Evangéliumi Hírnök, 1990 (82. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-01 / 1. szám
4. oldal VÁROSKÉPEK A terek I. „ Akkor egy emberként összegyűlt az egész nép a Víz-kapu előtti térségen. Felszólították Ezsdrás papot, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, melyet az Úr rendelt Izraelnek". (l.v.) Egy száműzetésből hazatért nép sorsdöntő gyülekezéséről olvasunk Nehémiás Könyvének a 8. fejezetében. Annak a napnak az eseményei jelentőségükben vetekednének a gorbacsovi politika kelet-európai következményeivel. A színhely, akkor és most: a tér. Vékey Tamás: Csakis okosan a legnagyobb gonddal kerülni kell a csapdát, a vészt, hogy országos sírgödör ne legyen. Merjen az ember cselekedni józanul s bölcsen, s egyetlen lépés se legyen botor, s akkor a gond megoldható, ha csapdát kerülve, vészt legyőzve Hazánk oltalmán fáradozunk. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Merjünk hát cselekedni, hogy a Nemzet, az Ország ne süllyedjen el. Most minden azon múlik, miként s hogyan, csakis okosan, hogy a sírt, hol Nemzet süllyedhet el: elkerülhessük, hogy mondhassuk méltán: megtettük, amit lelkűnkbe az Úr beleplántált, hogy Általa védhessük az élet legszentebb igazát, a Hazát... Városaink ismerős részei ezek. Mi, mai városlakók természetesnek vesszük őket, és csak mostanában csodálkozunk rá arra, hogy milyen fontos szerepet is játszanak az életünkben. Ahogy a lakás helyiségei a család életét hivatottak szolgálni, úgy a terek is, a nagy család, az emberi nemzet életvitelének a szolgálatában állnak, mióta a városfalak oltalmába gyülekezünk. „Emberi nemzetet” írtam — szándékosan. Ez a legújabbkori magyar irodalomban egyre gyakrabban felbukkanó szép szó — és gondolattársítás a mi nyelvünk, a magyar nyelv kincse (Mikes Kelemen, a bujdosó hazafi használta talán először: „Kedves néném, nemcsak mi, hanem az egész emberi nemzet olyan, mint a halálra ítéltetett rabok...”), egy alapvető igazságról beszél. Időtől, kultúrától, politikától független közös vonások jellemzik az emberi közösségeket. Ezek jelentőségükből adódóan, egy nemzetté kovácsolnak minket, minden kor minden emberével. A tér, legyen az a kínai Tiananmen, a cseh Vencel, vagy a magyar Hősök tere, a város hőmérője. A tér a város tükre. A városlakókért épült, ők töltik meg élettel. Ez mindig így volt. Az üres tér ridegsége terrort sejtet. Az ilyen terek csendjét ütemesen verő díszmenet váltja fel egyszer-egyszer, hogy a „város urának” hatalmára emlékeztesse a tér körül élőket. Az én generációm terei ilyenek voltak. Szülővárosom tereit nem mondhattam elhagyatottaknak, hiszen a környező boltok és a buszpályaudvar ezreket vonzottak oda. Találkázó fiatalokból sem volt hiány a pécsi Széchenyi tér lépcsőin, de a tér hangulata lefojtott érzelmű, megfáradt, közömbösen tűrő városlakókat sejtetett. Akkor ez volt a természetes. Múlt év májusában valami történt. A pekingi Tiananmen-t egyetemisták ezrei lepték el. A város urai egy ideig dermedten ámulták az egyre sűrűsödő embertömeget. A követelt változások, és az egységében erős fiatalság akarata a városatyákat hizlaló ideológiát döngették, mire ők erőszakkal vála-1990. január 1. szóltak. Elvették a teret a városlakóktól. A vért felmosták és kordonokat állítottak fel. Az üres tér egy istentelen és embertelen eszme önáltatásának a szimbóluma ma, aminek időtállóságot a gonoszság és könyörtelenség foganta parancsszóra menetelő bakacsizmák túlereje biztosít. Egy ideig. Mintha összebeszéltek volna az addig üres terek, néhány hét múlva a pesti Hősök terét láttuk teljes szépségében. A tér szépsége és értéke nem a környező épületekben, a történelmi emlékezetben van, hanem a népben, ami ott találkozik, hogy az elődök lerakta köveken állva, igazságosabb jövőért szavazzon egységében, sokszínűségében, szabadon. Tiananmen tragédiáját győzelmek sora követte Magyarországon, Lengyelországban, az NDK-ban és Csehszlovákiában. Az a reménységünk, hogy ebben az új esztendőben Románia népeihez is kegyelmes lesz a mi történelmet formáló Urunk! A politika és tereink élete szoros kapcsolatban állnak. A város ügye a hívők ügye is. A tereire vonuló városlakók közül ne hiányozzanak azok, akiknek krisztusi küldetésük van! Az evangéliumnak ott kell hangot adnunk, ahol a nép jövője alakul — és ez a tér. Elődeink a hitben, a próféták és az apostolok, bölcsen és határozottan ott hirdették Isten akaratát, ahol az „üzenet” kortársaik eszméivel ütközhetett, ahol a nép találkozott, a téren. Ez egy új kihívás nekünk, baptistáknak. Az utóbbi négy évtizedben a keresztyén közösségek életterét külső erők szabták meg. Eddig így kérdeztük: „Mit szabad tennünk?”, és amit lehetett, azt többé-kevésbé tettük is. Mától a kérdés ez lesz: „Mit kell tennünk?”. Az Űr akarata szerinti választ azok találják majd meg közöttünk, akik a térre a térdeikről indulnak, akik gondolkozása Isten akaratával átitatott lesz, akik küldetéstudattal(l) állnak a város jórafordulásáért fáradozók sorába. A külföldön élő magyarság feladatai megkettőződtek. Tartozunk azzal, hogy a nekünk is otthont nyújtó városok javán, a minket befogadó nép előrehaladásán fáradozzunk. Az ameri-
