Evangéliumi Hírnök, 1991 (83. évfolyam, 1-15. szám)
1991-01-01 / 1. szám
1991. január 1. 3. oldal SZEMLE Az Evangéliumi Hírnök 83. évfolyamának az első számát tartja kezében az olvasó. Azon kevés magyarnyelvű kiadvány egyike a mi lapunk, amely a huszadik század nagy változásait átvészelte anélkül, hogy valaha is a pillanatnyi helyzet szolgájává lett volna. Az evangélium szolgája volt inkább, a szabadságé, ami a Krisztus-követők jutalma és felelőssége mindig. A tavalyi évvel úgy a magyarországi, mint az amerikai magyar baptista misszióban korszakot zártunk. Lapunk küldetésén ez nem változtat, mert a nevében is megfogalmazott cél időtálló. Az evangélium hírnöke kell maradjunk a megváltozott helyzetben. Akikért szólunk, azok továbbra is a krisztusi megoldást kereső lelkek és közösségek lesznek. Amit mondunk, változatlanul biblikus eligazítás lesz, a ma nyelvén. Amit támadunk, az továbbra is a hitnek ellentmondó gondolkodás és tett lesz; bennünk először és azután a tágabb közösségben. A cél az evangélium közlése. A lap hangvétele is evangéliumi marad: egyszerű, igaz, jószándékú és biblikus. A változások következményeiként gyülekezeteink növekedésének a feltételei megváltoznak. Nem számíthatunk többé a menekültek tömegeire. Az új otthont épített, vagy építő magyarokat kell felkeresnünk az evangélium üzenetével. Ők bár magyarok, nem beszélik a baptisták nyelvét, nem ismerik az énekeinket, és kedvesen-sután mozognak a vasárnapi gyülekezetben. Lapunk legnemesebb célkitűzése az lehet most, hogy róluk és velük beszéljen. Ezt cselekedve maradunk a magyar baptizmus — de ami fontosabb, Istenünk — hasznos munkásai. Egységben és teljes odaszántsággal kezdünk ehhez a munkához, régi és új munkások, egyaránt. Vannak emberek, akik az önbecsülésüket — mint egy óriási szappanbuborékot —, a hátukon hordják. * Ha már végképpen beszélni akarsz és beszélned kell, épületes dolgokról beszélj. Kempis Tamás A z egyetemes imahét mottója: ITT VAN ISTENETEK! Szolgálatunk hatékonyságát döntő módon meghatározza, hogy az lelki dolgokban milyen látással rendelkezünk. Ha Elizeus szolgájához hasonlóan, csak az ellenséget látja meg az Isten népe, akkor előbb-utóbb a félelemtől megbénul (2Kir 6, 15). Ha azonban Istent is látjuk, és az Ő végtelen hatalmát, akkor a hitünk megújul, és felelős vállalói leszünk a világban ránk váró szolgálatnak. „Az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik” (Dán 11,32) Szükségünk van erre a megtapasztalásra, mert a Gyülekezet ma erős ellenséggel találja szemben magát. Az elvilágiasodás, a materializmus, az erkölcsi szabadosság erői határozzák meg a közgondolkozást. A keresztyén hit az újraéledő keleti filozófiák, a hódító iszlám és más kultuszok tömkelegével ütközik. Még mindig sok ország van, ahol a keresztyéneket üldözik, nyíltan vagy leplezve. Ha mindehhez hozzáadjuk a Gyülekezeten belül jelentkező gyengeségeket valóban nem alaptalan az elkeseredettség. Sok okunk van a félelemre, sokszor kilátástalannak látszik a helyzet. A legjobb orvosság minderre — pontosabban, az egyetlen megoldás — az, ha újra rácsodálkozunk a mi Istenünkre, aki a Szentírásban nyilatkoztatja ki önmagát a számunkra. Bárhol nyitjuk is ki a Bibliánkat, a sorok között ezt találjuk: „Itt van Istenetek!” Ésaiás könyvének a második fele egyedülálló módon mutatja be a mi Istenünket. A babiloni fogságból visszatérő zsidóságnak éppen erre volt szüksége, hiszen a körülményeikben semmi vigaszt nem találtak. Erre az üzenetre van szüksége a mi generációnknak is. Az imahéten sorrakerülő igék legyenek bátorításul a számunkra. VASÁRNAP Az igaz Isten (És 43:10,11; 44:6-8; 45:21; 46:4) A Tízparancsolat legelső tilalma a többistenhit elvetésére szólít fel: „Ne legyen más istened rajtam kívül”. A bálványimádás valamilyen formája mindig kísért minket. Az ókori ember pogány isteneinek modern változata lehet minden egyébként tisztességes szándék és lehetőség, ha mértéktelenül, önmagunkat és a környezetünket rabságba haj tón élünk vele (előrehaladási törekvés, technikai termékek, birtoklási vágy, élvezetek, hírnév, hatalom). Amenynyiben életcélunkká válnak ezek, vagy a birtoklásuk, a bálványimádás bűnében (Ezs 40:9) élünk. Gyakran magát teszi istenné az ember; a teste, intellektuális, vagy alkotó erőinek az imádásában élve meg az istentiszteletét. A bálványimádásnak minden formája káros és a józan észnek ellentmondó (És 41:29; 44:9f; Róm 1:21). Isten népét is kísérti ez a bűn, és ezért tudatosan kell ellene harcolnunk. Adjunk hálát... — a Szentírásért, amelyben a mi Istenünk kinyilatkoztatja az Ő egyedülálló nagyságát előttünk. — a megtérés valóságáért, hogy a theszszalonikaiakhoz hasonlóan „a bálványoktól az Istenhez” tértünk, „hogy az élő és igaz Istennek” szolgáljunk (IThessz 1,9). — a szabadításért (És 45:21, 22), és az új élet áldásaiért (Zsolt 16, 6). Valljuk meg, hogy... — gyakran a bálványimádás bűnébe esünk — sokszor inkább bízunk magunkban, mint Istenben — még az evangélium terjesztésében is nagyobb teret adunk „bevált módszereknek”, mint a Lélek és Isten Szava erejének. Könyörögjünk, hogy... — minden néphez eljusson az igaz Isten ismerete — az életvitelünk tükrözze a hitünket Istenben, és a környezetünkre jó hatással legyünk — az evangélium hirdetésének minden formája (szóban, írásban, zenében) tiszta és gyümölcsöző legyen — a népünket megmételyező rosszat is leplezze le és orvosolja Isten Igéje — „Jöjj, Uram Jézus” (Jel 22,20), hogy az egész világ felismerje a mi Urunknak az igaz Istent, akiben van az üdvösség egyedül. HÉTFŐ A teremtő Isten (És 42:5) A materialista ideológiákkal ellentétben a Biblia azt tanítja a világ keletkezéséről, hogy „Kezdetben teremtette Isten a menynyet és a földet” (lMóz 1:1). Mindent Isten (az Örökkévaló Ige) teremtett és mindent Ő tart fenn (Ján 1:1-3; Kol 1:16-17; Zsid 1:1-3). — Az ember, a teremtés koronája is Isten teremtménye. „Ő alkotott minket, az övéi vagyunk” (Zsolt 100:3). — A teremtettséget a bűn rontotta meg (lMóz 1:31; Róm 8:20). Az emberiség er-
