Evangéliumi Hírnök, 1991 (83. évfolyam, 1-15. szám)
1991-02-15 / 4. szám
1991. február 15. 5. oldal csak vakkant valamit, vagy ránk csapja az ajtót. Amikor a férjem egy ilyen alkalommal utána sietett, a gyerek hirtelen visszafordult és rávicsorgott: — Meg ne üss, mert megbánod! A férjem igen megdöbbent, mert valóban nem akarta megütni, nem is szokta. Nekem azonban keserűen azt mondta: Ezt is megértem — és bezárkózott a szobájába. Vacsorázni sem jött ki. — Arra kérném tehát, foglalkozzék a fiúnkkal. — Ha magától, önként eljön, szívesen. A fiú felkereste a lelkészpszichológust. Amikor az kezet fogott a már-már kamaszodó fiúval, érezte, hogy annak nyirkos a tenyere és reszket. Pedig előbb farmernadrágjába törölte. Tétován ült le az elibe tolt szék peremére. Lelkésze kérte üljön kényelmesen és lazítson egy kicsit. Addig hoz egy pohár narancslevet. Amikor viszszajött, megkérdezte: — Mi történt veled? — Félek. Olykoraiig kapok levegőt. — Krákogni kezdett. Lelkésze a fiú felé tolta a naracslevet. Fogához koccant a pohár, amíg belekortyolt. — Mostanában olyan száraz a szám. Ha csak szólnak hozzám, már izzadni kezdek. Ha az iskolában felhívnak, semmi sem jut eszembe. Majd kiugrik a szívem, úgy ver. Mire meg tudnék szólalni, már ülhetek le és máris vihetem a beíró könyvecskémet. Otthon meg reszketve várom, mikor jönnek meg az őseim, mert akkor elszabadult a pokol: „megölsz bennünket, sírba viszel. Egész nap csak érted dolgozunk és ez a hála, ez a köszönet”. Tetszik ismerni a szöveget, meg a faggatózást: „mit csináltál egész délután?”, és se vége, se hossza. — Nekem megmondanád? — Semmi, semmi rosszat. — Gondolom, de valamit csak csinálsz? Játszol? Tanulsz is olykor? Olvasol? Alszol? — Egész délután nem lehet egyedül maradni. Átjön két haverom és videózunk. Sanyo apjának egész gyűjteménye van izgis filmekből, azokat nézzük végig. Az egyiken egy félig gép, — félig embert egy csodapókot többször is feldarabolnak, mégis újra és újra feltámad. A másikon egy bogár fejű ember harcol egy emberfejű bogárral és — — És —? — Kinyírják egymást. — Minden délután ilyen videókazettákat, filmeket néztek? — Nem. Csak amikor Sanyo hozzájut. * A férfi és a fiú jó órát beszélgettek még. Emez hagyta, hogy a fiú kimondja, kiadja a horrorfilmek szörnyűségeit. Láthatóan szívesen szabadult meg tőlük, mint aki a megrághatatlan mócsingot kiköpi, kiköpheti. Másnap, harmadnap folytatódott a beszélgetés és a tesztelés. A fiú rajz-tesztjei telis-tele voltak halálfejekkel, denevérszerű fél-emberekkel. Késekkel, tőrökkel. Egyik másik rajzát, firkálmányát áthúzigálta, mintegy durván megsemmisítette, „megölte”. Fa-tesztje lombtalan volt. Csak csupasz ágakat rajzolt, de azokról valami csöpögött. A fa törzséből tőrök, kések álltak ki. — Esik az eső? — kérdezte a lelkész óvatosan. — Nem. Ez emberfa, és vérzik. Ledöfte, késsel dobálta a Sátán szolgája. A pásztorpszichológusnak nem kevés idejébe és erőfeszítésébe került, amíg meg tudta értetni, meg tudta beszélni a fiúval, miért ne nézzen ilyen filmeket. Majd a szülőket megkérte, egy ideig zárják el, vagy adják kölcsön a