Evangéliumi Hírnök, 1980 (72. évfolyam, 1-24. szám)

1980-02-15 / 4. szám

1980. február 15. 3. oldal Milyen értelemben új a János 13: 34-ben közölt szeretet parancsa? * * * A kérdés jogos. Miért mondja az Úr Jézus újnak ezt a parancsolatot, mikor 3Mózes 19:18-ban is meg van írva: “szeresd felebarátodat, mint magadat’’? Azért új ez a parancso­lat, mert új a végrehajtási utasítása, ami meghatározza az ember szerete­­tének a mértékét. A hegyi beszédben az Úr Jézus magasabbra állította a mércét az ótestamentumi törvények mértékénél. Kimondta, hogy egy te­kintet is lehet bűnös, hogy aki atyja­fiát gyűlöli az gyilkos. A szeretet mértékét is magasabbra emelte az Úr. A törvény azt igényelte, hogy az embernek önmaga iránti szeretete legyen a mérték, az Úr Jézus azt pa­rancsolta, hogy az Ő irántunk való szeretete legyen mérvadó. Mindig éltek önsanyargatók, akik értéktelen semmiségnek tekintették az életet. Az ilyenek önmegvetése és önsanyargatása jogcím lehetne a Hírek KÍNAI Népköztársaság, Peking — Kétféle Biblia-fordítás kapható Kí­nában: Todays Chinese version és The Living Bible. * * * DÉL-KOREA, Seoul - Hat új gyü­lekezet alakult az elmúlt évben min­den nap. A reformátusok létszáma 680.000-ről 1,100.000 emelkedett az elmúlt 5 év alatt. A Full Gospel Church Seoulból jelenti, hogy ha­vonta 2500 új taggal szaporodnak. * * * U S A., Washington — 1460 vallá­sos könyvet adtak ki 1978-ban, ez 10%-kal több, mint 1977-ben. A seculáris könyvek száma 26439 volt, ami viszont 10%-os csökkenést mu­tat. * * * OLASZORSZÁG, Vatikán — II. Já­nos Pál pápa utasította pénzügymi­niszterét, hogy hozza nyilvánosságra a Vatikán kiadásait és bevételét, ad­jon nyilvános, teljes beszámolót a Vatikán-állam anyagi helyzetéről. mások megvetésére. Amíg Isten szeretete az Úr Jézusban nem öltött testet, addig a régi mérték volt ér­vényben: “mint magadat”, de az Új­szövetség népe a magasabb mértéket kapta: “mint én szerettelek titeket”. Hogyan szerette Jézus a tanítvá­nyait? Önzetlenül. — Tapasztalati tény, hogy a legönzetlenebb emberi szeretetben is van némi önzés. Néha öntudatlanul is arra gondol az ember, hogy vajon mi haszna szár­mazik a szeretetből. Mi az örömre a jóleső érzésre gondolunk, vagy az ürességre és magányosságra, ami ak­kor szakadna ránk, ha kiveszne éle­tünkből a szeretet. Gondolataink mélyén gyakran ott lappang a kér­dés, hogy vajon mennyire szolgálja egyéni boldogságunkat a szeretet gyakorlása. De az Úr Jézus nem így Ha gyermekeink nem mernek be­menni a sötét szobába, felgyújtjuk a villanyt, hadd győződjenek meg ró­la, hogy nincs mitől félniük. Később is, ha az élet ismeretlen fordulói előtt meg-megtorpannak, milyen megnyugtató a szülőnek szeretettel­jes szava: Ne félj! így biztat minket is a mi szerető mennyei Atyánk. Életünknek sötét napjaiban, nehéz próbákban, és a fenyegető jövőtől való rettegésben, olyan jólesik szívünknek az ő meg­nyugtató szava. A Szentírásnak min­den részében, elejétől a végéig meg­találjuk e drága biztatást és a sötét utat beragyogja a felismerés, hogy ha az Ő tulajdona vagyunk, nincs okunk a félelemre. “Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy!” (Esaiás 43:1.) A félelem örök emberi tulajdon­ság. Beférkőzött még a prófétáknak, az Isten embereinek szívébe is. Fél­tek az Úr Jézus tanítványai is, ami­kor megfogyatkozott a hitük. Félünk mi is, ha nem lettünk teljessé a sze­retetben, mert “a szeretet kiűzi a fé­lelmet”. Amikor a testté lett Ige megjelent, az angyalok így szóltak a pásztorokhoz: “Ne féljetek, mertímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen. ” Ha mindenki magáévá tette volna ezt az örömhírt, akkor ma már talán nem gondolkozott. Egyedüli óhaja az volt, hogy önmagát önzetlenül, telje­sen szeretteinek adja. Az Úr Jézus áldozatosan szerette tanítványait. Az ő szeretete nem fo­gyott el. A János 13:1-ben olvassuk: “szerette az övéit a világon, mindvé­gig szerette őket”. A tanítványok nem voltak mindig méltók az Úr Jé­zus szeretetére. A lelki dolgok iránt sokszor vakok és érzéketlenek voltak, “balgatagok és restszívűek”. Mégis szerette őket jobban mint önmagát. Mi tévedünk, amikor azt gondol­juk, hogy a szeretet új parancsa ne­künk csak örömet hozhat. Legtöbb­ször úgy van, hogy először fájdal­mat, könnyhullatást, keresztet kap az, aki önzetlenül szeret s csak végül a könnyvetés nyomában támad az öröm. Gerő Sándor is volna félelem. Ha mindnyájan úgy tudnánk Istenben bízni, mint gyer­mek az atyjában, valósággá válhatna életünkben: “Mikor félnem kellene is, én bízom Tebenned.” “Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat­na nékem?" A feltétlen bizalom ki­zárná a tépelődést: vajon milyen sors vár a föld lakóira, és milyen sors vár énrám? Ha ígéreteire építünk, tud­juk, hogy Ő velünk lesz minden nap a világ végezetéig. Sohasem felejtem el, hogy egyik gyermekem súlyos betegsége idején, hogyan csendesítették le nyugtalan szívemet az Ő szavai. Mintha fény­sugár világított volna rá nyitott bib­liám egyetlen versére: “Ne nyugta­lankodjék a ti szívetek, se ne féljen, higyjetek Istenben, higyjetek énben­­nem!” Milyen jó az Úr, hogy min­dennap kész megnyugtatni minket újra és újra, ha feltámad szívünkben a félelem! Hosszútűrő szeretettel biz­tat és vezet át az életen, míg elérke­zünk oda, ami az élőnek talán a leg­félelmetesebb. Boldog az, aki el­mondhatja: “Még ha a halál árnyé­kának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy!” Boldog az, aki megtapasztalta már, hogy az Ő szavára a vihartól korbá­csolt tenger is csendes, tiszta tóvá békül, és a nyugtalan szív Jézusra pillantva lecsendesül. Oláh Gabriella (Kipling, Sask., Kanada) NŐK ROVATA Rovatvezető: Szerencsy József né Ne félj! Női konferencia elnök: Dr. Haraszti Sándorné Alelnök: Fülöp Árpádné Pénztáros: Kautz Edvinné

Next

/
Oldalképek
Tartalom