Evangéliumi Hírnök, 1992 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1992-03-01 / 3. szám
4. oldal ^aiumUM 1992. március hó Lajost megválasztották Kormányzónak. Ha nem jön az orosz beavatkozás, a magyar seregek majdnem az egész Magyarországot fölszabadították. Nagy volt a valószínűsége, hogy az önálló Magyarország szép álma valósággá válik. 1956. november 4-én ugyancsak orosz csapatok tiporták el a Magyar Szabadság szép álmát. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök sorsához hasonlóan, Nagy Imre magyar miniszterelnök is meghalt a magyar szabadságért. Nagy Imrét 1958-ban végezték ki Budapesten. Testét jeltelen sírba temették, a 301-es parcellába. 1989. júniusában történt a mártír miniszterelnök hamvainak exhumálása és illő módon sírba tétele. Vele egyidőben rehabilitálták mártírtársait is. (Nagy Imre és mártírtársai újratemetése). Én édesapámmal együtt ott voltam. Az első nagyszabású emigráció II. Rákóczi Ferenc vezérlőfejedelmet követte (Törökország, Rodostó) a száműzetésbe. Kossuth és emigrációs társai Törökországból (Kutahia) kerültek Angliába és Amerikába. Az 56-os számüzöttek is eljutottak a világ minden tájára. Minket, magyar származású amerikaiakat mélyen megrendít a magyar nép tragikus küzdelme és sok szenvedése. Imádkozzunk Magyarországért. Imádkozzunk az elszakított területeken élő magyarokért. Imádkozzunk erdélyi testvéreinkért és azokért, akik a többi utódállamokban élnek. Isten akarata az, hogy egy nemzet fiainak születünk. Ne legyünk soviniszták. Ne legyünk ellenségei egyetlen népnek sem. Mint hívő embereknek kötelességünk viszont, hogy a vallásszabadság eszméit, az emberi egyenlőséget, az emberi jogokat és a népek közötti együttműködést és békességet minden tőlünk telhető módon támogassuk. Bosszú bosszút szül. Nekünk hívő embereknek feladatunk, hogy a megbocsátást és a méltányosságot képviseljük a politikai életben is. Ha azt óhajtjuk, hogy igazán békesség legyen Magyarországon, akkor meg kell bocsátanunk az elmúlt évtizedek igazságtalanságait. A kommunista uralom alatt kivégezték a rendszer ellenségeit. Az új, demokratikus Magyarországon ne ontsunk több vért, bocsássunk meg, és keresztyéni példamutatással tanítsuk azokat az embereket, akiknek nem tanították a megbocsátást, hogy életüket és jövőjüket a keresztyén hívők magatartása biztosítja. Ezt a mi nagy Tanítónktól és Példaképünktől, Jézus Krisztustól tanuljuk- Dr. Haraszti Leland =^Az ifjúság hangja— MI A SZEKTA? Új és régi szekták bámulatra méltó aktivitást fejtenek ki ma is. Missziós küldetéstudatuk, buzgóságuk és a tagok közti hangsúlyozottan szívélyes kapcsolat nagyon hatásos, de nagyon félrevezető is egyúttal. Minden elismerés ellenére gyakran az az ember benyomása, hogy itt valami mégsem stimmel. A legtöbb ember számára nehézséget okoz, hogy a szektát, mint olyat felismerje — ez az írás éppen ezért ebben kíván segítségül szolgálni az olvasónak. Nyelvkutatók feltételezése szerint a „szekta” elnevezés két latin szóból eredhet: 1. „sequi”=követni, ami azt jelentené, hogy a „szektás” ember egy „követő”, sőt valószínűleg egy neves személyiség feltétel nélküli követője; illetve, 2. „sacre”=levágni, ami azt jelentené, hogy a szekták egy nagy egész, egy nagy egyház levágott részei lennének. Azonban egy vallási közösséget nem lehet csak azért szektának nevezni, mert