videókészüléket. Még az sem ártana, ha valameddig magukat is televízió és videó elvonó-kúrára fognák, már a gyerekükért is, hogy az ne lázadozzék, akit videó-idiotizmus és enyhe neurózis fenyeget. Megmagyarázta a szülőknek ezt az új és szokatlan szakkifejezést. Azok megértették. Megtették, amit kellett. A fiúka lassan-lassan oldódni kezdett. De még több utóbeszélgetésre volt szüksége. * Egyszer valaki, akinek sok „csak horror” kazettája van, mondta el mi örömét leli bennük. — Ha lefut egy ilyen kazetta és jól kirémüldözöm magam, könnyebben elviselem a napi híreket és meg merem nézni a televízióban a híradót, — viccelődött némi ironikus önmentegetőzéssel. Egyébként a mélypszichológusok szerint, elsősorban a nagy svájci pszichiáter C. G. Jung által felfedezett „kollektív tudattalan” hallatlan energiatöltésű, legsötétebb ősrétegeinek felbolygatásáról van szó az ilyen horrorfilmek nézése közben: az ős démoni, az ún. „mana” személyiség el és kiszabadításáról. A vele való felelőtlen játszadozásról, amely a gyakorlatban elvezethet a Sátán imádásáig, a kultikus narkósságig és orgiákig. Mai hasonlattal: lehet kézigránáttal is játszadozni, labdázni, de nem ajánlatos. Már csak azért sem, mert a szex és a horror kazetták és videófelvételek nézésével úgy járhat valaki, mint a drogokkal. Próbáljuk meg, próbáljuk ki, csak egyszerkétszer, vagyunk mi olyan erősek, hogy biztosan nem válhatunk dependenssé, függővé. Sokan kezdték így, „csak egyszerkétszer” — és ma roncsok. Ha élnek. így a horror, a borzongás is szenvedéllyé válhat. Az ős démoni nem ereszt. Élet- és lélekveszélyessé válhat. Mint minden függőség, dependencia. Nem is olyan régen még azt próbálták bizonygatni, hogy a vallás a nép „ópiuma”. Mintha fordítva lenne igaz: Az „ópium” (alkohol, drog, szedativumok, szadoszex, horror, stb.) válik, válhat majd a nép „vallásává”. Bár tévednénk. Nemrégen így reklámoztak egy filmet: Kapzsiság, szex, erőszak! Jöjjön, nézze meg! Ez kell nekünk? Jó ez nekünk, és az új generációnak? Éppen most? Amikor egy részükben már a semmi VAN és enélkül is a horror vacui", azaz az űr rémületének áldozatai. Az űrt pedig fel kell tölteni. Nem viseli el önmagát. Ám ezzel? Szadoszex horror történetekkel? Talán mégsem. Dr Gyökössy Endre Egy keresztyén panasza amiatt, hogy magában ellentmondásokat tapasztal Uram, mily szörnyű háborúság! Magamban két embert lelek. Harcol az egyik, hogy legyek szerető szívvel hű Tehozzád. A másik meg merő dacosság törvényeid ellen, ellened! Az egyik csupa fény és szellem: azon van, hogy égre tapadt szememnek az örök javak kincsén kívül semmi se kelljen. A másik súlyával szüntelen földre görbeszti vállamat. Jaj, magammal víva csatákat, békét ígyen hogy lelhetek? Akarom, s jaj — ily bajt ki látott! —, a rosszat teszem, mit utálok és nem a jót, mit szeretek. Szent kegyelem, óh üdv sugara, jöjj, békíts végre össze már: édes erőszakkal akár ejts rabságba, vidd szolgaságba a lázadót; ő is kívánja, mert gazdája most a halál. Jean Racine verse, fordította: Illyés Gyula A tudatlanságot nehezebb elfedezni, mint a tudományt megszerezni. Arnold H. Glasgow