Evangéliumi Hírnök, 1985 (77. évfolyam, 1-24. szám)
1985-01-01 / 1. szám
(USPS 716300) 8. oldal 1985. január 1. SECOND CLASS POSTAGE PUBLICATIONS POSTMASTER: Send Form 3579 to Hungarian Baptist Union of America 2800 Fordham Rd., N.E. Palm Bay, Fla. 32905 “Uram, jó nekünk itt lennünk...” (Máté 17:4) Hogy van az, hogy ez az óhaj olyan ritkán jut kifejezésre? Pedig a jót, a szépet kedvelik az emberek. Sokan szeretnek az Űr Jézus társaságában is lenni, de ritka alkalom számukra, mivel restek azoknak a feltételeknek az elfogadására, melyek által az Úr Jézus jelenléte állandóbbá válhat. Némelyeknek nehéz az Ő nyomdokain járni, mert egy magas hegyre is fel kell menni vele, ez pedig fárasztó, terhes... Ők szívesebben tartózkodnak a hegyektől határolt lapályon, s így kénytelenek nélkülözni a mennyei javak boldogító kiáradását. Péter elragadtatva kiáltott fel a Tábor-hegyen: “Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, építsünk itt három hajlékot!” Péter ezt a kérést nem elhamarkodva tárta az Úr elé. A hely igen megfelelő volt. Odafent béke és csend honolt, remek kilátásban gyönyörködhettek — magukba szívták a friss hegyi levegőt —, szabadságban és biztonságban érezték magukat, — köd, vihar, tolvajok, ragadozó vadállatok mind lent voltak, messze alattuk... a mélyben... Áldásos, üdvösséges magaslat az, ahová az Úr vezet! A bűnös világ lent marad a lábunk alatt; nagy távolságban maradnak a kísértések, mert velünk van az Úr, a csodálatos vezető, akihez nem érhet fel a világ szellemének a hatása. Az isteni dolgok itt nagyokká és szentekké válnak, s az emberi dolgok kicsinyekké és egyszerűekké... Nagy kiváltságban részesültek Péterék a hegyen: látták a megdicsőült Jézust! Jézust látták ők már szolgai formában; látták mint a betegek orvo-RÖVID HlR Körösszegapáti. 4 megtért lélek bizonyságtétele felett örvendett a gyülekezet, amikor az alámerítésben követték Megváltójuk példáját. Az evangéliumi üzenetet Papp János salgótarjáni lelkipásztor hozta. sát; látták, mint segítőt a viharban és bajban; megismerték Őt, mint Messiást és hittek benne, mint az Isten egyszülött Fiában. Most... most azonban látták az ő nagyszerű dicsőségét, ami szemkápráztató szépsége ellenére csak egy gyenge sugara volt az ő mennyei dicsőségének. Szabad volt nekik élvezni a szentek társaságát; hallgatták Mózest és Illést... Micsoda áldás az, ha valaki Jézussal közösségben élhet! Ő lehozza a mennyet a földre, felemeli a földet a menny felé, és a kettőt egyesíti. A Tábor-hegyén találkoztak hárman a mennyből és hárman a földről. A gyülekezet is így forr eggyé a Krisztusban; az egyik, az idelent levő végzi a munkát, küzd és harcol; a másik odafent élvezi a menny gyönyöreit és a lelki üdvösséget. Fel a magasba Jézussal! jj. j Bretz Tivadar Tékozló fiú hazatér Szólj hát Isten Ha vagy az égben mért kell szenvednem Eföldön itt lenn? Mért nem vigadhatok, Magamakarta zajos, Ragyogó, csodás Világban mint annyi más? Az élet ezer színben pompázott! Én rohantam inni a mámort. Rohantam, kerestem, Véres lett a kezem, Mert rózsák közt is mindig Tövisekre leltem. Mert, hogy mikor lelkem vakmerő Vágyással égbeérő Szivárványhídját építi Egy ördögi hatalom mindig összetöri. Te tudod építettem. Vért izzadva téglát vetettem. Kezemet véresre marta a küszködés durva homokja. De nem törődtem sebbel, szennyel, Lobogó vágyban égő hittel Építettem egy csodás várat. Állt már az álom! Nem volt boldogabb ember a világon. Ó, hogy örültem akkor én, Csendesen ringtam a tenger ölén. Afelhőkön túl márfény lett a szivárvány. Éljen az élet, éljen a ragyogás! Minden olyan szép, olyan csodás. Halljátok cimborák ez a hattyúdalom, Boldog ember vagyok, mert én akarom! És sötét lett. Gomolygó Felhők ijesztgettek. Harsogó szélvész süvített. S a váram Eltűnt, mint egy álom. Harcoltam körömmel és foggal. Küszködtem emésztő nagy lánggal. Nem engedem. Még ha Isten kéri, sem adom oda. S őrült kacajjal Kiáltott a halál: Bolond voltál Enyém vagy már Hiába minden, minden Reményed összetört kezemben. Szólj hát Isten Ha vagy az égben Én csak ezt, ezt érdemiem? S szólt az Isten: Szerencsétlen ember Hát nem láttad, Munkád elé mi vetett gátat? Hogy gőgös lázadással ellenem harcoltál? Oly sokszor hívtalak Gyönyörű mámoros hajnalban, Vad viharos éjszakában, Feléd kiáltottam Lázas szemekkel, mikor kutattál Sebzett kezeddel, mikor dolgoztál, Fájó lábaiddal, mikor elfáradtál, Mikor megtört szívvel zokogtál Nevedet szólítottam. Jöjj hozzám, eltévedt fiam Nyugalom vár az atyái házban. Keblemre szorítlak, Kezemmel megáldlak S minden fájó sebet, Szépen behegesztek Csak jöjj haza az atyai házba, Csak hallgasd meg szavam, Fiam, édes fiam. Az atyai házba visszamentem — Gondot, álmot, mindent elfeledtem. S a viharfelhők ijesztő boltján, Felragyogott a szivárvány.