az egy nagy egyházhoz viszonyítva kicsi. Például hozhatjuk itt a baptistákat, akik Svájcban, Németországban csak egy kis szabadegyházat, míg az Egyesült Államokban a legnagyobb egyházat alkotják. Le kell szögezni, hogy sem a nagyság, sem az állami el(nem)ismertség nem dönti el, hogy szektával vagy bibliai gyülekezettel van-e dolgunk. Ez a két latin szó nem mond ki semmit a szekta lényegéről. Maga az Újszövetség sem ad világos definíciót a szektákról. Az ,áireszisz’ szó kilencszer fordul elő az Újszövetségben, és különböző embercsoportokra használja ezt a szót az Ige: 1. A farizeusokra és szadduceusokra (Csel 5, 17; 15, 5) 2. A hamis tanítókra, illetve tanításra (Csel 24, 14; 26, 5; 2Pt 2, 1) 3. Jézus tanítványaira (Csel 24,5; 28, 22) Két helyen pedig az ,aireszisz’ szó pártoskodást jelent (1 Kor 11, 19; Gál 5, 20). Hogy megtudhassuk, mi is valójában a szekta, a tipikus és lényegi vonások felől kell tudakozódnunk, a felismeréseinket a Szentírás egészének fényénél ellenőriznünk. Ehhez mindenesetre jó bibliaismeret szükséges, hiszen a szekták is a Bibliát szokták tanításuk és mozgalmuk koronatanújául hívni. S mivel a tévedés mellett igazat is állítanak, általában nem elég egy ilyen vonásra felhívni a figyelmet, tehát legyen itt is több megnevezve belőlük: Mik az alapvető vonásai egy szektának? 1. A fő ismertetőjegyek egyike, ha nem a teljes Bibliát tekintik az isteni üdvkinyilatkoztatás egyedüli forrásának, hanem a Szentírás mellett még más tanítási forrásokat is mérvadónak és alapvető jelentőséggel bírónak tesznek meg, mint például más könyveket, rendelkezéseket, hagyományokat, „kinyilatkoztatásokat”, „látomásokat” és külön tanításokat. A saját tanítás támogatása érdekében gyakran a Bibliát is önkényesen magyarázzák. A Biblia azonban azt tanítja: „Viszont ha akár mi, vagy akár egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdettünk, átkozott legyen! Amit előbb mondottunk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, mint amelyet elfogadtatok, átkozott legyen” (Gal 1, 8-9). Tehát: Egyedül a Biblia! Nem: „A Biblia és...”! 2. Fel lehet továbbá ismerni a szektát arról, hogy Jézus Krisztus, aki meghalt a mi bűneinkért és feltámadott a halottak közül, nem áll a tanítás és az életgyakorlat abszolút középpontjában. Isten és ember között további „üdvközvetítőkre” van szükség, úgy mint angyalokra, „szentekre”, „meghatalmazottakra” és „prófétákra”, ami által megtagadtatik Jézus Krisztus egyedülállósága és az Ő váltságműve. A Biblia tanítása szerint: „Nincs üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözölhetnénk” (Csel 4, 12). Tehát: Egyedül Jézus Krisztus! Nem: „Jézus és ...”! 3. Szektáról kell beszélnünk, ha azt tanítják, hogy a bűnös ember nem egyedül Isten kegyelméből mentetik meg, hanem még különleges „üdvszerekhez” kell folyamodnia, mint a jó cselekedetek, ünnepnapok tartása, étkezési szabályokhoz való igazodás, áldozatbemutatás, böjtölés, megkeresztelkedés és egyéb rítusok. Ha azonban Isten kegyelmét az embernek ki kellene érdemelnie, akkor az többé nem is lenne kegyelem. A keresztyén nem azért cselekszik jót, hogy megigazuljon, hanem azért, mert már megigazult! A Biblia azt tanítja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2, 8-9). Tehát: Egyedül kegyelemből! Nem: „Kegyelem és...”! 4. Ha nem tanítják, hogy az ember egye-
