Evangéliumi Hírnök, 1980 (72. évfolyam, 1-24. szám)
1980-03-01 / 5. szám
72. ÉVF.,5. SZÁM, 1980. MÁRCIUS 1. VOL. 72., No./. MARCH 1, 1980 (USPS 716300) triilflfl) I . II IIIMIII____íssSF^ sEZ Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America Vitéz Ferenc Reformátusok Lapja ó ' 493 Amboy Avenue, Perth Amboy, N.J. 08861 Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség hivatalos lapja "AZ EVANGÉLIUM ISTENNEK HATALMA" (Róma 1:16) A FeltámadásI. Isten csodálatos bölcsességgel tanította népét. Mindig figyelembe vette értelmi és hitbeli befogadó képességének határait. Fokról-fokra, lépésről-lépésre vezette be övéit a hitnek és az ismeretnek titkos világába. A szövetségkötést követő időszakban az Isten-hitnek csupán az alapelveit igyekezett népének szívébe vésni, és csak később került sor a mélyebb hit- és ismeretanyag átadására. (Ezt nevezik a teológiai szakirodalomban a “revelatio progresszivitásának. ”) A feltámadásról szóló bibliai tanítás tanulmányozásánál is ezzel a bölcs fokozatossággal találkozhatunk. 1. Az Ószövetség korábban keletkezett könyvei (e fogalom alatt a Kr.e. 586-ban kezdődő babilóniai fogság előtt íródott könyveket értjük) még semmi olyan kitételt nem tartalmaznak, amelyből a feltámadásnak akárcsak a leghalványabb reményére is következtethetnénk. A halál a megmásíthatatlan vég, amely Isten országának keresése Hanem keressétek először Isten országát és annak igazságát és ezek mind ráadásul adatnak nektek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja. tönkreteszi az emberi egzisztenciát (v.ö. Gén. 3:19; Jób 30:23). Ezt a szemléletmódot nem hatálytalanítják azok az elszigetelt egyedi esetek sem, amelyek a földi életbe való ideiglenes visszatérésekről számolnak be. Ilyen történetek: a sareptai özvegy fiának feltámadása (lKir 17: 17 — 22), a sunemita asszony fiának története (2Kir 4:18 — 37) és az Elizeus sírjában történt feltámadás (2Kir 13:20-tól). Ezek a feltámadások ugyanis csupán a földi élet meghosszabbodását eredményezték. Itt kell felfigyelnünk Istennek a feltámadással kapcsolatos útkészítő munkájára. Ezekben a korábban íródott könyvekben Isten ajándéka a hosszú földi élet. Ez az első lépés az örök mennyei élet ígérete felé vezető hosszú úton. Igaz, hogy Énok (Gén 5:24) és Illés (2Kir 2:11) nem halt meg, hanem halála előtt elragadtatott a földről, de ezek a megdöbbenést kiváltó szokatlan és egyedi esetek — közvetve ugyan, de — éppen a halál életet letörő általános hatalmát hangsúlyozták. Hogy az újszövetségi értelemben vett “feltámadási reménység” nincs jelen az üdvtörténelemnek ebben az időszakában, azt legjobban talán Jóbnak a barátaihoz intézett szavaiból láthatjuk Oób 7:7 — 10; 14:14, stb.). A Zsoltárok könyvét tanulmányozva, az előbbiekhez képest már láthatunk egy kis továbblépést. Maga a halál itt is elfogadott tény ként jelentkezik, amely ellen imádságaikban nem nyilatkoznak a kegyesek, de a halál birodalmából és félelmetes következményeitől nagyon szeretnének Isten segítségével megmenekülni. Ezért imádkozik a 88. Zsoltár írója a Seolból (héber: SEOL; görög: HADES) és a “mélység”-ből vagy “pusztulás”-ból (héber: SAHAT; görög: DIAPTHORA) való szabadulásért. Ezeken a helyeken a halál elszakít és elszigetel Istentől. A 30. Zsoltárban azonban a már megszabadított ember hálaéneke hangzik fel (2-5. vers). A 16. Zsoltár egy lépéssel ismét tovább vezet bennünket. Ebben ugyanis, egy prófétai jellegű kijelentésben ugyan (lásd Act 2:25 — 28. 31. értelmezését), de felvetődik már a halál utáni életnek, illetve a feltámadásnak a gondolata. Persze a bizonyságtevő valószínűen egyáltalán nem gondolt arra, hogy most prófétai üzenet meghirdetője ő (máskor is előfordult ilyen eset), mégkevésbé értette, hogy milyen módon valósítja meg Isten az általa meghirdetett üzenetet. (A prófétának persze sohasem az a feladata, hogy értse, hanem, hogy hirdesse Isten akaratát és tervét.) Summázva a zsoltárírók vallomásait, a következőket állapíthatjuk meg: 1. Ebben a könyvben még csupán pislogó, távoli fényként dereng fel a halál utáni boldog élet reménye. 2. Már itt észrevehetjük azonban, hogy ez a reménység Istennek a halál feletti hatalmára, és nem az ember halhatatlanságára alapozódik. 3. A zsoltárírók nem foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy az embernek melyik “része”él tovább a halál után (a Biblia egyébként sem tagolja szét életellenesen az embert, pl. test, lélek, szellem). 4. A halál utáni élet természetéről sem mondanak semmit. (Ez a szemlélet merőben más, mint görög pogányoknak az ember halhatatlanságáról alkotott és hirdetett elmélete.) 5. A zsoltárírók — bár értelmük számára felfoghatatlan a megoldás módja — bíznak abban, hogy a halál nem rombolhatja le az élő Istennel való közösséget. Almási Tibor
