Evangéliumi Hírnök, 1988 (80. évfolyam, 1-24. szám)
1988-10-01 / 19. szám
1988. október 1. NOK ROVATA Rovatvezető: DR. UDVARNOKI BÉLÁNÉ 609 Woodridge Drive, Murfreesboro, NC 27855 „ Elnök: Ghatto Lydia Alelnök: Bíró Gyuláné Pénztáros: Háló Barnabásné Titkár: Mátyás Kálmánná ‘Yea though I walk through the valley...” In many ways, my summer would not be considered a smashing success. No one would call it a success after the terrible accident on July 12 near St. Catharines, Canada. However, consider this miracle: For several days I had no idea where I was. I do remember sitting in the car, fully conscious, after the accident. Mercifully, when they began to move me out of the car, I lost consciousness and have no memory of getting out of the car or being transported. When I came to, I was in a small room. People came and went —just a blur of faces. I remember those of our own family coming ana going. Sometimes, I sensed that people were there rather than actually seeing them. Tears! Ever so many tears! „ Take, then, my hands, O father, and lead Thou me Until my journey endeth Eternally. ” Then on July 21,1 think, I was first aware of the date. Every day, family or volunteers brought Bill to see me in the afternoon. Most of the time, we looked at the pile of mail that arrived daily. Cards and letters came from all over the United States and Canada. We were assured of everyone’s prayers and loving concern. A number of people sent individual messages to Bill 5. oldal and me — maybe they thought we were not on speaking terms. It is true that I could not talk, but we managed to communicate. Bill also told me of all the phone calls he was getting. The respirator goes day and night forcing me to breathe. They talk of weaning me from it. The first attempt did not go very well and I was put back on it full time. A day later, they started again, looking me off for short periods of time until I was able to breathe on my own 24 hours a day. Finally, on August 3, I was taken out of the Intensive Care Unit. His miracle of healing is continuing! (Dictated by Joyce Molnár in Rex Hospital, Raleigh, NC. August 19, 1988) Note: Joyce Molnár returned home Sept. 10 and is walking with the help of a walker. A FÉRFISZÖVETSÉG ROVATA Rovatvezető: Marosi Béla 132985 Charmwood Oval, Solon, OH 44149 Elnök: Novák László Alelnök: Tóth György Pénztáros—jegyző: Panta István Óhazai vendégek a Cleveland Northfield-i magyar gyülekezetben Júliusban dr. Mészáros Kálmán testvért köszönthettük, a budapesti baptista szeminárium dékánját, aki az itt szolgáló ifj. Mészáros Kálmánnak az édesapja. Említette, hogy új szemináriumi épületet építenek, amire nagy szükség van. Az új épület terveit is láthattam. Impozáns, nyugat-európai színvonalú tervezés. Ami azonban megragadott engem, a testvérünk igeszolgálata és azt megelőző énekszólója volt. Az ének szövegét jól ismerjük: „Csak Jézusnak szolgálni érdemes itt, ez boldogító és üdvöt hozó.” Az ének mintha magyarázat lenne arra, hogy mi készteti amerikai magyar prédikátorainkat a szolgálatra. A munkaterület nehéz. Nem kínál gondtalan életet, rangot, címet. Itt nem lehet fényes karriert befutni. Efajta hiú indítóokok elégtelenek lennének az itteni szolgálathoz. Azért szolgálnak testvéreink, mert Jézusnak teszik. Augusztus 10-én, szerdán este vendégünk volt dr. Szakács Imre prédikátor testvér kedves feleségével, miután fiukat és családját meglátogatták Californiában. Szakács testvér a budai gyülekezet pásztora, több mint 30 éve! Testvérünk elmondta, hogy a II. világháború után több, mint 70 új baptista imaház épült a mai Magyarország területén. Ezek közt vannak új misszióhelyek is, mint például Eger. A háború utáni legelső új imaházépítés a budai imaház volt. A budai gyülekezet azelőtt a régi baptista árvaház épületében lévő imateremben jött össze. Az épület megrongálódott ugyan az ostrom alatt, de továbbra is használható volt. Egyszer azonban a Városi Tanács az épületet lebontásra jelölte ki. A Baptista Központ csupán azt tudta ajánlani, hogy a budai testvérek csatlakozzanak egyéb, közeli fővárosi gyülekezetekhez. Továbbá azt is világosan megmondták, hogy a budai gyülekezetnek ezután prédikátort már nem adnak. Nem is kellett. A budai gyülekezet nem oszlott fel. Prédikátoruk az őrhelyén maradt. Imádkoztak, tanácskoztak. Aztán egy közeli üres telek megvásárlására gondoltak, ahová új imaházat lehetne építeni. Az elöljáróság felkereste a tulajdonost, egy idős orvost. Az illető először hallani sem akart az eladásról. De mikor megértette, hogy új templom céljára kell, elgondolkozott. Félhangosan feltette magában a kérdést: „Hát ebben a vallásellenes rendszerben még léteznek olyanok, akik új templomot akarnak építeni? Aztán, ha nem adja a telket, nem veri-é meg őt az Isten? Végül megkérdezte: mennyi pénzük van? Nem sok volt. A telek a dupláját is megérte volna. Mégis odaadta olcsón a nemes célra. Az elöljárók ámulva észlelték, hogy az Ur csodásán működik. Az imaházépítéshez szükséges pénzt pedig az amerikai Déli Baptista Szövetség ígérte, ha megkapják az építési engedélyt. Meglett az engedély. Jött a pénzt is folyamatosan Amerikából, ameddig az imaház teljesen el nem készült. Közben a gyülekezet is megerősödött. Ma már 240-en felül van a taglétszám. Testvérünk biztatta a Northfield-i gyülekezetét az imaházépítésre. Itt is gondolkoznak rajta a testvérek. Ami-
