt, nem bérese. Űj ruhát adott rá, megtisztult gyermekét új kincsekkel ékesítette fel. “Örvendezvén örvende­zek az Úrban, mert az üdvnek ruhái­val öltöztetett fel engem...” Örömün­nepet szerzett, lakomát, melyen az egész ház ünnepelte a “halálból fel­támadt” fiút. Öröm van a mennyben egy bűnös felett, ha megtérve hazaér­kezett! 3. Az idősebb testvér. Nem oszto­zott az örömben, hiszen ő hű volt, so­hasem hagyta el az atyai házat. De nem volt tékozló a szeretetben, meg­bocsátásban sem! Szinte ráismerünk a 15. rész 2. versében bemutatott büszke farizeusokra, és a vámszedő mellett imádkozó főemberre. De ráismerhe­tünk arra a mai keresztyénre is, aki érdemként emlegeti 30, 40, 50 éves gyülekezeti tagságát, és szolgálatait, a megtérő bűnöst viszont érdemtelen­nek tartja. Jézusnak ez a példázata mindig megindító, mert még ma is megtérésre szólít fel. Ma is megláthatjuk benne Isten atyai szeretetét, s az Isten nélküli élet halálos mélységeit. A csapások legnagyobbika lesz a lelki éhség. (Ámós 8:11-12) Hála Néki, hogy bent lehetünk az atyai ház oltalmazó falai között! “Titeket is, akik holtak való­tok bűneitekben, megelevenített, meg­bocsátván minden bűnötöket” (Kol. 2:13). Aranymondás: Lukács 15:24 * * * 1994. február 6. SZILÁRD HIT, GYERMEKIES LELKÜLET Lukács 18:15-30 A rész elején Jézus különböző példá­zatok által tanít az alázatra, a kicsi­nyek, megvetettek „boldogságára”. A tanítást két esemény teszi aktuálissá és érthetőbbé. 1. Gyermekek Jézus körül. Akik el­hozták őket, azok a szülők hittek az áldásban. A zsidók áldásnak, Isten ajándékának tekintették a gyermeke­ket, noha az ókori pogány filozófusok (Platon, Arisztlotelesz) felvetették a mai nyelven „családtervezésnek” ne­vezett lehetőséget, és azt, hogy a beteg vagy torz csecsemőt meg kell ölni. Jé­zus a tanítványok tiltakozása ellenére fogadja a gyermekeket, de nem csu­pán népe hagyományait követi. Több ennél az az igaz szeretet, amellyel Ő a kicsinyeket, a tisztaszívűeket isteni ol­talmába fogadta. „Ne tiltsátok el őket!” A visszautasítás jóvátehetetlen törést eredményezett volna. Jelenlétük pedig alkalom a tanításra. „Ilyeneké az Is­tennek országa!” Mi az, ami polgár­jogot adhat? A naív egyszerűség, fel­tétel nélküli hit és bizalom, nyílt igaz­mondás, a körülvevő gonoszság helyett a jóban való öröm, tisztaság, ártatlan­ság. Ezek a tulajdonságok már hiá­nyoznak a „túlokos” felnőttekből, de ha a mennybejutásnak ez a feltétele, akkor vissza kell jutnunk erre az álla­potra, újjá kell születnünk! A gyerme­­kies lelkűiét független a rangtól, mű­veltségtől, kortól, vagy gazdagságtól, azt a lelkületet, szellemiséget képviseli, amit már a bébi mosolyában is láthat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom