Evangéliumi Hírnök, 1980 (72. évfolyam, 1-24. szám)
1980-02-01 / 3. szám
VOL. 72.. No. 3, FEBRUARY 1, 1980 (USPS 716300) 72. ÉVF., 3. SZÁM, 1980. FEBRUÁR 1. imm •ran* tUTtl1 '■•V Vitéz Ferenc Reformátusok Lap3a 493 Amboy Avenue, Perth Amboy, NX 08861 ...... OOSPEL ESS ENGER Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség hivatalos lapja "AZ EVANGÉLIUM ISTENNEK HATALMA" (Róma 1:16) A Jó Pásztor oltalma alatt “Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget. Lelkemet megvidámítja és az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának a völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy! A te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt, csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, és az Úr házában lakozom mindenkor.” (23. zsoltár.) A 23. zsoltár a Szentírás égboltjának egyik legragyogóbb csillaga. Háromezer év óta tündököl a szent Ige egén, és ezen hosszú idő alatt mitsem veszített ragyogó fényéből. E zsoltár beható tanulmányozása egy vaskos könyv lapjait töltené be, ezért ez alkalommal csak vázlatosan foglalkozhatunk vele. Versről-versre haladva, igyekezzünk röviden a jó Pásztor juhának, vagyis a hivő léleknek kiváltságos helyzetét szemügyre venni. ISTEN NAGYSÁGA ' Csodadolgok ezek nékem Irta: Szemtanú és fel nem foghatom. (Jób 42:3.) Egy vén, alázatos, fehérszakállú bölcset (becsültem több ezer évesre) találtam egyszer porba esve. Ki vagy? Mit csinálsz? Lesújtva a porban térdelsz — látom; “Én a Tudomány vagyok” — válaszolt, “Isten felérhetetlen nagyságát imádom.” Mutass nekem is belőle — kértem. Reszkető markát kinyitotta, (napsugár özönlött, kis madárkák daloltak az égben), — egy búzaszem volt a tenyerében. Az Úr az én pásztorom! A hivő lélek Jézus, a jó Pásztor juhának vallja magát. A megtéretlen ember sok esetben az erdőben kóborló vadra emlékeztet, és némely ember önzése és kíméletlensége igazolja a latin közmondást: Az ember farkasa az embernek. Aki megtér bárány-természetet nyer és egyénisége az Ura és Megváltója természetét tükrözi viszsza. Füves legelőkön nyugtat engem. E világ élettere egy helyenként mocsaras térség, és száraz talaján bogáncskóró burjánzik és mérges bogyók teremnek. Jézus pásztor-útja füves rétekre és dús legelőkre visz. Ez jelképe annak, hogy Krisztus követője bővölködik lelki táplálékban. A Szentírás “legelőin” bőven terem szivet üdítő, lelket tápláló és erőt kölcsönző “takarmány”. Csendes -vizekhez terelget engem. Víz nélkül nincsen élet; de víz és víz között különbség van. A tiszta forrásvíz felüdít, a pocsolya vize undorító. Jézus pásztor-útja nem a világ duhajkodó örömeinek poshadt vize mellett halad el, hanem az örök élet tiszta és szent folyama mentén fut. “Isten folyója tele van vizekkel!” — olvassuk a 65. zsoltárban, és ezen vizek szomjat oltanak, felüdítenek és a vándorút porától megtisztítanak. A lelkemet megvidámítja. A hitetlen világot meglepi, hogy a jámborságban az öröm és vidánságnak is szerepe jut. Sok ember a vallásosságot valami búskomor ügynek tekinti, amelyben nincsen hely a derült érzelemnek. Aki így vélekedik, bizonyára nem tudja, hogy a Bibliának 195 különböző helyén szó esik örömről és vidámságról. “Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom: örüljetek!” — szólít fel Pál apostol (Fii. 4:4). És Krisztus Urunk a búcsúbeszédében, többek között, az öröme hagyatékáról is beszélt. Az igazság ösvényein vezet engem. “Mi az igazság?” — kérdezte tétován Pilátus, az igazság gyakorlására kötelezett római bíró. Elméletileg tisztában volt vele, de a gyakorlásától, megfélemlítve, visszariadt. A zsoltáros ösvénynek nevezi az igazságot, amelyen járni kell és járni lehet. Járni kell, mert az Isten útja; és járni lehet, mert a lelkünk Megváltója kalauzol azon és célhoz segít. — A következő vers a 23. zsoltárnak egy kimagasló pontjára tereli a szót: Még ha a halál árnyékának a völgyében járok is, nem félek ... A jó Pásztor útja fel és alá visz; magaslatokra fel és mélységekbe le. Ezen út felett, hol napsugár tündököl, hol pedig vészfelhő tornyosul. De Krisztus nyája a veszedelmek közepette és a halál árnyékában sem esik kétségbe, mert tudja, hogy a jó Pásztora szeme rajta nyugszik, erős keze megvédi és isteni hatalma megóvja. Nem félek a gonosztól, mert te velem vagy! így hangzik a hivő lélek hitvallása. Ezt vallja, ha veszély környékezi, például, ha műtőasztalra kell feküdnie, vagy ha a halál angyalát közeledni látja. Boldog Jézusnak az a tanítványa, aki élete válságos óráiban gyenge kezét az Ura és Megváltója erős kezébe helyezvén, azt mondhatja: Nem félek, mert Te velem vagy! Asztalt terítesz nékem, az ellenségeim előtt. Amikor az Ür a Búcsúbeszédében a tanítványait megkérdezte: Volt-e valamiben hiányotok? — azok így feleltek: Semmiben sem, Uram! Igen, az Úr megteríti asztalunkat, vagyis gondot visel rólunk. Ez tény, ezt tapasztalja Isten népe nap-nap után. De vajon miért teríti meg Isten az asztalunkat, ahogy olvastuk, az ellenség szeme láttára? Az ellenség, ez esetben a Sátán,
