Evangéliumi Hírnök, 1988 (80. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-01 / 1. szám
6. oldal uralkodó szellemi Vezér, akinek útmutatása, tanácsa, Igéje éltető elem a bűnös számára örökkön-örökké. „Én vagyok az életnek kenyere” (Jn. 6:35). Végül, de nem utolsó sorban a bűnösökkel való azonosulást is jelent. Azt a tökéletes szolidaritást, amely a legnagyobb bűnössel is együttérezni képes. S éppen ez a bűnösökért tett legnagyobb áldozatvállalás (kereszthaláifj. Benkő Kálmán Korán reggel kimentem a közeli Northfield-Macedonia temetőbe és látom, új sírt ásnak. Kérdezem, ez lesz a fiatal Benkő Kálmán nyugvó helye? A válasz igenlő volt. Ifj. Benkő Kálmán Budapesten született 1940. november 25-én. Szüleivel érkezett az Egyesült Államokba az óhazában kitört szabadságharc következményei miatt. Hosszú szenvedés után — rákos agydaganat következtében — az Űr az Ő kifürkészhetetlen végzése folytán magához szólította október 21-én a hajnali órákban. Tudtuk, és ő is tudta, a Mindenség Ura, a mi jóságos mennyei Atyánk hogyan szándékozik vele cselekedni. Ezért jöttek és jöttek betegágyához a Szentírással és imádkozó hittel, remélve, hogy az Úr talán megváltoztatja végső határozatát. De nem így történt. Ő és az ő kedves, immáron idős Benkó Kálmán és hitvese Tériké tagjai voltak Budapesten a Nap utcai Baptista Gyülekezetnek. Ideérkeztük alkalmával — e sorok írója fogadta őket és hozta el a volt Shaker téri Magyar Baptista Gyülekezetbe, ahol meggyőződött hitük folytán tovább dicsérték és imádták a mi Megváltó Urunkat, Jézus Krisztust. la) s a velük való tökéletes sorsközösség emeli Őt előttük királyi rangra (Lk. 1:33), mint legmagasabb rendű princípiumot, az örök életük számára az egyetlen, abszolút biztosíték. Ismered-e ezt a Királyt? Volt-e személyes találkozásod Vele? A kérdés eldöntése ugyanis egész földi életed függvénye és üdvösséged meghatározója. Venyercsán László A gyász sokunkat igen mélyen érintett. Ki gondolt volna erre? Fiatal volt, telve igyekvő akarattal. Üzemet hozott létre és minden úgy mutatkozott, hogy egy feltörő és igyekvő siker lesz az élete. Nem így történt. Mint ahogyan szoktuk mondogatni: „Ember tervez, Isten végez.” Ezt történt vele is. A gyász-istentiszteletet, az itteni Bethesda Magyar Gyülekezet pásztora, Mészáros Kálmán testvér végezte magyar nyelven, majd Rév. Dr. Endrei Ferenc református lelkész angol nyelven folytatta. Kérdés vetődött fel az ily fiatalon kettétört ifjú Kálmán élete felől: „Miért, Uram?” Erre senki sem adhatott választ, mert „az Úr csodásán működik, de napvilágra hozza az Ő mélységes titkait”. Mi sem tudhatjuk, csak sírtunk a sírókkal és kértük az Urat, kegyelméből adjon az idős szülőknek vigasztalást és legyen és maradjon feleségével és két kis leánykájával, akik megtörtén sírtak a koporsó mellett. A temetkezési kápolnában, valamint a sírkertben Mészáros testvérnő vezetésével énekek hangzottak el, hogy ezekkel is enyhítsék a megtört szíveket. Az Úrtól teljes hittel várjuk a megnyugtató vigasztalást az idős szülőknek, Kálmán kedves családjának, jóbarátainak, ismerőseinek, valamint kedves munkatársainak, akik meg nem szűntek őt betegágyánál látogatni. Ott együtt olvasták Kálmánnal a Szentírást, és vele imádkoztak. Hitét bizonyítja az is, — mert érezte az Úr szándékát — azt kérte, ne azért imádkozzanak, hogy megmaradjon, hanem azért, hogy rövidítse meg az Űr az ő mélységes szenvedését. így búcsúztunk mi is tőle. Sírkertben a befejező szertartást énekkel, ige olvasással, majd Némethy testvérnő Kálmán életét röviden vázolta, koszorúk és virágok elhelyezésével ért véget ez a szép, napfényes időben történt, végső tiszteletünk. Az Úr nyújtson és adjon a megszomorodott szülőknek, családnak, rokonoknak, otthon az óhazában és itt az USA-ban mindennapi éltető kegyelmet és az Ő nagy szeretete legyen olvasóinkkal és velünk. Ámen. Némethy 1988. január 1. BIBLIA MAGYARÁZÓ 1988. január 17. VALLÁS AZ ÉLETBEN (Máté 7:1—12) Minden keresztyén csoportnak van egy tanítási tanfolyama, melyen át kell menni azoknak, akik be akarnak lépni a hitbe. Vannak gyülekezetek, ahol egy egész évig tart ezen a tanfolyamon átmenni; ellenben vannak gyülekezetek, ahol csak Krisztusba vetett hitükről kell az egyéneknek bizonyságot tenni, és az élettel valamilyen formában kimutatni, hogy komolyan igyekeznek Krisztus követésére. Kezdettől fogva a gyülekezetek felismerték a szükségét egy ilyen tanítási tanfolyamnak azok részére, akik tagjai akartak lenni annak a keresztyén közösségnek. Jézusnak Hegyi Beszéde egy ilyen, mélyen átgondolt és óvatosan előadott tanítási tanfolyam azok részére, akik Krisztus hívására, önkéntesen engedelmeskedni óhajtottak a hívásnak. Ez nemcsak egy másik felsorolása azoknak a dolgoknak, hogy mit szabad és mit nem szabad cselekedni. Máté az ő evangéliumának 5., 6. és 7. részeiben lefekteti az Isten Országának az erkölcstanait. Itt Jézus elénk tálja az életstílust, amely megkívántatik azoktól, akik óhajtják Őt követni az Új Életben. Máté evangéliumának a 7. részében látunk legelőször is egy sorozatos intést, és figyelmeztetést (Máté 7:1—14), amelyet tanítással folytat a hit valódiságára nézve (Máté 7:15—29). Az intés és figyelmeztetési szakasz folytatja a korábbi témát a megbocsátásra és kegyelmességre nézve. Jézus figyelmeztet arra, hogy az Új Életben nincs semmi helye a mások hibái könnyű bírálásának. Ezt példázza azzal a „szálka és gerenda” példázatával, hogy milyen könnyű nekünk másokat elítélni, és arra figyelmeztet bennünket, hogy ne legyünk kritikusabbak másokkal szemben, mint vagyunk magunkkal szemben. Ne csaljuk meg magunkat, mert ez belőlünk képmutatót csinál; mert egy képmutató nem más, mint az, aki magát másoknál jobbnak látja.