Evangéliumi Hírnök, 1989 (81. évfolyam, 1-24. szám)
1989-01-15 / 2. szám
6. oldal iTiinriWmäg) 1989. január 15. Örömnap New Yorkban 1988. október 19-én nagy felfordulás volt az egyébként elég csendes J. F. Kennedy Nemzetközi Repülőtéren. A megszokott kevert nyelvek mellett ezen alkalommal volt egy különlegesen hangoskodó és furcsa kiejtésű ember-csoport, akik után visszafordultak az arra elmenő emberek. Ez a csoport abban különbözött másoktól, hogy a Magyar nyelv színes jelzőivel és szépítő alanyaival adott kifejezést érzelmeinek és gondolatainak. Vártak ugyanis egy fiatal emberre, két kisfiával, akik Erdélyből repültek át új hazájukba, az Egyesült Államokba. A New York-i Első Magyar Baptista Gyülekezetből várakozók élén ott volt Kulcsár Sándor lelkipásztor és az érkező testvér felesége, Csorna Magdolna testvérnő, kisleányával Brigitával és öccsével, Tokolyi Lászlóval. Valami 28-an vártak az érkező bevándorlókra, akikért a Gyülekezet, mint egy négy hónappal azelőtt vállalt teljes felelősséget. Több mint két órai várakozás után aztán a család közelebbi tagjai örömteljes sikongatásban törtek ki, amikor meglátták szeretteiket a kijárat közelében. A Columbia egyetem földrengést mérő Richter skálája bizonyára a tízet is meghaladhatta, amikor ezek a boldog emberek, akik több, mint két éve nem látták egymást, megindultak, hogy karjaikba szorítsák szeretteiket. Csorna Ernő testvérünk két kisfiával, Ernővel és Attilával, könnybelábadt szemekkel néztek körül a sok ismerős és ismeretlen arcokon. A repülőtéren mások is megálltak és bámulták ezt a boldog csoportot. A nagy ölelgetés után az autó karaván megindult New York belvárosa felé, ahol szeretetvendégség és finom vacsora várta az ünnepelt családot és az ünneplő csoportot. (A New York-i figyelő) A Csorna testvérek megérkezése után, a várakozó Gyülekezet egyik csoportja. Középen az ünneplő család az amerikai zászlót lebegteti. BIBLIA MAGYARÁZÓ 1989. február 5. KERESSÉTEK ISTEN ORSZÁGÁT Lukács 12:13-24 Krisztus földi élete idejében a zsidók között az volt a szokás, hogy az emberek az ő ügyes-bajos dolgaik megoldásáért az írástudó rabbikhoz folyamodtak. Mivel Jézust is egy rabbinak, mesternek vélték, így egészen természetesnek látták azt, hogy hozzá forduljanak. „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökségét.” Miből állhatott az az örökség? Ugyancsak egykori szokás szerint az első szülött fiú örökölte a vagyon két harmadát. Tehát az, aki a kéréssel jött, kaphatta volna a maradék egy harmadát, és talán azt akarta, hogy osztozzon az első két harmadból is. De a Mester átlátott a panaszos szándékán: nem igazságos ítélet utáni vágy, hanem kapzsiság volt az ő kérelme rugója. Azért nem volt hajlandó Jézus beleavatkozni abba a családi vitába. Miután elbocsájtotta a panaszost, hallgatóihoz fordult egy példázattal. 1. Volt egy bolond gazdag. Világi bírálat szerint a gazdag földbirtokosnak meglehetett minden oka arra, hogy örvendezzen sikeres vagyon gyűjtésének. Mondhatta tehát magának: „Lelkem, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!” Szinte látjuk is, ahogy elhelyezkedik a nagy kényelmes karosszékben, hátra veti két karját és elengedi a hasát egy terebélyes fa árnyékában... Őt Jézus bolondnak ítéli. Néha jó lazítni feszültségünkön, de nem szabad teljesen elernyedni. Különösképpen nem szabad annyira elbizakodni a földi javakban, hogy teljesen elfelejtsük az Isten kegyelmi ajándékait. Azt tudjuk tapasztalatból, hogy milyen könynyen veszthetjük el a földi javakat, és hogy milyen bolondság csak a földi vagyonban való bizakodás. 2. Csináljunk jobb sorrendet. Aki nem akar bolond lenni, az ne úgy rendezze élete sorrendjét mint a történeti gazdag ember. Ha igazán hisszük azt, hogy a jó Isten gondot visel reánk, akkor úgy osztjuk be időnket, javainkat, célkitűzéseinket, hogy Isten országa jut az első helyre. Ha Ő benne hiszünk, akkor megadjuk a tizedet, szolgálunk szeretettel a gyülekezetben vagy bárhol az Úr ügyében. Akkor szívesen oltárra tesszük időnk, erőnk és tehetségeink legjavát. És ha a hívők így szolgálnának, nem lenne semmi hiány a gyülekezeti életben! 3. Bízzunk az isteni gondviselésben. „Ne aggódjatok, keressétek Isten országát, és a többi dolgok megadatnak nektek.” Jézus Ő maga mutatott példát erre az intésére, mert Ő csakugyan teljesen bízott az Atya gondviselésében. Imádkozzunk azért, hogy nekünk is ilyen hitünk legyen, és hogy ismerjük fel Isten gondviselő intézkedését életünkben és sorsunkban, még akkor is, amikor „nem szeretem” napok jönnek. Nobel Alfréd, a dinamit feltalálója, dúsgazdag lett. De egy nap csak arra ébredt, hogy az újságok az ő haláláról számoltak be — tévedésből! Az ő fivére volt az, aki meghalt, és tévesen jelentették a halálozást az újságírók.
