Evangéliumi Hírnök, 1991 (83. évfolyam, 1-15. szám)
1991-01-01 / 1. szám
1991. január 1. 7. oldal tulajdonították: „a te gírád ... nyert”. A ránk bízott üzenetben erő van, messze a mi képességeink felett — tanítja ez a történet. Ahogy a pénz a pénzváltók asztalán kamatozik, az evangélium szavai is csak hirdetve hatnak. A némaságba zárt Ige hitetlenségünk és engedetlenségünk bizonyítéka az Isten előtt. „Nem tér vissza hozzám üresen” — mondja róla Isten. A munkájukat hűséggel végzőket megjutalmazza a gazda. A jutalmuk nem más, mint rész a király hatalmából. Buzgóságuk arányában jutalmazta meg őket. A haszontalan szolga büntetése (20-26) Annyira „vigyázott” a pénzre, hogy eldugta. Az eldugott érték mindig haszontalan! Bizonyos értelemben Isten kezét kötjük meg, amikor ránk bízott értékeit a magunk gyönyörére hordozzuk, de mindig a világtól eldugva. Az evangélium üzenete csak hirdetve teremhet gyümölcsöt! Az Ige erejében bízva, és ha kell, vak engedelmességgel hirdessük hát, szóval és tettel! A haszontalan szolgától még az is elvétetik, amije van. Az erő, a tehetség, a lehetőségek Istenadta ígéretek is a számunkra a ránk bízott feladat sikeres végzéséhez. Aki nem használja őket, attól már itt elveszi az Úr. Aki bölcsen él velük, annak még többet ad. Jogában áll, hiszen Ő a Gazda! * Arany mondat: Luk 19:17 * Napi áhítat: Jan. 21. H. Luk 19:11-15 Jan. 22. K. Luk 19:16-26 Jan. 23. Sz. Máté 25:14-18 Jan. 24. Cs. Máté 25:19-29 Jan. 25. P. Luk 12:32-40 Jan. 26. Sz. Luk 12:41-48 Jan. 27. V. Ján 21:15-19 * * * 1991. február 3. AZ IRGALMAS SAMARITÁNUS Lukács 10:25-37 A „samaritánus” megnevezés hallatán mi jóságra és irgalmasságra gondolunk, de az Úr Jézus hallgatóinak a fülében rossz csengésű volt ez a szó. Egy Shemer nevű gazda tulajdonát képezte a Jeruzsálemtől kb. 65 kilométerre levő kopár hegy, amit Omri király idejében vásárolt meg Izráel, hogy Samáriát, az északi törzsek fővárosát építse rá (1 Kir 16, 24). Később a város környékét is Samáriának hívták. 150 évvel a városalapítás után, az asszírok elfoglalták Izraelt, a zsidókat elhurcolták, és a helyükre pogány népeket telepítettek (2Kir 17:6, 24). Az idegen hatások és a zsidó hit keveredéséből egy sajátságos vallás-kultusz jött létre, amiről az izraeliták megvetéssel beszéltek. Űtálatuk jele volt, amikor az Úr Jézust is samáriainak bélyegezték: „samáriai vagy te, és az ördög van benned” (Jn 8:48). Mit tegyek, hogy az örökéletet elnyerjem? (10:25-28) Egy törvénytudó kérdésére válaszolva mondta el Jézus az irgalmas samaritánus példázatát. Mielőtt a példát megvizsgálnánk, érdemes megjegyezni, hogy bár rossz szándékkal kérdezett ez a farizeus (előállt, hogy megkísértse őt), a kérdésére ma is sokan várnak választ. A válasz a Bibliában van (5Móz 6:4-5; 3Móz 19:18): 1. Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. Üdvösségünk bizonyítéka az üdvösség adójához való ragaszkodásunk. A szeretetünkön tükröződjön az értelem (szív), amivel csak a képmására alkotott ember ragaszkodhat az Istenhez. A „lélek” az anyagot éltető erő. Teljes lélekkel az szereti az Istent, aki az életet és annak a lehetőségeit az Alkotóhoz való hűségben éli meg. Ez a szeretet tettekben is megnyilvánul (teljes erődből). 2. Hogyan nyer kifejezést az Isten iránt érzett szeretet? Az embertársi kapcsolatainkban. Isten szeretete nem egy elvont, misztikus érzelem (ÍJán 2:9; 3:16; 4:7, 11-12), hanem a gyakorlati (és így ellenőrizhető), tettekben megnyilvánuló emberszeretet: humanitás (bármennyire is féljünk ettől a szótól!). Egy példa a szerétéiről. (10:29-37) „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” — de ki a „felebarát”? Milyen könnyű lenne emberi módon szeretni az Istent! A farizeus definiálni akarta a „felebarát” értelmét, mert feltételekhez kötötte a szeretetét. Jézus példája viszont arra tanította meg, hogy mi a feltétele annak, hogy őt magát embertársai felebarátnak lássák. A farizeus kérdése az volt, hogy „Mit kell tennem?”, a samaritánusé viszont: „Mit tehetek?”. A „hit emberei” a pap és a lévita nem szolgáltak felebaráti szeretettel a szenvedésében rájuk szoruló embernek. Nem tartották érdemesnek a szeretetükre. Egy samaritánus(l), aki tudásából és hitéből fakadóan az üdvösség várományosaitól szeretetre aligha számíthatott, tettekben bizonyította, hogy a Teremtő céljainak, mint embertárs, mint felebarát megfelel. A példa tanulságai egyértelműek. Jézus azonban mindig többet vár az igenlésünknél: „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj” (37. v.). * Aranymondat: Lukács 10:36-37 * Napi áhítat: Jan. 28. H. Luk 9:51-62 Jan. 29. K. Luk 10:1-12 Jan. 30. Sz. Luk 10:13-24 Jan. 31. Cs. Luk 10:25-37 Feb. 1. P. Máté 9:35-38 Feb. 2. Sz. Máté 10:1-16 Feb. 3. V. Máté 10:24-33 * * * 1991. február 10. AZ ÉJSZAKAI BARÁT PÉLDÁZATA Lukács 11:5-13 Ennek a példázatnak a tanítása kettős vonatkozású: ember és ember, majd Isten és ember viszonylatában tanít a segítőkészségről. Az irgalmas samaritánusról elmondott példázat folytatásának is tekinthető, bár míg az előzőnél a segítségre szoruló embertárs állapota kiált a szeretet gyors beavatkozásáért, itt a szomszéd maga zörget, hogy segítséget kérjen. Az éjszakai segélykérő. (11:5-8) Az ókor utazói sokszor a hold világánál indultak útnak, a nappali hőség helyett. Ételért, rövid pihenőre pedig bárhova bekopoghattak, hiszen a közel-keleti népek vendégszeretete ma is legendás hírű. A háziak szégyene volt a felkészületlenség, amivel a példázatbeli vándort is fogadták. Segítségért a szomszéd ajtaján zörgetett a házigazda. Három kenyeret kért, egyet a vendégnek, egyet magának, s a harmadikat, hogy vendégszeretetének tárgyi
