Evangéliumi Hírnök, 1976 (68. évfolyam, 1-24. szám)
1976-01-15 / 2. szám
1976. január 15. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5. oldal NŐK ROVATA Rovatvezető: Szerencsy Józsefné Női konf. elnök: Mrs. Henry Austin Alelnök: Kurtz Lajosné Pénztáros: Kautz Edwinné Vándorok... Utazás közben, fiatal diáklány ült mellettem, nagyobb és apróbb csomagokkal megterhelve. Mikor egyik csomagját kibontotta, diáktársa felé fordulva kihangsúlyozta: “Édesanyám ajándéka!” Minden élő ember élete utazás . . . utazás bölcsőtől a sírig . . . kinek-kinek mennyi időt ad kegyelemből a Mindenható! A mögöttünk levő esztendővel is minden embernek — mint Isten teremtményének — földi élete, egy évvel közelebb jutott a befejezéshez. Az évszámok — mint mérföld kövek az útszélen — jelzik, meddig jutottunk el idáig Isten kegyelméből, de egyet fenntartott Isten bölcsessége magának, azt, hogy meddig juthatunk el. Az Úr Jézus földi élete is csupa vándorlás, utazás volt. Betlehemből Egyiptomba, majd Názáreth, Kapernaum, Bethánia . . . minderről így ír Lukács evangélista: “O jár vala városonként, falunként, prédikálva”. (8r. Ív.) “Csak vándorok vagyunk . . .” sokszor felsóhajtott lelkünk az énekíróval együtt és még sóhaj is felszakadt ajkainkról, ha nehéz volt az út. Nehéz az út, mert sok-sok terhet cipelünk magunkkal, ezért súlyos a tarisznya vállainkon. Az 1976-os mérföldkőnél üljünk le egy kicsit megpihenni s közben nézzük meg, mitől olyan súlyos a tarisznyánk? Mi az ami megnehezíti utunkat, ami sokszor elviselhetetlenné teszi vándorlásunkat? Tele van gonddal a tarisznya; mert nem vetettem az Úrra terhemet! Hát hogyne lenne súlyos a teher, mikor segítség nélkül csak magam akarom cipelni! Mennyi keserűséget találtam, meg sok-sok csalódást! Mert emberekben bíztam! Megfeledkeztem csak O reá tekinteni! Neheztelést is találtam, megbántottságot . . . ami komorrá, lehangolná tette utamat s nem tudtam énekszóval, vígan vándorolni . . . s titokban még a könnyem is kicsor-Ahova egy keresztyén belép, ott a dolgok jobbra változnak. dúlt, mert nem gondoltam Jézusra, Megváltómra, hogy értem O menynyit tűrt el, és hányszor bántottam meg szerető szívét Annak, aki értem életét is kész volt feláldozni. Megálltam és visszanéztem . . . Kerestem emlékeim között valami biztatót, valami fényességet a még előttem álló — sötétnek látszó vándorútra. Ujjongtam, mikor lélekben megláttam azt az otthont, ahol Isten békessége, szeretete betöltötte a légkört, ahol olyan őszinte szívvel együtt tudtunk imádkozni . . . Visszanéztem . . . láttamegy halk, csendesen szolgáló édesanyát . . . Minden lépése, mint angyali szárnysuhogás úgy átfogta lelkemet bensejének csendje, békessége . . . Emlékeim között találtam egy feledhetetlen imaórát, ahol éreztem a Lélek jelen van! Milyen felemelő, mennyi érzés volt! Találtam testvéreket, akik nem szűnnek meg imádkozni, készek áldozni, munkálkodni, akikben még ég a felelősség testvéreik és embertársaik iránt! Láttam megtört szívű édesapát, aki békével lelkében úgy emlékezett meg Isten ígéretéről: . . . hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek .. . (I. Kor. 10:13.) Nem tudnék vándorutamon tovább menni, ha nem lennének értem imádkozó testvéreim és nem lennének olyan térdek, akik nem hajoltak meg a Baál előtt! Aztán, útravalót ia kaptam az én Uramtól: “Ne félj, csak higyj!” — hangzik felém az Ige szava, s ez a biztatás fényt vetít vándorutamra és megmutatja a lehetőséget a győzelemre, mert a hit Őbenne, biztos győzelem! “Uram, ó add, ha vándorutam majd véget ér, itt e borúban, Elérjek Hozzád S te fényes orcád Hadd lássam én. ” Szerencsy Mária $ \ Csodálom Csodálom az égbolt Ragyogó bíborát, Sötétkék ölének Csillag-millióját. Tűnődök a télnek Sűrű hóhullásán S dermesztő hidege Virág-altatásán. Bűvölettel nézem A hold ezüst fényét S napok hajnalának Arany tündöklését. Mily fölséges tudni, Hogy a halál: álom, Mely életbe ringat Túl, a hervadáson! Kápráztat a távol, Ahol bolygók járnak S korlátlan határa Van a magasságnak. Tudni, hogy a sírtól, Amely fölött járunk, Mosolyt és ébredést Nem hiába várunk! Fönt a Teremtőnek Örök birodalma, Lent a néma földnek Hegye, völgye, halma. Érezni a télben Kikelet nyílását S nyíló kikeletben Isten nagy áldását! PIOVÁN GYŐZŐ.
