Evangéliumi Hírnök, 1978 (70. évfolyam, 1-24. szám)

1978-08-15 / 16. szám

8. oldal EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1978. augusztus 15. BÚCSÚZÁS A SZÖVETSÉGTŐL Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség 70 éves jubileumán már szóban is elmondtuk, amit most írásban szeretnénk kifejezni: Búcsú­zunk az amerikai magyar és angol baptista testvéreinktől! Dr. Gerzsenyi László és neje, Mária. Nagy áldás volt nekünk az elmúlt öt esztendő, amit az amerikai ma­gyar baptista missziómunkában tölt­hettünk. Igyekeztünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy feladatun­kat elvégezzük és az Úr ügyét előbbre vigyük. Megtiszteltetés volt nekünk min­den egyes megbízatás, amit a kedves Testvérektől kaptunk, akár az Evan­géliumi Hírnök lapkezelésében és ideiglenes szerkesztésében, akár a szövetségi munka más területein, így kiadványok fordítása, lektorálása, az énekeskönyv szövegének kijavítása, szövetségi tisztségek betöltése, a múlt történelmének feltárása, a Biblia­magyarázó szerkesztése és egyéb szol­gálatok terén. Köszönjük a Testvérek őszinte sze­­retetét és segítségét, amellyel nagy mértékben hozzájárultak, hogy ta­nulmányi feladatainknak eleget te­gyünk. Tapasztalatainkat gyümöl­­csöztetni kívánjuk hazai szolgála­tunkban, és az a reménységünk, hogy az Amerikai Magyar Baptista Szövetség és a Magyarországi Bap­tista Egyház, valamint a Szabadegy­házak Tanácsa között kialakuló jó testvéri kapcsolatokat a jövőben is tovább gazdagíthatjuk. A mindenható Isten áldja meg a Testvérek további munkáját, hogy kapott feladataikat elvégezzék az Ő dicsőségére és a körülöttük élő emberek testi és lelki boldogulására. Dr. Gerzsenyi László és családja. Vidám elme jó orvosság Egy idősebb úr oktatta az ifjú nemzedéket: “Az öregedésnek három jele van” — mondotta —, “az első a feledé­­kenység, a második és harmadik... hát... azt elfelejtettem.” * * * Pesti humor: “Mondja kérem” — kérdi egy pesti utas a taxistól —, “mennyibe kerül innen az út a Keleti pályaudvarig?” “Negyven forint, uram.” “Ilyen drága? Tudja mit, cserél­jünk helyet én elviszem magát oda egy húszasért.” * * * A gyermekek nagy előnyére van­nak az öreg kornak. Segítenek, hogy gyorsabban elérjük. Életed boldogsága gondolataid minőségétől függ. Marcus Antonius * * * Bárhol legyen is a helyed, nem vagy egyedül. Aki odahelyezett, ve­led van. MAGYAR RAPTTSTA^­Philadelphiai Magyar Baptista Misz­­szió. — Minden vasárnap este 10:30-lLOO-kor. WIBF, 104 FM. Első Magyar Baptista Gyülekezet, New York, N. Y. Második és negyedik vasárnap du. l:15-kor. WHPI, Newark, NJ. 104.9 FM hullámsáv. Magyar Baptista Misszió, San Jose, California. Minden vasárnap du. 6-kor. KBRG, 105.3 FM hullámsáv. Bibliai Gyülekezet, Los Angeles, Cal Minden kedd este 6:30 — 7:00-kor. KMAX, 107.1 F.M. Magyar Evangéliumi Misszió — St. Petersburg, Florida. Minden vasárnap du. 5:00 — 5:15 WTIS 11.10 A.M. § Olvassuk, J $ tanulmányozzuk § a Szentírást $ Vasárnapi iskolai lecke. 1978. aug. 27. Örömhír szabadon hirdetve. Ap. cs. 28:16-17, 21-31. Aranymondat: Róma 1:16. Hétfő, aug. 21. Isten titkainak sá­fárai. Kor. I. 4:1—7. Kedd, aug. 22. Krisztusért bolon­dok. Kor. I. 4:8-13. Szerda, aug. 23. Egy apostol kálvá­riája. Kor. II. 11:21-30. Csüt., aug. 24. Erő gyöngeségből. Kor. II. 12:1-10. Péntek, aug. 25. Milyen az ember? Ap. cs. 28:1 —10. Szombat, aug. 26. Pál barátai Ró­mában. Ap. cs. 28:11 — 22. Vas., aug. 27. Bátor a börtönben. Fii. 2:12-21. Vasárnapi iskolai lecke. 1978. szep­tember 3. A fegyelmezetlen vallá­sos élet következményei. Róma 1: 18-20. Tim. II. 2:21-26. Aranymondat: Tim. II. 2:22. Hétfő, aug. 28. Az Evangélium ereje. Róma 1:8 — 17. Kedd, aug. 29. Az emberi döntések következményei. Róma 1:18 — 32. Szerda, aug. 30. Krisztus a szaba­dító. János 8:31—35. Csüt., aug. 31. A tanítvány, mint Krisztus vitéze. Tim. II. 2:1 — 7. Péntek, szept. 1. Isten és az emberek hűsége. Tim. II. 2:8 — 13. Szombat, szept. 2. Munkás, aki nem vall szégyent. Tim. II. 2:14-19. Vas., szept. 3. Fegyelmezd magad. Tim. II. 2:20-26. “JÉZUS ÉL” Magyar Evangélizáló Társaság P. O. Box 121 San-Dimas, California 91773 Ne felejtse el közölni rokonaival és ismerőseivel európai rádióadásunk időpontját: Kedd esténként 6:15—6:30-ig a 49 méteres rövid hullámhosszon Evangélizál: TURMEZEI ZOLTÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom