Evangéliumi Hírnök, 1980 (72. évfolyam, 1-24. szám)
1980-02-01 / 3. szám
1980. február 1. 5. oldal NOK ROVATA Rovatvezető: Szerencsy Józsefné Női konferencia elnök: Dr. Haraszti Sándorné Alelnöki Fülöp Árpádné Pénztáros: Kautz Edvinné Vajon mi lesz e gyermekből? Lukács ev. 1:66 v. Ezt a fogas kérdést tették fel János szülei, születésének csodálatos körülményein töprengve. Mi is gyakran kérdezzük ezt, a ránk bízott apró életek felelősségének terhe alatt. Egy családi látogatás alkalmával a háziasszony némi büszkeséggel vezetett végig a ház szebbnél szebb szobáin, majd a falon függő fényképeket mutatta meg. Sok nehézség árán nevelte fel gyermekeit, nem csoda hát, hogy megelégedetten sorolta fel, milyen iskolai végzettséghez juttatta fiait és lányait. Csak akkor állt el a szava, mikor az ott lévő testvér így szólt: Kérdezze meg a testvérnő, hogy vajon a lelkűk jövőjéről is így gondoskodott-e? — Mert sajnos, az anyai gondoskodásból kimaradt a legfontosabb. Egy sem volt az Úr gyermeke. Gyermekeink élete hasonló a magból kikelt pici palántához, melyet először üveg alatt tartunk, és ha már kiültetjük a kertbe, akkor is igyekszünk megóvni a vihartól, a szárazságtól és a fagytól. Az sem mindegy, hogy milyen talajba ültettük. Nekem, mint édesanyának, különösen kedves lett egy zsoltárvers, a maga csodálatos célkitűzésével: “Fiaink olyanok legyenek, mint a plánták, nagyokká nőve ifjú korukban, leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok. ” Hálásak lehetünk, ha gyermekeinket ott láthatjuk a vasárnapi iskolában és a hivő ifjúságban, ha “plánták ők az Úrnak házában. ’’ Fiaink testileg valóban nagyra nőnek, mert mindent megkapnak ennek érdekében. De fejlődnek-e, nőnek-e lelkileg is? Naggyá lesznek-e? Saul, az Isten választottja egy fejjel kimagaslott az emberek közül. Különbek-e fiaink jellemben, szorgalomban, szelídségben, emberiességben és istenfélelemben, mint a környezetük? Meglátszik-e, hogy jó földbe plántáltuk őket? Leányaink számára sem kívánhatunk szebbet, mint a zsoltáríró. Az ókori építkezésben sokféle oszlopot alkalmaztak, de a templomi oszlopok művészi faragásai, aprólékos gonddal, szívvel-lélekkel készült virágfűzérei és angyalai felülmúlták azokat. A mai korban is élhet úgy a hívő leány, hogy megkülönbözteti őt a templom szentségének mintája. Szépsége, bája nem hivalkodó, mosolya Krisztus szeretetét tükrözi, kedves, kecses, de ugyanakkor erős és határozott a meggyőződésében, és ártatlan tisztaságában. Minden édesanya a legjobbnak, legszebbnek szeretné látni gyermekét. Ezért semmi fáradságot nem sokai gyermeke első szívdobbanásától kezdve, az anyai szív utolsó dobbanásáig. Mi, hivő édesanyák, tegyük magunkévá az idézett zsoltárvers célkitűzését, mert a világ mindent megtesz, hogy gyermekeinket megnyerje. Nagyon igazak a költő szavai: “Az az édesanya a legtöbbet tette, aki a gyermekét Jézushoz vezette.’’ Oláh Gabriella (Kipling, Sask., Canada) Misszió mezőkről... VENDEGEK DETROITB/.N Az ősz folyamán két különlegesen kedves vendége volt gyülekezetünknek: Viczián János testvér Magyarországról és Vadász János testvér Los Angelesből. Viczián János, a torontói magyar gyülekezetnek volt pásztora, aki most a Budapest-Rákospalotai Gyülekezetben szolgál és az óhazai miszsziói életnek egyik vezetője, mint külügyi titkár, egy egyházi delegáció tagjaként volt New Yorkban és Washingtonban. Ennek a kiküldetésnek a során nyílt alkalma Viczián testvérnek arra, hogy nov. 9-től 11-ig, péntektől vasárnap estig a vendégünk legyen. Már szombaton este egy külön összejövetelt tartottunk templomunk alagsorában, ahol úgynevezett “fehér asztalközösségben” felelevenedtek a régi emlékek és Viczián testvér közvetlen beszélgetésben beszámolt a mindenkit érdeklő családjáról, a gyülekezetről, ahol most szolgál, az otthoni lelkiéletről, a mostani küldetéséről. — Majd a felmerült kérdésekre válaszolt. Vasárnap éppen irodalmi nap volt és egész nap Viczián testvér végezte a kétnyelvű igehirdetést. Erre az alkalomra többen átjöttek Torontóból is, hogy találkozzanak Viczián testvérrel. Áldásos és sokáig emlékezetes nap lesz ez a Detroit-Lincoln Park-i gyülekezet számára. Másik kedves vendégünk: Hunter Vadász János testvér, az alhambrai gyülekezet lelkipásztora és lapunk szerkesztője, aki nov. 21 — 25 között időzött körünkben. 21-én, szerdán este, Vadász testvér egyenesen a hétköznapi bibliaóránkra érkezett, és itt időzését igehirdetéssel kezdte. A közbe eső napokat betegek és családok látogatásával tettük hasznossá. Vasárnap pedig hálaadó napunk volt. Szeretjük, ha a hálaadó napon vendégünk is van, hogy az elvett áldás, sokak által háláltassék meg. Gyülekezetünknek nagy célkitűzése volt ezen a hálaadó napon. Hálát adtunk a szép imaházunkért és kitűztük, hogy ha lehetséges, fizessük ki a 2 éves jubileumra azt az adósságot, amit 15 évre vállaltunk. Vadász testvér áldozatra szóló buzdítása a 116.
