Evangéliumi Hírnök, 1994 (86. évfolyam, 1-12. szám)
1994-03-01 / 3. szám
1994. március 11. oldal nekünk, s ha amúgy is kegyelem alatt élünk és a bűneinkre bocsánatot kaphatunk? „Távol legyen!” (6:15) mondja Pál ugyanúgy, mint a 2. versben. Ott elméleti, itt gyakorlati okot ad: akinek engedelmeskedtek: annak vagytok szolgái. Ha a bűnnek engedtek, a halálba torkollik utatok. Ha úgy döntőtök, hogy Istennek szolgáltok — az vezet az életre, igazságra (6:16). Az utolsó versben összefoglalja a két lehetőséget, s azok eredményét. A bűn szolgálata okozhat ugyan átmeneti örömöt, „élvezhető” gyümölcsöt, de a vége halál (6:20-21). Az Istennek való szolgálat gyümölcse viszont folyamatos megszentelődés, „vége pedig örök élet” (6:22). A befejező vers (az aranymondásunk is ez) mégegyszer, röviden elénk adja az eddig leírottakat. Egyetlen kivezető út van az egyébként elkerülhetetlen pusztulásból, ez pedig az Isten kegyelmi ajándéka — Jézus Krisztusban. Testvéreim, próbáljuk meg mindezeket saját magunkra alkalmazni. Élni, úgy mint akik meghaltak a bűnnek és élnek Istennek. Aranymondás: Róma 6:23. * * * 1994. április 3. DICSŐSÉGES FELTÁMADÁS Márk 16:1-8; Róma 8:12-17 Jézus Krisztus feltámadásának tényéről mindegyik evangélium beszámol. De az újszövetség többi könyvében is olvashatunk róla. Ma reggel a Márk evangéliuma végén található beszámolót tekintjük át először, s azután Pálnak a húsvéti eseményre épített gondolatait vizsgálva fogunk eljutni a feltámadás ránk is kiható, dicsőséges következményeire. 1. Krisztus dicsőséges feltámadása (Mk 16:1-8) Szomorú küldetés (1-4) végrehajtására indulnak az asszonyok a szombatot követő nap (a hétnek első napján, vasárnap) hajnalban. Drága kenetet visznek magukkal, pedig volt már ott vagy 100 fontnyi (Jn 19:39). Korán reggel, vagyis a legelső lehetőséget megragadva, napfölkeltekor. Semmi sem tarthatta volna vissza őket - ilyen a szeretet. Tudták, hogy ott a nagy kő, mellyel semmiképpen nem boldogulhattak volna, de azért mentek. Az Űr ajtókat nyit, köveket hengerít, zárakat tör az ilyen hit és a ragaszkodó szeretet előtt. Ne féljetek, nincs már itt (5-8). Félelem fogja el mindig az embert, amikor valahogyan a dicsőség, az Isten közelébe kerül. Isten küldöttei, az angyalok is „fénylenek” a dicsőségtől. Hát még, ha magát Istent láthatnánk. Nem tudnánk elhordozni azt a dicsőséget. „Ne féljetek”, hangzik a jól ismert bátorító üzenet. Szüksége van erre az asszonyoknak, s mindenkinek. Ne féljetek! A dicsőség nem rettentésetekre van! Isten a Fiúban, Jézus Krisztusban lett csak hozzánk hasonlóvá, vagyis elhordozhatóvá. S az az idő már elmúlt, hogy úgy járt itt közöttünk, mint egy a sok közül („... te egyszerű voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló”, Dsida). „ímé a hely, ahová őt helyezék”. Itt volt, aki megfeszíttetett, de azóta már „föltámadott, nincsen itt” (6). Feladatul adja nekik az angyal, hogy mondják el „az Ő tanítványainak és Péternek” a feltámadás tényét, s a Megváltó szándékát, hogy találkozni akar velük újra. Ahogyan előre meg is mondta nekik. Pétert külön is megnevezi az angyal. Bizonyára szüksége is volt erre Péternek. És az emlékeztetésre is mindannyiuknak, hogy tkp. csak olyan dolgok történtek, amiről a Mester előre beszélt nekik. Nem nagyon csodálkozhatunk az asszonyok félelmén (8). Vajon mi mit tettünk volna? Mi lehet, hogy nem csak a végén féltünk volna legalább ennyire, hanem neki sem indultunk volna annak a reménytelen, keserű reggeli útnak. Ők elmentek és csodálatos hír hordozóivá váltak végül is. Szorongva, félelemmel, de tovább jutott rajtuk a jó hír. 2. Feltámadunk mi is (Rm 8:12-17). Élet és halál (12-13) kérdéséről van szó a mi esetünkben is. S ahogy a múlt vasárnap a 6. részben láthattuk, nem csak a test törvénye uralkodhat rajtunk, hanem ha megszabadultunk attól a Krisztus halála és feltámadásával való azonosulás által, az élet törvénye is. „Nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk”, mondja Pál. Sokkal jobban kellene ismernünk ezt az igét, s ennek jelentőségét! Milyen szomorú, ha a régi urunknak, a kegyetlen rabszolgatartónak engedelmeskedünk még akkor is, amikor már megkaptuk a felszabadító levelet. Kitudjuk-e mondani mi is, hogy „nem vagyunk adósok a testnek?” Nagyon fontos lenne! Pál tudta, milyen nagy jelentőségű dolgokat mond, amikor azt hangsúlyozza, hogy „Isten gyermekei vagyunk” (16), sőt, „örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak” (17). A gondolatmenet vége azonban figyelmeztet „ha ugyan vele együtt”. Krisztus csodálatos dicsőségében részesedhetünk, de csak akkor, ha vele együtt szenvedni is tudunk. Legtöbben a dicsőséget elfogadnák, sőt követelik is, de a szenvedés nélkül. Pál szerint ez azonban nem megy. Még nálunk sem megy. Aranymondás: Róma 8:16-17. •jc j|c jfc 1994. április 10. A LÉLEK SZERINTI ÉLET Róma 8:1-11 A Római Levél egyik legismertebb szakasza ez a 8. rész. De attól tartok, hogy a 28. és a 31. vers köti le a legtöbb igeolvasó figyelmét. Pedig azoknál is fontosabb Pál apostol gondolatmenetének megértése; s az egész rész olyan csodálatos, hogy szeretném kívülről is tudni. Fiatalok, nektek még nem késő: tanuljátok meg ezt az egész részt. Nem veszne kárba egy pillanat sem, amit megtanulásával töltenétek! (Később már sokkal nehezebb memorizálni az igeverseket.) 1. Megszabadultunk! (8:1-4). A Róma 6:23 szigorú törvényszerűsége (a bűn zsoldja a halál), s a hetedik rész keserű felismerése: „nem a jót cselekszem, amelyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok” (7:19) után csodálatosan zeng a 8. rész megnyitó verse: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak.” Nincs kárhoztatás? A bűnre mindig is megmarad és érvényben lesz a kárhoztatás. Annak az embernek a számára, aki Krisztusban él, egy új törvényszerűség lép életbe. Ez pedig a „Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye.” Ennek legelső és számunkra nagyon csodálatos ismertető jele, hogy felszabadít, megszabadít a bűn és a halál
