Evangéliumi Hírnök, 1992 (84. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

Rev. Dr. Vitéz Ferenc H 493 Amboy Ave. Perth Amboy, NJ 088$ 1 : tartásban. Például, amikor a kenyeret megsokasította, vagy Lázár feltámasz­tásánál. De ez nem azt jelenti, hogy csak ebben a tartásban helyes imád­kozni. Tudjuk például, hogy a Getse­­mánékertben arcára borulva imádko­zott. Az igaz, hogy különböző termé­szetű imáinkat más, más testtartásban elmondva mélyebben átéljük. Jézus főpapi imája három fő részre tagolódik. Első az önmagáért elmondott kö­nyörgés. Eljött az óra. Nyilván halálára gon­dolt. Korábban többször is akarták őt megölni, de kitért a gyilkos szándékú emberek elől. Még nem jött el az órá­ja. Most haláláról így beszél: „Dicső­ítsd meg a te fiadat.” Az emberek a ke­reszthalált a leggyalázatosabb halálnak tartották. Jézus tudta, hogy kereszt­halála az egész emberiség megváltását jelenti. Engedelmessége, amellyel ezt az áldozatot vállalta, kiérdemli a leg­magasabb tiszteletet. A minden test feletti hatalmát kéri kiterjeszteni az örökélet megadására nézve is. Mégpedig igen egyszerűen. Az pe­dig az örökélet, hogy megismerjenek Téged az Egy Igaz Istent, és akit te el­küldték Jézus Krisztust. Jézus halálá­ban megismerhettük Isten szeretetét, feltámadásában az ő erejét. A másodszori megdicsőítés. Jézus számtalan sok csodatetteivel, halottak feltámasztásával már bemutatta Isten­nek erejét és hatalmát. De Jézus feltá­madása egyedülállóan mutatta be Is­tennek teljes hatalmát. Jézus iránti szeretetét. Ez a csoda emberi közre­működés nélkül jött létre. Innen már csak egy lépés volt, hogy átvegye azt a dicsőséget, amellyel már bírt a világ fundamentumának felvettetése előtt. A testet az ész teszi gazdaggá. Shakespeare Aki csügged, kisebbíti Isten dicsőségét. L. Hofacker SECOND CLASS POSTAGE PUBLICATIONS (USPS 716-300) Imádság tanítványaiért. Itt már le­szűkült a kör. Csak azokról szól, aki­ket nékem adtál. Akik megtartották a te beszédedet. Bár még nem értették Jézusnak minden szavát, de a szívük már kész volt elfogadni. Mostmár tudják, hogy amiket né­kem adtál, azok a tiéid. Tanítványai nemcsak a tanításait hallották, hanem részesültek hatalmából is. Másokat taníthattak, csodákat tehettek. Az át­élt tapasztalatok alapján jutottak a fel­ismerésre: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” „Nem test és vér jelen­tette ezt ki néked, hanem az én Meny­­nyei Atyám.” „Láttuk az ő dicsőségét mint az Atya egyszülöttének dicsősé­gét.” Itt még elhatárolja tanítványait a vi­lágtól. Más a tanítványok ügye és más a világ. Ez a megkülönböztetés meg­van a mai napig. Imádság mindenkiért. Jézus tanítvá­nyai bizonyságot tettek kortársaiknak. Akik hittek nékik, Jézus azokért is imádkozott. Azóta is imádkozik bi­zonyságtevőiért és azokért, akik hisz­nek nékik. Nagyon bátorító ez a tu­dat, de nagy felelősség is. Olyan mun­kát kell végeznünk, hogy Jézus vállal­hasson bennünket az Atya előtt. Imádság a hívők egységéért. Sem­mi nem okozott annyi kárt a keresz­­tyénségnek, mint az egység hiánya. Nem névleges és szervezeti egységre gondolunk, hanem lelki egységre. Kü­lönböző látás mellett is lehet egy a Lé­lek. Az egység hiánya tönkre teszi a gyülekezeteket. A különböző név már­­csak a meghasonlás tükre. Jézus a tökéletes egységre mutatott, amikor azt kérte: Úgy legyenek egyek, ahogy én az Atyával. Ők lényegileg voltak egyek. Mi az egységet úgy éljük meg, ha először egyek leszünk Jézus­sal. Ha elmondhatjuk: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” Űr Jézus, könyörögj érettünk! Aranymondás: János 17:20, 21. O.L. 12. oldal 1992. január hó Imádság háború után Uram, háborúból jövök én, Mindennek vége, vége: Békíts ki Magaddal s magammal, Hiszen Te vagy a Béke. Nézd: tüzes daganat a szívem S nincs, ami nyugtot adjon. Csókolj egy csókot a szívemre, Hogy egy kicsit lohadjon. Lecsukódtak bús, nagy szemeim Számára a világnak, Nincs már nekik látnivalójuk, Csak Téged, Téged látnak. Két rohanó lábam egykoron Térdig gázolt a vérben, S most nézd, Uram, nincs nekem lábam, Csak térdem van, csak térdem. Nem harcolok és nem csókolok, Elszáradt már az ajkam, S száraz karó a két karom már, Uram, nézz végig rajtam. Uram, láss meg Te is engemet, Mindennek vége, vége. Békíts ki Magaddal s magammal, Hiszen Te vagy a Béke. Ady Endre NOVEMBER AT BETHESDA Contribution — November, 1991 Mr. and Mrs. Zoltán Szabó ................$100.00 Bethesda Baptist Church ..................... 225.00 Anonymous Donors ........................... 100.00 Ruth Kish ............................................... 15.00 Rose Newman........................................ 25.00 Mary Lehotsky....................................... 20.00 Bethesda Ladies Aid ........................... 100.00 Anonymous Donor ............................... 25.00 Silliman Memorial Baptist Church...... 37.00 Mr. and Mrs. John Black ..................... 10.00 Anonymous Donor ............................... 98.50 $755 50 In loving memory of Rev. and Mrs. Gabriel Petre Mr. and Mrs. Julius Kish Mr. and Mrs. Ernest Kish ..............$250.00 In loving memory of Rev. George B. Balia Mrs. Elizabeth Balia .......................... 50.00 In loving memory of John Horvath Mrs. Elizabeth Balia .......................... 50.00 In loving memory of Viola Szász Mr. Daniel Szász ......... 125.00 $475.00 Grand Total .................................. $1,230.50 A testi halál a testet alkotó elemekre való bomlás. A lélek elválik tőle és létezik tovább. POSTMASTER: Send Form 3579 to Hungarian Baptist Union of America 2800 Fordham Rd., N.E. Palm Bay, Fla. 32905

Next

/
Oldalképek
Tartalom