Evangéliumi Hírnök, 1990 (82. évfolyam, 1-24. szám)
1990-02-01 / 3. szám
1990. február 1. 7. oldal I lBIBLIA MAGYARÁZÓ 1990. február 18. AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET János 13:31-14:14 A megáldoztatás órájához közeledve, Jézusnak a tanítványok irányába tanúsított szeretete és felőlük érzett aggodalma egyre egyértelműbbé válik. Tizenketten voltak csak, akiket apostolokká jelölt; és még azok között is lappangott egy áruló. A többiek hite is ingatag volt, alig-alig érthették az Isten Országának titkait. Hogyan lehet ilyenekre bízni az evangélizálás nagy feladatát? Az utolsó vacsora alkalmával ismét így figyelmeztette őket: „Én most hamarosan elmegyek, és ahová én megyek majd, ti oda nem jöhettek” (13:33). Péter volt az első, aki visszakérdezett: „Hova fogsz menni?” (13:36); azután Tamás: „Mi azt sem tudjuk, hogy hova fogsz menni, hát honnan tudnánk az utat oda?” (14:5). Harmadikként Fülöp szólalt meg, kérve Jézust: „Uram, mutasd meg nekünk Dr. Czine Mihály, a református „egyházi főgondnok” székfoglaló beszédében „Hibák és bűnök” alcim alatt figyelemre méltó vallomást tett. Idézte Báthory Gábornak a pesti református gyülekezet első lelkipásztorának a mondását: „Ha előre akarunk látni, szükség, hogy visszatekintsünk. " Megemlítette Németh Miklós miniszterelnök megállapítását: „A negyvenes években kialakult helyzetben ... az állam vallás- és egyházellenes politikát folytatott, ürügyeket keresett és talált a konfrontációra, az adminisztratív eszközökkel történő elnyomásra; a múlt megszüntetésre ítélt részének tekintette a vallást, az egyházakat. ”,, Hibák, sőt bűnök is terhelik az akkori vezetők lelkiismeretét. ” Voltak különösen nehéz szakaszok, ahogy Ravasz László fogalmazta, „az egyházat puszta kultuszközösséggé zsugorították össze, amely csak templomokban élhet, mint egy életfogytiglan szobafogságra ítélt rab." Dr. Czine súlyos megállapítást tett: „Az egyház közéleti súlyából sokat veszített; részben egyes szolgáinak a, kedvkereső túlteljesítése’következtében. ” (A budapesti Reformátusok Lapja, 1989. nov. 26.) az Atyát, és az elég nékünk!” (14:8). A kételkedő tanítványokat kételkedő utódok követték, és sokan ma is hasonló kérdéseket vetnek fel. Hála az Ürnak, Krisztus nyomatékos válasza elégséges az őszintén kérdezőnek. 1. Péternek: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem”(14:l). Az Atya házában sok hajlék van. Jézus oda ment, és mi is oda megyünk majd. Nem egy félelmetes halottas házba, hanem egy barátságos vendéglátó helyre, egy lelkeknek készített palotába. Kívánatossá azt a helyet az előttünk járó Isten Fia teszi, és a Vele ránk váró szentek serege. Ők köszöntének majd minket, a később érkezőket. 2. Tamásnak: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis én általam” (14:6). Melyik utat választottuk ebben az életben? Hova törekszünk rövid földi vándorútunkon? Milyen célokat igyekezünk elérni? Ki a legfőbb útmutatónk? A legtöbben csak az életük végén jönnek rá, hogy téves irányban bolyongtak, és elfecsérelték az életük lehetőségeit. Aki Krisztust választja Útnak és útmutatónak, az nem fog eltévedni. Az igaz Út az Atya házához visz. 3. Fülöpnek: „Aki engem lát, az látja az Atyát” (14:9). Sokan vannak, akik Istent egy kegyetlen, zsarnok uralkodónak képzelik, akinek a boszszúállásától rettegni kell a bőnösnek. Mások szerint, Isten nagyon messze van a mi világunktól, és egyáltalán nem érdekli teremtményeinek a sorsa. Krisztus azért jött, hogy egy valós képet adjon nekünk az Atyáról, hogy az Isten szeretetét, kegyelmét és hoszszútűrését megismertesse a világgal. Szögezzük le tehát, hogy aki Krisztust követi, az a szeretet útján jár. Nem nagyhangú, nem izgága, nem dicsekvő, hanem alázatos, szolgalelkű és jámbor. Nem hiú, nem kergeti a vagyont, hanem Krisztus nevében békéért és szeretetért imádkozik. * Aranymondat: János 14:6. * Napi áhítat: Feb. 12. H. János 13:31-38 Feb. 13. K. János 14:1-7 Feb. 14. Sz. János 14:8-14 loggiám! H>rgjjT Feb. 15. Cs. 2Móz 33:17-23 Feb. 16. P. Uános 4:7-11 Feb. 17. Sz. Ésaiás 7:3-9 Feb. 18. V. Ésaiás 28:14-18 * * * 1990. február 25. EGY PÁRTFOGÓ JÖN MAJD János 14:15-31 Egy néhány éve közzétett tudományos kutatás fontos eredményére hadd emlékeztessem az olvasókat. Az árván, anya nélkül maradt kisdedek sokkal többet gyengélkednek és betegeskednek, mint akiket az édesanyjuk szeretget és szoptat. A legkiválóbb táplálékot adták nekik, de ha az ápolónők nem tartották a karjaikban őket, a csecsemők legtöbbje rohamosan fogyni kezdett és könnyen megbetegedett. Mint egy jó lelki szülő, Jézus tudta, hogy milyen hatással lesz az Ő eltávozása a tanítványokra, és ezért mondta: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok ... majd megláttok engem, hogy élek, és ti is élni fogtok” (14:19). Magyarázatként még hozzátette: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit elmondtam nektek” (14:26). Lássuk, mit mond a Biblia a Szentlélek személyéről és szerepéről. 1. Útitársunk a zarándokúton. Az emberi élet egyik legnagyobb megpróbáltatása az elhagyatottság. Ha szeretteink, barátaink, bajtársaink elhagynak, vagy meghalnak, hirtelen nagyon egyedül érezzük magunkat. Félelem vesz erőt rajtunk, mert nem tudjuk elképzelni, hogy hogyan folytathatjuk nélkülük az életet. Milyen fontos szerep hárul ilyenkor a meleg, szerető testvéri közösségre, és azon keresztül a Szentiélekre, Aki útitársul szegődik mellénk hitbeli zarándoklásunkban. 2. Vigasztalónk és Pártfogónk. Az árva-sors egyik legkeserűbb következménye az erőszaknak és igazságtalanságnak való kiszolgáltatottság. Krisztus követőit is hamarosan üldözni kezdték, és védtelenül maradtak volna az ellenség kegyetlenségeivel szemben. Péter és János tapasztalata azonban más lett. A Szentlélek erejével, még a zsidó főtanács előtt is alkal-
