Evangéliumi Hírnök, 1991 (83. évfolyam, 1-15. szám)

1991-01-15 / 2. szám

Őre hamarébb ért haza, mint a fia. Első dolga volt, hogy megszemlélje a helyzetet s az ő fogasán a még mindig nedves esőkabátot. Csak azután vette észre néhány arasszal feljebb a megfor­dított igetáblát s rajta a felírást. So­káig dermedten nézte. Nem látta még azt sem, hogy az ajtó nyílására elébe siető felesége is ott áll mellette s ami­kor ránézett, az ráadásul még mosoly­gott is. Első pillanatban mondani akart valamit, valami nagyon dühöset, de felesége egyre nevetősebb szemébe nézve, belőle is kirobbant a kacagás. Majd ketten nevettek, egymást átölel­ve — s egyre hangosabban. A Foga­sok Őre levegő után kapkodva egyre csak azt mondogatta: — A beste kölyke, a beste kölyke... — Végül kihozta a maga még vasta­gabb, zöld filctollát, és unokája betűi alá odaírta: Robbanásveszély elmúlt! Attól kezdve visszaállt a régi rendet­lenség „rendje”. Mindenki odatehette a holmiját, ahol éppen hely volt. A fogaskérdés megoldódott. Csak úgy, „magától”. Néhány nap múlva valaki vissza­fordította a táblát és ismét az állt raj­ta, sötétzöld alapon, arany betűkkel: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.” így igaz. Gyökössy Endre (a „Mai Példázatok” c. könyvből) 1991. január 15. Hosszú szenvedés után, az Úr hazaszólí­totta hű szolgáját, EIFERT ÁDÁM testvért az Ő örök otthonába. A testvér Tabon, Magyarországon szü­letett 1933. december 24-én. Huszonöt éves korában adta át szívét az Úrnak. Alá­­merítése a Chicagói Misszió gyülekezeté­ben történt 1958. április 6-án, Rév. Erwin Radant által. Évekig szolgálta az Urat mint pénztárnok a gyülekezetben. Később Floridába költözött az Eifert család, ahol egy motelt nyitottak Verő Beach városá­ban. Testvérünk hűséges tagja volt a Verő Beach Baptista gyülekezetnek és a Bethes­­da Baptista gyülekezetnek. Hosszú beteg­ség után, szenvedése megszűnt 1990. augusztus 26-án. Testvérünk vágyott az Úrral találkozni, és ahogyan vele volt az 7. oldal Megbízható-e az asztrológiai jövendölés? Az Egyesült Államokban legalább 10 ezer hivatásos asztrológus dolgozik, de még kb. 175 ezer a félhivatalosan műkö­dők száma. Ez a tény azt bizonyítja, hogy az asztrológia hatása számottevő a modern életben. Milliók azzal kezdik a napot, hogy elolvassák az újságból a napi horosz­kópot, és sokan aszerint irányítják életü­ket. Az asztrológiával kapcsolatos szavak bejutottak a közhasználatba még a benne nem-hívők körében is. Beszélünk a „sors”-ról, a „végzef’-ről és vannak, akik „szerencsés csillag” alatt születtek. De jegyezzük meg: azok a milliók, akik hűségesen olvassák horoszkópjukat regge­lenként, nem hisznek a Perzsa vallásban, amely által az asztrológia létre jött és az állatöveket elkészítették. Sőt, ha megkér­dezzük, hogy hisznek-e benne, többnyire az a felelet, hogy nem nagyon, de azért érdekes, hogy gyakran igaz, amit róluk mond a horoszkóp. Nagy a horoszkóp híveinek tábora, és sokan visszaélnek az emberek hiszékeny­ségével, és üzletet csinálnak belőle. Szinte minden újságnak, magazinnak saját aszt­rológusa van, és ugyanezek személyek szá­mára is állítanak horoszkópot. S mint minden népszerű dologban, itt is sok a sarlatán. Az okkult tudományok átszövik mo­dern világunkat, sőt, még az egyházak Űr egész életén át, úgy karjaiba fogadta mennyei dicsőségébe. Gyászolják: édesanyja, Eifert Mária, két nővére: Éva és Mária, sok más rokon és barát. Vigasztaljon meg az Űr mindenkit, akik hiányolni fogják testvérünket. „Boldogok, akik az Úrban haltak meg.” (Jel 14:13) EJK szószékeit is befolyásolják. Ezért fontos, hogy tisztában legyünk az asztrológia mi­benlétével és következményeivel. Tudnunk kell, hogy az asztrológia alap­ja helytelen asztronómiai megállapításo­kon nyugszik. 1. A modern asztrológusok ma is azokat a csillagképeket használják, ame­lyeket 2000 évvel ezelőtt térképeztek fel. A csillagok helyzete azóta megváltozott, tehát az asztrológus ma a 2000 évvel ez­előtti szituációban látja a személyt, akinek a horoszkópot készíti. 2. Az asztrológus számára még ma is a Föld a középpontja az Univerzumnak és bolygórendszerünknek. Ezt az elvet pedig 1540-ben már megdöntötte Kopernikusz felfedezése, mely szerint a Nap a központ­ja bolygórendszerünknek. így a legalapve­tőbb asztrológiai eszköz alapelve meg­szűnt. 3. Az Északi-Sark közelében élők szá­mára nem lehet horoszkópot szerkeszteni, mert a csillagkép helyzete nem számítható ott ki. 4. Az asztrológia nem tud magyaráza­tot adni az ikrek esetében sem. Hogyan lehet, hogy ikrek, akik csak néhány perces különbséggel születtek, olyan nagyon kü­lönbözőek lehetnek kinézésre, tehetségre és életük alakulására nézve is? 5. Amikor Mezopotámiában a mai na­pig is használt aodiakus kört feltérképez­ték, még nem tudták, hogy három másik bolygó is létezik naprendszerünkben, Plútó, a Neptun és az Uranus. Az asztro­lógusok úgy próbálnak szabadulni a prob­lémától, hogy ezeket utólagosan számítják be és ezeket okolják minden rossz behatá­sért. 6. Az asztrológia tagadja a személyes Isten létezését. Aki hisz az asztrológiában annak hinnie kell, hogy a bolygók értelem­mel rendelkeznek. A modern asztrológia ennél tovább is megy, amikor teljesen po­gány elképzelések alapján állítja, hogy a Naprendszerben teljes áz értelmi és akara­ti egység a bolygók között, a földi esemé­nyek befolyásában és irányításában. Hisz abban, hogy egy magasabb rendű öntudat működik Isten nélkül, sőt, Isten felett. Ez pedig nem más, mint a régi pogány pan­teista filozófia, mely új életre kelt a mo­dern filozófiában és okkult tudományok­ban egyaránt. Nem tagadható le, hogy az asztrológiá­nak vannak eredményei, attól függetlenül, hogy igaz-e vagy hamis-e a teológiai és tudományos alapja. Az asztrológia mester­ségének sikere nemcsak az „igen” vagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom