Evangéliumi Hírnök, 1979 (71. évfolyam, 1-22. szám)
1979-01-01 / 1. szám
8. oldal 1979. január 1. járt testvérünk az Észak Amerikai Egyesült Államokban is, az 1920-as, az 1960-as és 1970-es években. Mi is sok szeretettel köszöntjük Baranyai Mihály testvért. Testvérünk igehirdetése alkalmával fogadta el az Úr Jézus Krisztust személyes Megváltójának az Evangéliumi Hírnök jelenlegi szerkesztője is 1947-ben, Tahiban. * * * DECISION MAGAZINE — A Billy Graham Evangéliumi Társaság lapjában, az 1978 novemberi számban dr. Haraszti Sándor testvér írt rövid önéletrajzot. * * * KISKÖRÖS — A kiskőrösi gyülekezet Mónus Dánielt, a Budapest— csömöri gyülekezet lelkipásztorát hívta meg lelkipásztorának. * * * ATLANTA, Ga. — A Déli Baptista Szövetség Belmissziós Osztálya 2830 belmisszionárust foglalkoztatott 1977-ben, ebből több mint 1100 az országban lévő idegennyelvűek között szolgál, köztük van 2 magyar is. Minden 4623 déli baptista közül 1 teljes idejével a belföldi misszióban szolgál mint kiküldött belmisszionárius. Minden belmisszionárius után átlag 15 bemerítés volt. A belmisszionáriusok fenntartására minden déli baptista fejenként 1.63 dollárt adott, 1977-ben összesen több mint 21 millió dollárt. * * * RICHMOND, Va. — A Déli Baptista Szövetség külmissziós osztálya 2776 misszionáriust foglalkoztatott 1977-ben. Minden 4712 déli baptista közül 1 teljes idejével a külmisszióban szolgál. Minden külmissziónárius után átlag 36 személyt merítenek be. Minden déli baptista a külmisszió fenntartására fejenként 4.43 dollárt adott, összesen közel 58 millió dollárt. Az előbb említett külmissziónáriusok számában nincs benne az önkéntesek száma. Dr. Haraszti Sándor és felesége Rozália több alkalommal szolgált mint önkéntes orvos-missziónárius Afrikában a déli baptisták kiküldetésében. Olvassuk, | tanulmányozzuk | a Szentírást ^ VASÁRNAPI ISKOLAI LECKÉK 6. lecke 1979. január 7. Megújulás Krisztusban Róma 8:1-4; Ef. 2:1-10. Napi elmélkedések: Jan. 1, hétfő. Jákob Izráel lesz. Móz. I. 32:22-30. Jan. 2, kedd. Pál megváltozása. Ap.cs. 9:1 — 19. Jan. 3, szerda. Új teremtmény. Kor. II. 5:11-21. özv. SIMON JÓZSEFNÉ 1892—1978 Simon Józsefnét, a torontói gyülekezet tagját 1978 október 11-én, 86 esztendős korában hívta haza az Úr. Kiplingben merítkezett be 1916-ban Mónus János lelkipásztor által. 1950 óta volt tagja gyülekezetünknek. Bár az utóbbi években testi gyengesége miatt nem látogathatta a gyülekezetét, nem szűnt meg imádkozni a lelki testvérekért. Lényéből még betegsége idején is békesség és szeretet áradt. Soha nem zúgolódott, de mindig talált okot a hálaadásra. Az elköltözött emlékét őrzi négy fia: József, Károly, Péter, István és két leánya: Hermina és Piroska. A gyászistentiszteleten Gerő Sándor lelkipásztor hirdette a vigasztalás igéit angol és magyar nyelven. Az igehirdetés alapgondolata: Mikor koporsó mellé állít az Úr, akkor hitünket teszi próbára, vajon élő-e. Akinek Krisztus az élet, annak a meghalás nyereség (Fii. 1:21). “Az ellenség nem azért van, hogy elfussunk előle, hanem hogy legyőzzük. ” * * * Nem fogadhatjuk el Krisztus szeretetét anélkül, hogy azt másokkal is ne közöljük; ha mi magunk érezzük életadó melegét, akkor érezni kell mindenkinek, aki velünk érintkezik. Jan. 4, csütörtök. Isten ajándéka. Ján. 1:1-18. Jan. 5, péntek. Megváltás Krisztus által. Pét. I. 1:13-25. Jan. 6, szombat. Az új élet jelei. Eféz. 4:17-32. Jan. 7, vasárnap. Az üdvösség öröme. Zsolt. 51:6 — 17. Aranymondat: “Azért, ha* * valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden" (Kor. II. 5:17). * * * 7. lecke 1979. január 14. Növekedés Krisztusban Filippi 3:12 —16; I. Ján 4:13 —21. Napi elmélkedések: Jan. 8, hétfő. Amilyeneknek lennünk kell. Pét. II. 3:8 — 18. Jan. 9, kedd. Odaszentelt élet. Róma 12:1 — 13. Jan. 10, szerda. Szeretet az alap. Kor. I. 13. r. Jan. 11, csütörtök. Példánk az Úr Jézus. Luk. 2:39 — 52. Jan. 12, péntek. Krisztus szerint élni. Kor. II. 3:4-18. Jan. 13, szombat. Vezetőnk a Szent Lélek. Ján. 16:12 — 24. Jan. 14, vasárnap. Az igazi keresztyén élet. Kol. 3:5 — 17. Aranymondat: “. . . növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében” (Pét. II. 3:18). * * * 8. lecke 1979. január 21. Reménységünk alapja: Isten dicsősége Róma 8:18-25; Ján. 14:1-3. Napi elmélkedések: Jan. 15, hétfő. Mózes éneke. Móz. II k. 15:11-18. Jan. 16, kedd. Isten népének dicsősége. Ézsaiás 62:1 — 12. Jan. 17, szerda. Mag a jó talajban. Luk. 8:4-18. Jan. 18, csütörtök. Jézus diadala a halálon. Máté 28:1 — 10. Jan. 19, péntek. Az Úr eljövetele. Thes. I. 4:13-5:11. Jan. 20, szombat. Győzelmes hit. Ján. I. 5:1-12. Jan. 21, vasárnap. A reménység teljesedése. Róm. 8:18 — 39. Aranymondat: “Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá: mert meg fogjuk Őt látni, amint van” (Ján. I. 3:2. vers).